2018. március 30., péntek

Babával az élet

Sziasztok!

11 hetes a kislányunk, és mivel már van egy kialakult napirendünk, így megosztom veletek is, hogyan telnek a napjaink (így a volt főnökömnek, aki két éve csak szaporulatnak nevezte az akkor még meg se fogant gyermekünket, nem kell a legközelebbi községi rendezvényen dögkeselyű módjára letámadnia mamámat bájvigyorral a képén, hogy Katikáról faggatózzon...-.-")

Az első hét
Január 15-én mi voltunk a legboldogabbak a világon. Még kedd délelőtt is, mert már hajnalban kihozták a babámat, és egész délelőtt velem lehetett, ügyesen szopizott, nem sírt egyáltalán. Aztán jött a hideg zuhany: gyulladás van a pici szervezetében, és át kell vinni őt a gyerekkórházba..... Képzelhetitek, mit éreztem akkor, pláne annak a tudatában, hogy engem még csütörtökig bent tartanak a szülészeten... Aznap délután szellemként lézengtem, enni se tudtam... Két óra után jöttek érte a mentősök, és ő ott feküdt az inkubátorban... Csak úgy járt a kis szeme szegénykémnek, nem tudta, hová is viszik... A liftig kísértem őt, majd leültem  szülőszoba folyosóján, és nem tudom, meddig bőgtem... Úgy kapartak össze a nővérek... Örökkévalóságnak tűnt minden egyes perc... Három óránként fejtem a tejet, hogy küldjék át Katikának. Külön kértem, hogy fecskendőből adják, ne cumisüvegből. Szerdán át tudtunk menni meglátogatni őt. Fantasztikus volt friss császáros sebbel lépcsőzni, de nem érdekelt. Meg szerettem volna szoptatni őt, a csecsemősök át is szóltak, hogy 3-kor megyek, de mire odaértünk, teletömték szegénykémet tápszerrel...-.-" Az apja akkor fogta meg először Katikát. Szájmaszkban és köpenyben... Ahogyan én se adhattam puszit neki, mert nekem is be kellett öltözzek. Olyan kis pici volt, a szívem hasadt meg, hogy ott kellett hagyjam... Meg kiborultam a körülményektől is... Nem szépítek, egy Szovjetunióbeli lepratelep volt az a folyosó, ahol szoptatni kellett, és az anyaszállót akkor még nem is láttam... Másnap kiengedtek a szülészetről. És én a kislányom helyett csak a promó dobozt hozhattam haza, mert ő a város másik végén volt... Egyedül... Itthon még bedobáltam tiszta ruhát meg törölközőt a bőröndömbe, de nem bírtam ki, hogy ne menjek be a szobájába... Üresen állt a kiságy, ami csak rá várt. De ő nem jöhetett haza velünk... Borzasztó volt, ezt így nem lehet leírni. De az anyaszálló még ennél is rosszabb volt. Poros ágy, kiszakadt konnektor, borzasztó meleg, omladozó vakolat, a tusoló fekete volt a penésztől... A kaja meg ehetetlen. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy 3 óránként láthattam a kislányom.
Viszont a szoptatás nem volt egy leányálom. A szülészeten olyan ügyesen szopizó kislányom itt nem akart enni, bealudt etetéskor. Emiatt ha nem kelt fel, a nővérek tettek róla: meghúzták a haját, csipkedték a combját, morzsolták a lábujjacskáit... És ez annyira megmaradt benne, hogy a hét végére félt a szopizástól... Még itthon is összegömbölyödve "védte" magát attól, hogy bántsák, és csak sírt és sírt... Nekem a tejem meg apadt és apadt... Még a szoptatási tanácsadó se tudott segíteni. Az se tett túl jót az amúgy is pattanásig feszült idegrendszeremnek, hogy a nővérek közül mindig akadt egy, aki beszólogatott: "a maga tejétől éhen halna a gyerek" "így jár, aki császárral szül" "mit erőlködik maga azért a 20 milliért, az semmi a gyereknek" Az én lányomat hozták ki utoljára, és vitték el elsőnek, mert "úgyse tudja az anyja szoptatni" De igen, tudtam volna, ha nem abból a retek cumisüvegből etetik két napig, hanem fecskendőből, ahogy külön kértem... Álmomban se gondoltam volna, hogy a cumizavar egy létező dolog, és pont az én lányom is "áldozata" lesz... Mert a tejem bizony elég volt! Hiába voltam császáros, két nap múlva bedurrant a babaétterem, hajnalban ki kellett menjek, hogy segítsenek lefejni a tejemet, mert úgy éreztem, szétdurranok... Még a csecsemősök is alig hittek a szemüknek, mert a császárosoknak ritkán lövell be ilyen hamar a tej. De az én lányom nem volt hajlandó szopizni, már akkor sírt, amikor magam felé fordítottam :( Így fejtem neki, és cumisüvegből ette meg, de már pénteken nem volt neki elég, pótolni kellett. Azóta szinte csak tápszeres, amit nagyon sajnálok, hetekig martam magam emiatt, hogy nem tudom anyatejjel táplálni őt, és selejtnek tartottam magam. Aztán belegondoltam abba, hogy jó, oké, tápit eszik, de amikor szopizott, fél óra üvöltés volt előtte, és utána is, amíg el nem készítettem a pótlást, mert ugye előtte lemértem mérlegen a gyereket, hogy evés előtt hány kg volt, és hogy utána mennyi, és ez alapján készítettem a pótlást, hogy ne sok tápszer menjen pocsékba. Aztán vizet forralni, lehűteni, bekeverni, és várni... Addig persze a kicsi üvöltött torka szakadtából, mert éhes maradt... Volt viszont jó oldala is a kórháznak, volt három nagyon aranyos, segítőkész nővér, akik elláttak minket csupa jó tanáccsal. Nem nekünk kellett kitapasztalni, milyen tápszert kapjon, puffadásra mi használ stb. És ami a legfontosabb: január 22-én nem egy "idegen" babát hoztunk haza. Addigra már kiismertem, mikor miért sír, kb mikor fog enni, mire számítsak éjszaka, milyen kaja csinál szelet neki, hogyan büfiztessem, hogy pelenkázzam, ápoljam a köldökcsonkot. Mert szégyen, nem szégyen, én még sose fogtam ilyen pici babát a kezemben... És ettől jobban féltem, mint a szüléstől: hogy nem tudom majd ellátni őt, mert nem fogom tudni, mikor miért sír. De szó nem volt ilyenről szerencsére :) :) :)



2-11. hét
Itthon nagyon hamar kialakult a napirendünk: reggel 6-7 között ébred, berámolja a reggelinek valót, és mindenféle altatás nélkül visszaalszik 10 óráig. Ez idő alatt én meg tudok főzni, ki tudok mosni, vasalni, takarítani. Aztán ha felkelt, megtízóraizik, és bő egy óra hosszát még fent van, vigyorog, gagyarászik, birtokba veszi a játszószőnyeget. Igényli a törődést, és azt, hogy valaki játsszon vele már kb 2 hetes kora óta. De hiába minden játék, 11 körül győz az álommanó, és egyig durmol még egy sort, addig én is meg tudok ebédelni, kávézni, és el is mosogatok. Legkésőbb egy órakor ébresztő, ismét eszik, utána fent van egészen 3-4 óráig, általában ilyenkor a hálószobánkban vagyunk, és megy a háttérben a tévé, hogy ne legyen mindig csöndben. Az uzsonna után bealszik este 6-ig. Vagy addig, ameddig az apja haza nem ér, mert akkor kipattan a kis szeme, és csak Apa, Apa és Apa. Gagyarászik, vigyorog, jár keze-lába. Nem is alszik el csak olyan nyolc óra köröl, de előtte még pancsi, még egy nagy adag pótvacsora, és Katalin húzza a lóbőrt reggel 6-ig :) Kb. két hetes kora óta átalussza az éjszakát, azelőtt is csak egyszer kelt fel enni, percre pontosan akkor, amikor én a terhesség alatt felkeltem hűtőt fosztogatni xD Így mi is napi 7-8 órákat tudunk pihenni, ezért nem nézünk ki úgy, mint a zombik xD A hasfájást hála az égnek, hírből se ismerjük, Katika tényleg csak akkor sír, ha éhes. Vagy ha épp fázik/melege van, vagy ha annyira fáradt, hogy nem tud elaludni, ilyenkor kell egy kis ringatás a popójának, és 10 percen belül kidől :D A két hónapos kötelező oltás előtt is bealudt, nem is a szuri miatt sírt, hanem azért, mert a doktor bácsi felkeltette :D Beteg se volt még, hála az égnek, leszámítva a születésekor a méhen belüli fertőzést, de az meg borítékolható volt a mekóniumos magzatvíz miatt :(



Összességében szólva, én sokkal de sokkal rosszabbra számítottam. Olyan vad dolgokat meséltek nekem és olvastam a neten, hogy fel voltam készülve arra, hogy kb egy éves koráig nem fogok aludni. Azon az éjjelen, amikor hazahoztuk, óránként ébredtem, hogy nem-e éhes a gyerek. De nem, fél kettőkor evett, és utána reggel hatig aludt. Mivel van légzésfigyelőnk, így másnap már nyugodtabban aludtam, pláne úgy, hogy tudtam, nem kell óránként kelni, egy hét múlva pedig arra eszméltem, hogy éjjelente csak én kelek, a kicsi nem :D Mára már én is 7-8 órákat alszok, de éberen, a leghalkabb takaró rugdosásra is felkelek, hiába alszunk külön szobában, ugyanis csak az első tíz hétben aludtam az ő szobájában.



Pár napja már próbálkozik a hátról hasra fordulással, de még csak az akarat van meg, a lendület és az erő hiányzik hozzá, de látszik, hogy napok kérdése a dolog :) Már tud fogni a kis kezével, amit odaadunk neki, azt meg tudja tartani ügyesen. Sőt, éjjelre ki kell venni a csörgőket mellőle, mert püföli őket :D A játszószőnyegen mindig jár keze-lába, kis mosolygós baba, jobbat kívánni se kívánhatna az ember :) És még ha "rossz" is lenne, ki tudna ellenállni ennek a mosolynak:


Ő a legfontosabb nekünk, és mindent meg fogunk adni neki, hogy boldog, eseménydús gyermekkora legyen, és okos, becsületes, munkaszerető felnőtt váljon belőle, és egy napon olyan boldog és elégedett legyen a kis életével, mint amilyenek mi vagyunk most a férjemmel :)

Katika egy új fejezetet nyitott az életünkben, és boldogabbak vagyunk, mint valaha. Három éve, mikor kollégák lettünk, egyikünk se gondolta, hogy egyszer egy pár leszünk, csak titokban remélte mindkettőnk :D De aztán addig tekeredtek azok a kábelek, amíg összefonódtak most már mindörökre :) És a vér nem válik vízzé, a kiscsajunk már most odáig van a tévéért, még a kis fejecskéjét is megemeli, csak láthassa:


És egy punk egész órákat dolgozik azon, hogy kakastaraja legyen, Katikának alapjáraton ilyen a sérója, akármit is csinálunk vele :D


Most is alszik a csöppem, mit neki a hangzavar az udvaron, a dübörgő mosógép és a száguldozó mezőgazdasági gépek az utcán :D De mivel már korog a pocija, mindjárt vége az "énidőmnek" :) Délután teszünk majd egy nagy sétát ebben a szép időben, este pedig szép ruhába öltözünk, és felköszöntjük apát szülinapjára ^^ Kell ennél több az életben? Szerintem nem. Én már mindent elértem, amit akartam, most már csak élvezem a családommal töltött napokat :)


További szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana

2018. március 10., szombat

40 hét csoda

Sziasztok!

Szeretnék írni pár sort a várandósságomról, mert még adós vagyok vele, direkt nem írtam róla hamarabb, egyben szerettem volna leírni jót is, rosszat is erről a 40 hétről :) Még mindig szívesen gondolok vissza rá, néha hiányozni is szokott a "dinnyém" és még megszokásból kétségbeesek, ha valami leesik a földre, pedig már tudok hajolni :D Imádtam kismama lenni az első perctől fogva, és bármikor szívesen újra csinálnám (és fogom is!).

I. trimeszter (1-12. hét)
 Amire szívesen emlékszem:
  • Az a május 6-i hajnal, amikor pozitív lett a teszt
  • Amikor elmondtam a páromnak, hogy kevesebb virágot vett anyák napjára... mert engem kihagyott
  • Amikor elmondtuk a családnak (babona ide vagy oda, még aznap szétkürtöltük :D)
  • Amikor először hallottam a szívhangját az akkor még 9 mm-es babánknak
  • A 12. heti genetikai ultrahang, mert akkor láttuk Őt először
  • Az ezt követő ebéd, ugyanott, ahol az első randink volt (Gyulán a Hordóban)
  • Mikor megjött a kombinált teszt eredménye, hogy egészséges a babánk
  • Anyósom pörköltje :D Akkor már 3 éve nem ettem disznóhúst, de azt a pörköltet annyira megkívántam, hogy ha nem ehettem volna degeszre magam belőle, tuti sírva fakadtam volna
  • Hónapos retek. Kilószámra zabáltam, és ez valahogy olyan jó emlékként maradt meg bennem
  • Lelkifurdalás nélkül, jóízűen megenni BÁRMIT. Megszűnt a finnyásságom, olyanokat borítottam be a fejembe, amikre anno ránézni se tudtam (cékla, paradicsom, cupákos, zsíros disznóhús, kolbász stb.) Sajnos azóta minden visszaállt a régi kerékvágásba, sokszor nem esik jól az étel.
  • Mikor elkezdett egyértelműen gömbölyödni a hasam, kb. 9 hetesen. A trimeszter végére egyértelmű és tagadhatatlan terhespocakom volt.
Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Vérvételek tömkelege...
  • "Nincs hányingered?! Tuti baj van a babával" "De jól meghíztál az új munkahelyeden" "Mi az, hogy nem vagy rosszul? Minden okés a gyerekkel?" és hasonló rosszindulatú kérdések tömkelege... 
  • "Ne éld bele magad, a 12. hétig még bármi megtörténhet" ... Gyűlöltem ezt a mondatot...
  • Hiperfáradt voltam... Egy kaját nem tudtam úgy megfőzni, hogy ne szundítsak közben egy picit...
  • Idegbeteg voltam. Tök hirtelen, a semmin úgy fel tudtam húzni magam, hogy csak na... Pl. földhöz vágtam, és föl is rúgtam a fazekat, mert szétfőtt a lekváros derelye... xD
  • Állandóan ott volt kb a 8. hétig ez a "mindjárt megjön" érzés, és a görcsök hozzá. Rendkívül zavaró volt
Ez pedig a pocakom volt, 7 hetesen:

II. trimeszter (13-27. hét)

Amikre szívesen emlékszem:
  • A 3 órási kávé a munkahelyemen :D Valamiért finomabb volt a reggelinél, habár aztán elvétve ittam csak, mert nem tanácsolták a sok koffein fogyasztást a hőségben.
  • Úgy az egész munkahelyi légkör. Imádtam Dombiratoson dolgozni, és rettentően sajnáltam, amikor augusztus elején táppénzre kellett menjek a bevérzés miatt :(
  • Amikor hazafele jövet a ház előtt tett le szinte az összes buszsofőr :D Úgy adták a jegyet, hogy kérnem se kellett xD Tudták, hogy hova megyek minden nap :D
  • Amikor 40 fok hőségben az egyik ügyfelünk küldött nekünk egy nagy bödön fagyit *-*
  • Amikor ebédidőben szuttyongattam a kiscicákat :D
  • A kórházban töltött napokra így utólag szívesen emlékszek vissza, bár akkor ott rendkívül magam alatt voltam. A két szobatársamat nagyon megkedveltem a végére. Meg arra is emlékszem, amikor az egyik ismerősömmel esténként kimentünk sétálni. Borzasztóan meleg, fülledt idő volt és már sötét, és elérződött a kórházig a Hambi bárból a kajaszag :D
  • 16 hetesen, amikor a kórházban megultrahangoztak, és a doki majdnem biztosra mondta, hogy kislányunk lesz *-*
  • 18 hetes genetikai uh, ahol a mi orvosunk is kislányt mondott, és kaptunk fényképet is róla :)
  • A meleg, fülledt, tikkasztó nyári esték, amikor a teraszon ülve vártam haza a páromat, és az egész udvar telítve volt az estike illatával
  • Giga-mega zabálások.....
  • A málnáért meg voltam húzatva... Ribizlit marékszámra toltam a fejembe :D
  • Amikor megvettem az első kis ruhácskát a lányomnak *-*
  • Amikor Judit barátnőmtől kaptunk egy csomó lányos holmit, és este "divatbemutatót" tartottam a páromnak :D
  • A menyasszonyi ruhapróba, és az esküvői előkészületek.
  • 09. 09.: az esküvőnk napja <3
  • Az azt követő vasárnapi búcsúval egybekötött zabálás (részemről, a többiek kulturáltan táplálkoztak :D)
  • Amikor zsákoltuk kora reggel Dombiratoson a csemegekukoricát *-* Imádtam azt a pár napot, a korán kelés ellenére is. Rohadt meleg volt, és tiszta csuhéj voltam a többiekkel együtt, de olyan jó volt, felidéztette bennem a gyerekkoromat :) Meg emlékszem, kolléganőmnek pont akkor született meg az unokája,és együtt izgultunk :) :) :) Istenem, de sok idő eltelt azóta!
  • Energiaital ízű fagyi :D Férjem rábeszélt a fagyizásra Békéscsabán, én meg nem mondtam nemet :D 
  • Pátyolgattam a két fehér cicánkat. Olyan kicsik voltak akkor még, nem olyan nagy kajla dögök, mint most :D
  • Amikor megvettük az első bútorokat a trimeszter vége felé *-* Kiságy, pelenkázó, babakocsi, kiskád, minden ott sorakozott már októberben a kicsi szobájában :)
  • Amikor előre engedtek a buszon, mert kismama voltam :) Tök jó érzés volt, 17 hetes voltam akkor.
  • A cukorterhelés! Olyan éhes voltam már, hogy szinte jól esett a cukros lötty :D A vérvételek közt meg keresztrejtvényeztem, és a boltokban beszereztem pár cuki kislányos rucit :)
  • A szülinapom :) Olyan finom diótortát kaptam a férjemtől, hogy a mai napig elcsordul a nyálam, ha rá gondolok :D
  • Hogy egyre szűkebb volt minden ruhám, és amikor megvettem az első kismama nadrágomat, azt gondoltam, hogy ebbe a naciba sose fogok belenőni (hát... kurva nagyot tévedtem xD)
  • Amikor a férjem minden este adott jóéjt puszit a hasamnak is
  • Amikor először éreztem Őt megmozdulni 15 hetesen, és amikor a férjem is érezte, kb a 21. hét közepén. Emlékszem, valami verekedős filmet néztünk, ő azt mondta, forduljak el, ne "lássa" a gyerek a rosszat. Én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy Ő még nem is tudja, mi az a verekedés... Abban a pillatatban egy olyat rúgott, hogy nem csak érezte, de látta is az apja :D
  • Amikor megjelent a linea negra a hasamon :D Nem tudom, miért örültem ennyire neki, de aztán minden reggel leellenőriztem, hogy megvan-e még a barna csíkom a köldököm alatt :D 
  • A 4D ultrahangnál, amikor a doki elsőre fiút mondott, én meg rászóltam, hogy nézze meg jobban, mert nekünk ketten is lányt mondtak :D :D :D
 Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Amikor megláttam a vért 16 hetesen a wc papíron... És rögtön nem sokra rá jött az első görcs... Azt hittem, mire beérünk az ügyeletre, már késő lesz...
  • Amikor a melegtől kis híján elájultam az ultrahangra várva...
  • Amikor vissza kellett vinni az esküvői ruhámat a szalonba :(
  • Amikor anya kórházba került
  • A hagyatéki tárgyalás, és az összes herce-hurca Apa halála miatt :(
  • Az a küszködés, amit a felöltözés, zoknihúzás stb. jelentett, és hol volt akkor még a vége...
  • Amikor véletlen lefröcsköltem étolajjal a falat :D Egy egész napot átbőgtem miatta :D
  • És ha már a bőgésnél tartunk, MINDENEN képes voltam órákat zokogni... Azon is, pl ha nem tudtam leütni a szobában a legyet, aztán meg amikor sikerült, azért sírtam, mert ő is valakinek a gyereke, és én megöltem... A Halálos fegyver c. filmen, az Advantix reklámon, Kasszás Erzsin, amikor a faszi nem adta oda neki a rózsacsokrot, egy kiszáradt virág miatt, amit egyébként utáltam, mert csak a nyűg volt vele... No comment xD
  • Ha nem bőgtem, akkor idegbeteg voltam xD
  • Amikor gyengébb magnéziumot adtak a gyógyszertárban, és begörcsöltem... Behívott a doki méhszájvizsgálatra, tiszta ideg voltam aznap, mert még csak 24 hetes voltam, de szerencsére nem kezdett el kinyílni...
És ekkora volt a pocakom 16 ill. 22 hetesen, mikor férjhez mentem :)




III. trimeszter (28-40. hét)

Amikre szívesen emlékszem:
  • A hatalmas pocakom! Imádtam a "dinnyémet" :D
  • Giga-mega zabálások a köbön... Annyit ettem, mint egy kisebb elefántcsorda :D
  • A pingvin járásom, ami a végén átment billegő kukába xDDD
  • Amikor beszorultam a fürdőkádba, és úgy kellett szólni a férjemnek, hogy "szabadítsa ki Willy-t" xD Akkor nem volt vicces, utólag jót nevetek rajta :D
  • Nagyobb adag kaját kaptam Csabán a Méteresben :D
  • A 32. heti uh, ahol még mindig kislányt mondott a dokink, és hogy minden rendben volt vele
  • Amikor eldöntöttük, hogy Katalin lesz a kicsi neve.
  • Katalin nap, amikor megsütöttem a kicsi "névnapi tortáját" xD És még aznap meg is ettük, én végigbőgtem a délutánt, mert megnéztem Hadas Kriszta Jön a baba c. műsorát, és nagyon nehéz szülése volt a kismamának, és én kiborultam... Férjem meg attól, hogy terhesen minek nézek ilyeneket :D
  • Amikor a patikában nem volt Aloe Vera First spray, amit a gátsebre ajánlottak. Még mondtam a férjemnek, hogy ez jel, és hogy tuti császáros leszek... (Bejött)
  • Az nstk, amikor negyed óráig hallgathattam a kicsi szívhangját ^^
  • Amikor szerdánként hazajöhettem nst-ről, és nem kellett befeküdjek xD
  • Amikor begyújtottuk a nappaliban a kandallót *-*
  • A karácsony és az előkészületek, és az izgulás. Betöltött 37. hétben voltam, kis híján befektettek 20-án a vizesedés miatt... És persze nem akartuk, hogy karácsonykor szülessen a kicsi :D
  • Amikor feldíszítettük a fát *-*
  • Reszkessetek betörők, amin elaludtunk xD
  • A barackos csirkemell, amit ünnepekre sütöttem... Isteni volt!!!
  • Az első jósló fájás szilveszterkor
  • Amikor szilveszterkor, éjfél után az emeleten néztük a tűzijátékot
  • Újév napja, senkit se mertünk felhívni, mert akkor már mindenki arra várt, hogy megcsörrenjen a telefon, hogy a szülőszobán vagyunk :D
  • Az az isteni tea, amit unokatesómtól kaptunk karácsonyra *-*
  • Az utolsó simítások a gyerekszobán :)
  • Amikor futni kellett a vonathoz két röhögőgörcs között (első: öcsém kijelentette, hogy nehogy már ő várjon egy órát a vonatra, várjon az ránk 3 percet xD második: elképzeltem, milyen látvány lehet a habtestem futva egy kívülálló számára xD)
  • Amikor festettük öcsémét házát *-* Szintén bálna feeling, ülve gletteltem és festettem, és nem tudtam felkelni xD
  • Kaptunk tesóméktól egy rózsaszín bilit :D Nem tudom miért, de én annyira örültem annak a bilinek xDDD
  • Amikor a férjem azt mondta, hogy csinos vagyok ^^ Pedig egy puffadék voltam a végére :D
  • Amikor rendezkedett a kicsi odabent :D Csodás érzés a magzatmozgás, pláne amikor a hasad is eldeformálódik, mert kidúrja magát oldalra, és csak az apja simogatására vesz vissza a tempóból :D
  • A kiírt nap. Az még inkább tele volt izgalmakkal,pláne, amikor a nyákdugó távozóban volt
  • Amikor már mindenki (még sógoromék kutyája is) hamarabb megszült, mint én :D Jó is volt, meg nem is. Imádtam kismama lenni, ugyanakkor már nagyon babázhatnékom volt :D
  • Gyönyörű lett a hajam, megnőtt a derekamig, nem töredezett, nem hullott, meseszép volt *-* 
  • A házi sült gesztenye *-* Kilószámra sütöttem és zabáltam

 Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Ez az istenverte terhességi viszketegség... Karácsony után kezdtem el a két kezemen, majd végül MINDENHOL viszkettem, tele voltam csalánkiütéssel, a bőrömet le tudtam volna kaparni magamról, ráadásul mindez a melegre fokozódott, aludni pedig nem tudtam tőle :( Volt úgy, hogy a hálóingemben voltam egész nap meg nyári szellős ruhában, hogy ne érjen a bőrömhöz... Meg kiálltam a hidegre, hogy csillapodjon... Megváltás volt a rázókeverék, amit a bőrgyógyon adtak... És az is, hogy nem epepangás miatt volt ez a cirkusz, hanem "csak úgy, mert terhes vagyok, és mindjárt szülök"....
  • Amikor 36 hetesen elestem az udvaron... Hála az égnek, a hasamat nem ütöttem meg, csak a térdemet vertem le, de így is szörnyű volt... :(
  • A 36. héttől folyamatosan fájt a hátam, aztán csatlakozott hozzá a medencecsontom és a derekam is.
  • Ráült a baba egy idegszálra, emiatt a bal csípőm nonstop fájt járás közben, emiatt a pingvinjárás átment billegő kukába... xD
  • Amikor lecseszett a védőnő, mert túl sokat híztam :(
  • Ez a rohadt vizesedés, nem tudtam behajlítani az ujjaimat, a lábam olyan volt, mint egy sárkányé...
  • Só- és fűszermentes diéta... Nekem, aki a delikátot is sóval ette... Változatosságképpen, brutál módon kívántam a chipset és a ropit meg a sós mogyorót... de kibírtam, a babámért.
  • A 38. heti uh, ahol azt mondta a dokim, hogy kisebb a babám feje a rajtam lévő rengeteg víz miatt... Máig nem tudom, hogy így volt-e, a leletemen semmi kóros nem volt írva, a méretek korának megfelelőek voltak. Lehet, hogy csak azért mondta, hogy tényleg tartsam a diétát, és ne csaljak. Bejött neki, attól kezdve még a kenyeret is külön sütöttem magamnak só nélkül.... Kb 5 kiló le is ment rólam, a maradék a szülés utáni napon. Most már csak kb 3-5 kg plusz van rajtam (ami a két cici, és a megnyúlt bőr a hasamon xD)
  • A striák a hasamon. A műtéti hegemnél rettenetes szétrepedt a bőröm, ami várható is volt, de nem gondoltam volna, hogy a tigriscsíkok egy éjszaka alatt bérlik ki a hasamat. Sokkolt reggel a látvány :D De mára már büszke vagyok rájuk, örökre emlékeztetni fognak erre a csodás 40 hétre és a kislányom születésére :)
  • Nem fértem be az ajtókon, nem tudtam lehajolni, guggolni, ha valami leesett a földre (mert miért is ne...) nemes egyszerűséggel arrébb rúgtam... Nem kaptam rendesen levegőt, és nonstop be volt dugulva az orrom.
  • Amikor a buszon állnom kellett, mert nem volt ülőhely, és persze át se adták...
  • Egy kb 10 perces út is egy órába telt, míg A pontból elbillegtem B pontba...
  • Az ágyban való megfordulás és felkelés nekem maga volt a Ninja Warrior... Fújtatás, nyögés és küszködés nélkül nem ment a dolog, kb a 35. héttől.
  • Mindig attól féltem, hogy úgy folyik el a magzatvíz, hogy valamit eláztatok vele, amit nem kéne... Vagy a boltban, utcán stb. fog megtörténni. Az meg se fordult a fejemben, hogy úgy fog szivárogni, hogy nem veszem észre (és így lett)
  • Minden apró görcsre, fájásra ijedten reagáltunk a férjemmel, a telefonokon lévő stoppert napi ötször minimum elindítottuk, fölöslegesen, mert mind vaklárma volt
  • Az a kérdés, hogy "egyben vagy még?" Hejj de utáltam :D
  • Meg az "Úristen, mekkora hasad van, hogy bírod? Nem nehéz???" Áh, pille könnyű :D
  • A hólyagfoci nyilvános helyen, ahol a másodperc tört része alatt kellett wc-t találni, eljutni, körbecsomagolni a kagylót zsepivel, levetkőzni, leülni, mindezt egy 10 kg-os görögdinnyével a hasadon... Békéscsabán mindent úgy közelítettem meg, hogy az OBI, Csaba Center és Csaba Gyöngye elérhető távolságban legyenek :D
  • Nem jutottunk ki az Adventi vásárra, és forralt bort se ihattam. Ez nagyon hiányzott nekem karácsony előtt.
  • Segítség nélkül nem tudtam be- és kiszállni a fürdőkádból.... xD
  • És a legjobb: BÁRMIN tudtam most már napokig bőgni...

 És ekkora volt a pocakom 29, 35 és 38 hetesen :)




Ez pedig egy nappal a szülés előtt készült, a minőséget ne nézzétek :D


Itt 30 hetes volt a pocaklakó, ezen a napon jött meg a babaverda :)


Ez pedig 39 hetesen készült, kb 5 nappal a szülés előtt:


 Összességében szólva, én imádtam a várandósság minden percét. Soha életemben ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben. Nem volt feszültség és aggodalommentes ez a kilenc hónap, de bármikor gondolkodás nélkül végigcsinálnám újra :) Igaz, a császár végett egy évet várni kell Kistesóval, de már csak 10 hónap (és úristen, egy éves lesz a lányunk :O )
A szülésemről már írtam korábban, ezen linken olvashatja az, aki még nem látta:  Megérkezett Katalinunk

Katika pedig áldott jó baba, eszik-alszik :) Az éjszakát átalussza, este 10-től reggel 8-ig húzza a lóbőrt :D A hasát nagyon szereti, így már érthető, miért zabáltam annyit amíg a pocakomban volt :D A hasfájást hírből se ismerjük, hála az égnek, sírni is csak akkor sír, ha éhes (de akkor hajjaj :D) Már mosolyog, kommunikál, próbál fogni a kis kezecskéjével, minden érdekli, ami színes és csörög. Ügyesen tartja a kis fejét hason fekve is, átfordítani is át tudja ügyesen. Egyre többet gőgicsél, vigyorog, nem győzünk csodálkozni azon, hogy napról napra szebb és okosabb :) Ő a mi Hercegnőnk:






 Én ilyen csodás várandósságot, szülést és anyaságot kívánok mindenkinek!

További szép napot!
Dana