2014. június 21., szombat

"Once I had a dream, and this is it"

Sziasztok!

Mivel már 100 %-ig biztos a dolog, így bátorkodom itt, amolyan hivatalos formában is bejelenteni egy számomra még mindig hihetetlen és felfoghatatlan dolgot...

14 éves voltam, amikor beleszerettem Skandináviába, azon belül Finnországba. Akkor még közöm nem volt a metál zene világához. Maga a táj, a kultúra és a nyelvrokonság volt az, ami miatt vonzódtam ehhez a távoli hideg országhoz. Az évek során ez a kötelék egyre erősebb lett, a finn fémzene megismerésével és a Nightwish-el vált teljessé. Olyannyira, hogy a fejembe vettem, én bizony megtanulok finnül. A gimi finn szakkörében kezdtem, majd saját úton folytattam, végül tavaly csatlakoztam a Békéscsabai Magyar-Finn Baráti Körhöz, ahol kisebb csoportban újra kezdtem az alapoktól. Csak szép emlékeim vannak az órákról és a nyelvről, még akkor is, ha 1-2 nyelvtani résztől a hányinger kerülget (monikon partitiivi és társai). Ha nem lennék beszari és alapjáraton kuka élőlény, alapszinten már tudnék kommunikálni. A Teräsbetoni és finn Nightwish számok nagy részét, igaz, szöveggel a kezemben, de megértem. Magamtól is tudok beszélni, bár én ezen a téren is fordítva vagyok bekötve..... Magyarról nehezen fordítok idegen nyelvre, legyen az német, angol vagy finn, de visszafele megy, mint a karikacsapás.....

Az életem során viszont sok kudarcot és tragédiát kellett már megéljek és túléljek. Sokszor tényleg csak az álmaim tartották bennem a reményt..... De egy valamit sose adtam fel: 11 évvel ezelőtt megfogadtam, hogy azt a csodát, amit Finnországnak hívnak, látni fogom az életem során a saját szememmel. Hogy a két lábam sétálni fog Tampere utcáin, hogy Helsinki főterén lehetek, és egyáltalán..... Finn levegőt szívhassak magamba. Nekem ez legalább olyan volumenű álom, mint másnak a boldog házasság és a gyermekáldás. Valamiért ég bennem a vágy, hogy elmehessek oda. Soha semmit nem kívántam így. Nem tudom megmagyarázni az okát. Igazából nem is akarom. Sokáig csak egy vágyálom volt, egy lehetetlen és megfoghatatlan dolog, mint kislánykorunkban a rajfilmek világa. Benne akartunk élni, habár tudtuk, hogy nem lehetséges.

Mikor elkezdtem dolgozni, az első fizetésemből csak nagyon keveset tudtam félre rakni. Azt is lakásra gyűjtöttem..... 3 és fél év telt el azóta. Sok, számomra fontos embereket vesztettem el ez idő alatt, akik sajnos nem élhették meg azt a csodát, amiben hamarosan részem lesz.....

Idén ugyanis az augusztusi csillaghullást Finnország földjéről nézhetem végig!!!!!


 Nem tudom szavakkal kifejezni azt, amit az utóbbi napokban érzek. Azt a mérhetetlen izgalmat, és örömöt, amit ez az utazás jelent nekem..... És nem tudom eléggé kifejezni a hálámat Áginak, aki egy átlagos, múlt heti vasárnap estén megkérdezte, hogy nem-e tartanék vele Finnországba augusztusban..... Mire felfogtam, hogy ez igaz, már le is foglaltuk a hazafele a jegyet (az én bénázásom megért egy szent misét, az fix -.- xD). És mire tényleg eljutott a tudatomig, hogy 2 hónap múlva egy 11 éve dédelgetett álom válik valóra, addigra Ági már leszervezte az egész hetet:

Augusztus 16. megérkezés Tamperébe
Augusztus 17: Jyväskylä, városnézés
Augusztus 18. Helsinki
Augusztus 19. Észtország *-*
Augusztus 20. Seurasaari, városnézés
Augusztus 21. Suomenlinna, városnézés
Augusztus 22. Turku
Augusztus 23. vissza Helsinkibe
Augusztus 24. Helsinki, 19:40-kor haza


Istenemre mondom, ez nem velem történik..... Ági, örök hálám <3


Kellemes nyarat mindenkinek!

Dana

Hi all,

as you can see, my biggest dream will come true: in August I'm gonna spend one week in Finland *-* I woud love to see this country with my own eyes since 2003! I was just 14 when I fell love with Finland. With the landscapes, the culture, the music. With everything. I also learned the language, so I can speak Finnish a little :D
And now, the moment when I land in Helsinki is coming closer and closer! ;) When my "Finnish teacher" Ági wrote to me last Sunday that in August she's gonna fly to Finland, and she asked me to come with her... That's a kind of feeling I can't explain.... Unbelievable <3
And here is our programs for these days:



16. August: Arrival, Tampere
17. August: Jyväskylä, sightseeing
18. August: Helsinki
19. August: Estonia *-*
20.August: Seurasaari, sightseeing
21. August:. Suomenlinna, sightseeing
22. August: Turku
23. August: Back to Helsinkibe
24. August: Helsinki, at 19:40 pm go home


I am so thankful for this to Ági <3

Have a nice summer everyone! ;)

Kisses,
Dana

2 megjegyzés: