2014. június 29., vasárnap

Szentivánéji emlék








..... címmel új nyári különszám várható idén augusztus végén! Gillian + David = Love error pártiak kezdhetik dörzsölni a tenyerüket! ;)


Rövid ismertető:

 Szent Iván éjszakája. A még kisgyerek Gillian és David a nyolcadikos ballagás után pár héttel a falu határában játszik a folyónál. David alig várja a középiskolát a messzi városban, míg Gillian el se tudja képzelni, hogy elmenjen a faluból, és hogy ne itt tanuljon tovább. A két gyerek a tűzugrás után megfogadja, hogy örökre barátok maradnak, és hogy soha nem fogják elfelejteni egymást.....

.....15 évvel később a helyszín az egykori általános iskola, ahol az egykori diákok osztálytalálkozóra gyülekeznek. David és Gillian együtt érkeznek, időben az Only Human-t követő nyáron vagyunk. A rendhagyó osztályfőnöki órán egykori tanáruk előveszi azt az emlékkönyvet, amit ballagásra kapott a diákjaitól. Ebben az összes tanítványa leírta, mit szeretnének elérni felnőttként. Az osztályfőnök felolvassa név szerint az irományokat, válaszként mindenki elmeséli, mi minden törtét vele, és hogy az álmaikból mit sikerült megvalósítaniuk. Az emberek homlokegyenest mások lettek, csak nevettek egykori önmagukon. Kivéve Gilliant, aki amint megírta, tanár lett, szereti a munkáját, a lakása pont olyan, amilyennek megálmodta. Mégis, amikor a volt osztálytársai büszkén mutogatják az esküvői fotóikat, és a családi albumokat, Gillian sírva távozik egykori osztályterméből. Daviden kívül senki se veszi észre a nő hiányát, ő azonban hátra hagyva a bulit, Gillian után siet. A folyóparton talál rá, pont ott, ahol 15 évvel ezelőtt örök barátságot fogadtak egymásnak..... Vajon most is születik-e majd egy eskütétel a két ember között? 

Augusztusban kiderül! ;)



További szép estét mindenkinek!
Dana





Hi all,

as you can see, I'm writing again! :3 It will be a short story about two of my characters, Gillian and David. They are teachers in my comic, and my readers always tell me "Why are they just friends???" "They must be in love!!!" :D Such a hard thing to make my story about their friendship when some people want something else :D But anyway, for them, here's a little story about the teachers :3

The story:

Two children play at the river bank, after they left primary scool. The little David will be study at the city, but the little Gillian stays at the village. They promise to each other to be best friends forever.
15 years later.... They come together to the class-reunion (they are working together at a secondary grammar school). Their teacher asks everybody about their lives. All people become so different what they want to be as a child. Expect Gillian. She alwayd wanted to be a teacher, and now she's really working as a teacher. But when she realizes that all of her classmates have a husband or a wife and children, she begins to cry and leaves the party. Nobody misses her, expect David, who leaves his old friends to find Gillian. He finally find her at the river bank, where they were 15 years ago... Will they promise something or something else again to each other or not?
You will get to know it in August ;)

Have a nice day!
Kisses, Dana

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése