2013. szeptember 27., péntek

2013. szeptember...

... hónap volt a nagy újjáépülésem és újjászületésem :) Most már kezdek kilábalni az örökös pesszimizmusból, és talán végre sikerül lezárnom végérvényesen a múltamat.

Augusztus utolsó, és szeptember első napját levelezőtársamnál, Katinál töltöttem. Mindig jó érzés ilyen hosszú útra kerekednem, mert így teljesen kikapcsolódok a mindennapi mókuskerékből, és új élményeket élhetek meg. És hogy mindezt egy jó baráttal tehetem közösen, az csak a hab a tortán ^^ Mind az első, mind a mostani talink annyira helyretett érzelmileg, hogy szinte hihetetlen! Valahogy mindig sikerül feltöltődnöm, Kati pedig mindig "ráncba tud szedni" még így neten keresztül is :D Sok okos dolgot tanultam tőle, például a >>>különleges vegetáriánus rakott krumpli<<< receptjét :P És azt, hogy goth létemre igenis tudok önfeledten bulizni az Irie Maffia koncertjén xD Íme a bizonyíték, közös fotó az énekesnővel és persze Katival (az én nyomi fejemet ne nézzétek xD):



És ismételten beleszerettem a Disney mesékbe *-* És íme egy videó, amit Kati mutatott, és ha fos kedvem van, ezzel vidítom felmagam:


Szerintem kurva nagy, én visítottam, mikor először láttam xD És kaptam elő-szülinapi ajándékként egy gyönyörű és elegáns fülbevalót, amit az osztálytalálkozón fel is avattam:



És hát az osztálytalálkozó... Mint azt előző bejegyzésemből láthattátok, nem igazán voltak felhőtlenül boldogak gimis éveim... Nem is akartam elmenni, de végül győzött a kíváncsiság, hogy kivel mi van, és persze voltak emberek, akikkel szívesen találkoztam volna. Féltem is, meg nem is, mert nem akartam ismét átélni mindazt, ami már elmúlt, viszont valahol legbelül éreztem, hogy kell ez ahhoz, hogy elengedjem a múltat. Hála az égnek, azok, akikre abszolút nem voltam kíváncsi, és akiket egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, nem jöttek el, így nyugodtabban álltam meg a gimi bejárata előtt.
És végül mindenkiben kellemeset csalódtam :) Akik 5 éve nagymenők voltak, visszavettek az arcukból, a szerényebbek pedig semmit se változtak, így abszolút pozitívan telt részemről az a nap. Szerencsére mindenki megtalálta a helyét az életben! És komolyan mondom, tiszta szívemből örülök ennek! Mert mintha ez az osztály és ezek az emberek nem azok lettek volna, akikkel anno együtt jártam iskolába... Nagyon-nagyon jól éreztem magam, és nem volt az az érzésem, hogy ki lennék rekesztve, mint régen gimiben. Igazából örülök, hogy így alakult, mert így végre el tudom engedni a múltat. Le tudtam zárni azt a korszakot, és némi pszichológia tanulmánnyal a hátam mögött, megértettem, hogy mi miért alakult úgy, ahogy. Egy csoportban mindig vannak domináns egyedek, és olyanok, akik a háttérből figyelnek. Én általánosban egy felszabadult, vidám lány voltam, mindenki ismert, mindenkivel jóban voltam, szerettek a tanárok is (már amikor nem bunyóztam >.< ), és furcsa volt, hogy mindez egyik pillanatról a másikra megváltozott. Személyes baszogatásnak éltem meg azt, hogy nem vették a poénjaimat, a beszólásaimat stb. A "menő" csajból hirtelen egy "átlagon aluli" lettem. És így felnőtt fejjel már azt is tudom, hogy miért. Tiniként már inkább felnőttnek érzi magát az ember, nem gyereknek. Az osztálytársaim felvették a lépést a divattal, én pedig keményen ellenálltam, az akkor még hippi külsőmmel. Betegesen ragaszkodtam ahhoz, ami régen volt, és nem nyitottam az új dolgok felé. Persze volt 1-2 vaddisznó, akik tényleg kikezdtek, és ott rúgtak belém, ahol tudtak, de ma már csak rájuk haragszom, és nem az egész intézményre, és mint tudomásomra jutott (nyomoztam egy kicsit >:} ), egyikük se vitte semmire az életben. Se diplomájuk, se munkájuk. Semmilyük sincs, és szemétség vagy nem, ez jó érzéssel tölt el. Én 3 éve dolgozok, szép szakmai előmenetelt tudhatok magam mögött kitűnő érettségivel és két szakmával, nyelvvizsgával. 3 hetet eltölthettem Németországban, úgy, hogy a suli fizetett mindent. Egyre látványosabban fejlődik a rajztudásom, amit a sok kiállítás és újságcikk, valamint a "Lőkösháza története a kezdetektől a napjainkig" című könyv is bizonyít. Találkozhattam a Neck Sprain együttessel (köszönet érte Hidvégi művész úrnak, aki kikéri magának az úr megszólítást, és külön kéri az "ipari hulladék" megnevezést xD - ne kérdezzétek miért, a művészek mind hülyék :D), tavasszal pedig egy 6 éves korom óta dédelgetett álom válik valóra azzal, hogy kiutazok egy hétre Finnországba *_____*

És persze itt az Only Human is, két kész kötettel a hátam mögött, és egy 80 %-ban kész harmadikkal. És itt vagytok nekem persze Ti is, akik napról napra, fejezetről-fejezetre követitek Thomas-ék csetlését-botlását, és vele együtt az én életemet, munkásságomat is, amiért nagyon hálás vagyok, és köszönöm mindenkinek ^^

És ma, a 24. születésnapomon a több, mint száz személyes, telefonos és facebook-os köszöntés között találtam az At Vance gitárosának, Olaf Lenk-nek az üzenetét is, ami megkoronázta ezt a mai napot:


Kell ennél több? :)))))



További szép estét mindenkinek!
Dana




Hi my dear blogreaders,

This month was a great one to me :) I'm getting feel better, and my bad days are gone!
The last day of August and the first day of September I spent at my penfriend, called Kate. I really love to travell and see new landscapes and feeling new emotions. And if I can make it by a side of my friend, that's perfect! She is a very important person in my life, she can make me always happy :) Our meetings have turned my feelings in a right way :) And if I'm sad and blue I always watch the video about a frog she showed me xD (you can find the YouTube link in the Hungarian blogpost). And I got from her a beautiful earrings to my birthday *-* (see also in the hungarian blogpost). And we took a part in an Irie Maffia concert! However I'm a Goth, I enjoyed it so much, and we also have a photo with the female singer of the band ^^ (see it in the Hungarian blogpost).

And our class reunion... As you could see in the latest blogentries, I don't like my classmates in the secondary school at all... I was the "black sheep"... But it was not as bad as I imagined! That was a really good and cool day! I was so afraid but my classmates changed a lot. The "big ones" has smaller face and the other ones are the same person, like they were in 5 years earlier. I was so happy, because I understood why had happened the bad things in my life. I didn't want to grow up, and I had a hippy outfit, but my classmates followed the fashion. There was of course some people who really hated and hurted me, but now I'm not cross with the whole school, just with these people, who are "nobodies" nowdays. They have no diploma, no job... NOTHING! And I'm so happy to see it >:} I have a great job since 3 years, a great high-school graduation, two trades and a language exam. I spent 3 weeks in Germany, which was financed by my school, I met a famous Hungarian thrash metal band, called Neck Sprain (thanks to my friend), I'm making better and better paintings, and in spring my big dream is going to come true: I'm gonne spell one week in Finland *_____*
And of course, there is my comic! Two volumes are ready, and in December I will finish the third one. And there are You, my dear Blogreaders from all over the world! Since about 6 month I translate my blogentries to English, because of You :) And I'm really thankful for reading my blog to all of You ;)

This day I'm 24 years old and between my facebook gratulations I found a HBD message from Olaf Lenk (the guitarrist of At Vance - see it in the Hungarian blogpost) *_____*


Best thing of the day ;)

Have nice day to all of you!
Kisses, Dana

2013. szeptember 6., péntek

2013. 09. 05.

Sziasztok!

Ezen a napon 4 pici jövevénnyel bővült a macska családunk ^^ Mivel még nem tudni a nemüket, ezért én önkényesen és egyelőre ideiglenesen a Tuo-maszat, Marco, Emppu és Jukka neveket adtam nekik ;) Jobb minőségű képek hamarosan! :)

On this day my persian cat gave birth to her 4 little cat-children ^^ We don't know yet how many of them are boys and girls, that's why I named them temporarily Tuomas, Marco, Emppu and Jukka ;) More pictures coming soon! :)





Furcsa.....

..... érzések és emlékek kavarognak bennem pár napja, amiről nagyon nehéz írnom, de még is, úgy érzem, muszáj kiírni magamból...
Először is, nekem jóval érzékenyebb az orrom az átlagnál, ezért sokkal több illatot (és persze szagot.....-.-") érzek az átlag embernél. És nem tudom, ki hogy van vele, de nekem bizonyos illatokról mindig eszembe jut valami vagy valaki. Pl. nagyon szeretem az "ősz illatát", azt, amikor égetik a tarlót meg a falevelet, és erről a füstös szagról mindig a gyerekkorom jut az eszembe :) Ugyanígy emlékszem a számomra fontos emberek illatára, soksor ez alapján ítélek meg ismeretleneket is(ne kérdezzétek miért).

Tegnapelőtt, mikor hazafele jöttem, megcsapta az orrom egy régi, de számomra annál kellemesebb illat: egy volt tanárom parfümje. Általános iskola 1-2. osztályába jártunk, amikor ő a sulinkban tanított. 17 év elteltével még ma is emlékszem azokra a napokra :) Akkor még a mesék és sorozatok bűvöletében éltünk, és az akkori aktuális mániánk a Rex felügyelő volt. Mi, lányok mind oda voltunk Tobias Moretti-ért, és mivel az említett tanárunk szakasztott mása volt neki, így érte is :) Emlékszem, minden szünetben kiültünk a terem előtti kis padra, és tízóraiztatásnál igazi harc folyt azért, hogy mellette lehessünk :D Mikor ofőnk beteg lett, ő jött be helyettesíteni, és akkor cseppet sem zavart, hogy előző héten ki lettem ültetve az első padba :P (mert összefirkáltam a román könyvemet xD) Az egyik fiú meg végig hangoskodott, az óra nem haladt, a "tanár bácsi" egyre mérgesebb lett, én meg ugye nem hagyhattam, hogy bántsák őt, így felálltam, és lefejeltem (!) az illetőt xDDDDD Emlékszem, mindenki totál le volt döbbenve, mert azért majd' mindenki félt ettől a gyerektől, én meg mint a hős amazon lefejelem xD A beíráson kívül nem lett bajom hála az égnek, arra meg büszke voltam, mert hát végül is Ő írta be ;) Meg emlékszem, az utolsó napjára csináltam neki egy rajzot, meg végig körülötte legyeskedtünk a lányokkal :) Ő azóta is külföldön él, lehet, nem is emlékszik már erre a flúgos osztályra, meg a "lefejelős lányra", de nekem ő a mai napig fontos szerepet játszik az életemben. Pláne akkor, amikor így megrohamoznak az emlékek :) Mert hát azért valljam be őszintén, ő iránta éreztem először valamiféle vonzalmat... Ökörségnek hallatszik ez tény, de így utólag visszagondolva kicsi gyerekként tényleg szerelmes voltam belé... :) Gyermeki, de annál tisztább érzelmeket tápláltam iránta. Persze ő ebből valószínűleg semmit se vett észre, meg hát azért na :D Most nem sok az a kb 10-12 év ami köztünk van, de akkor ez leküzdhetetlen akadály volt. Csak egy fellángolás, amolyan diákszerelem, ami idővel elmúlik. Mert nekem senki se mondja, hogy ha van egy helyes tanára, akkor nem kezd el vonzódni hozzá...
Azóta se rajongtam úgy senkiért (nem mintha annyi férfi rég dédelgetett vágya lennék...), és lehet, hogy már nem is fogok. Azóta eltelt pár év, tele fos dolgokkal, és teljesen kiábrándultam mind a férfiakból, mind az emberekből... Nem tudok se bízni, se ragaszkodni, se önfeledten boldog lenni. Évekig  én voltam az, akibe bele lehetett rúgni, akit lehetett gúnyolni, csúfolni, megalázni... Az elmúlt kb. 15 év teljesen tönkretette az érzelmi világomat, és porig rombolta az énképemet, az önbizalmamról nem is beszélve. Egyszerűen nem tudok szeretni. És nem tudok szerelmes lenni. Már nem tudok pirult arccal mosolyogni, és félve rápillantani valakire, mert egyből rámtörnek azok az érzések, hogy "ugyan miért álmodozok, egy ilyen rondaság nem érdemel meg egy ilyen jóképű pasit" És emiatt nem tudom elhinni azt, hogy bárki képes lehet arra, hogy szeressen engem...
Ezért annyira jó visszaemlékezni erre a két csodálatos évre. Mert lehet, hogy plátói volt ez a szerelem, de igazi, szívből jövő érzelmek táplálták. Nem ismertem a "szép-csúnya" a "hátsó szándék" a "gúnyolódás" és a "kibeszélés" szavakat. Ha megláttam őt, hevesebben vert a szívem, vörösödtem, és sete-suta dolgokkal próbáltam felhívni magamra a figyelmet, és a világ legboldogabb embere voltam akkor, ha hozzámszólt vagy rámmosolygott. Ma már képtelen lennék erre, még akkor is, ha ő állna előttem... Nem titok, a gimnáziumi évek (inkább kínok) tönkretettek engem, mint érző lényt. Nemhiába az Acélszív becenév... Igaza van annak, aki azt vágja a fejemhez, hogy képtelen vagyok arra, hogy kimutassam az érzelmeim. Ez így igaz, csak azt épp senki se kérdezi meg tőlem, hogy miért. Senki se tudja, hogyan éltek vissza a bizalmammal, és a titkaimmal, az érzelmeimről nem is beszélve... Pusztán azért, mert nem voltam divatos, csinos és szép, kirekesztettek, és bármit mondtam vagy csináltam kigúnyoltak, megaláztak, kibeszéltek és kiröhögtek a hátam mögött. Nem én kértem, hogy ebben a testben éljem le az életemet. Sőt, az életet se kértem, kaptam. Próbáltam eldobni, de nem ment. A Művész nem engedte...
Most, lassan 24 évesen, egyedül vagyok. Egyedül, mert nem merek nyitni és közeledni. Nem merek érezni. Csak a szép emlékek maradtak nekem, semmi más. És az átvirrasztott, és végigbőgött éjszakák, amikor egy oly ismerős illat felkavarja a mélyen eltemetett érzelmeket, melyeket már sose fogok újra átélni... :'(

Ezt most csak azért írom ki magamból, hogy lássátok, hogyan lehet tönkretenni egy emberi életet. Nem kell megverni vagy megcsonkítani, bőven elég, ha a méltóságát veszitek el. Ha elhitetitek vele azt, hogy ő egy értéktelen ocsmányság, és soha nem lenne gusztusa hozzá senkinek. Ne bántsatok senkit csak azért, mert pattanásos, nagy a füle/orra, kancsal a szeme, szeplős az arca, kövér vagy sovány, esetleg hiányzik pár foga. Nekem elhihetitek, ezek az emberek tisztában vannak azzal, hogy ők milyenek. Én gimis korombn minden este és reggel, mikor tükörbe néztem, szívem szerint leköptem volna magam. Gyűlöltem azt, aki vagyok, és még egy piros seggű páviánt is szebbnek tartottam magamnál. Szó szerint belebetegedtem abba, ahogy az osztálytársaim, és az "elit Rózsás diákok" bántak velem. Ti legyetek okosabbak és emberibbek ennél a csürhénél, és ne alázzátok meg azt, akit amúgy is ver a sors a külsejével! Ne teremtsetek még több Dana Mitzy-t erre a bolygóra..... :'(


Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Dana





Hi my blogreaders!

A few days ago I felt a very old and a very good smell which caused an emotional crush to me. It was the smell of my teacher from the grammar school. The little schoolgirls and I loved him so much..... But for me it was much more, I couldn't forget him, because he was my first and true love. :) He looks like Tobias Moretti (he's an actor from a TV series called Komissar Rex), and he was my favourite actor when I was a little girl :) It was not difficult to fell in love with my teacher. But of course it was just a childhood-love :) I had a very deep and clear emotions and I think I can't be able to fall in love once more... 
I had a very bad times while I was a teenager... I was the black sheep of the class, you know what I mean, when everyone hurt me and laugh at me and so on..... :( These were the days that has destroyed my emotional life. Nowdays people call me Metalhearted, but they have right: I can't be able to love someone because I always have a fear...
So... please don't hurt someone because of his/her body... Too big ear or nose, or lost tooth or overweight are very big problem of those people. Don't hurt them, because you can destroy all of their life..... I know what it means when you think you are a peace of shit because nobody handle you as a human being..... Please don't hurt these peope..... :'(

Thank you so much!
Kisses, Dana