2018. június 4., hétfő

Mit ne mondj egy újdonsült anyukának

Sziasztok!

Most van egy kis időm, így azt gondoltam, írok pár sort, hátha segítek vele másoknak is. A terhesség alatt azt hittem, nincs idegesítőbb kérdés annál, hogy "egyben vagy még?!". Hát, marha nagyot tévedtem... Szülés után csak fokozódik a tapló kérdések és viselkedések tömkelege. Lássuk a top 10-et:
  1. Van tejed?
    A lehető legbunkóbb, legtaplóbb kérdés. A vadidegen öregasszonyok kedvenc zaklatási módszere. Senkinek semmi köze ahhoz, mi van egy újdonsült anyuka cicijében... És persze a sok vadbarom nem törődik az anya lelkével, mert ha van tej, akkor jön az "áááá majd még 5 évesen is a csöcsödön fog lógni, az meg a térdedet fogja verni" és ha pedig nincs elég tej, akkor jön a lemondó fintor meg a pofavágás, amit rendszerint a "pedig a babának az anyatej a legjobb" és a "minden anya tud szoptatni" nevezetű mondat, amivel még inkább megforgatják a tőrt az anya szívében. Mert igen, nekem se volt elég tejem, de az senkit se érdekelt, hogy önhibánkon kívül alakult így. Nem én kértem, hogy vigyék el tőlem az egy napos babámat, és etessék cumisüvegből. Mire hozzá tudtam cuccolni a szülészetről, már totál cumizavaros volt a lányom, hiába volt tejem, nem volt hajlandó szopizni, csak aludt szopi közben, amiért a nővérek húzgálták a haját, csipkedték a combját, morzsolták a lába ujját, rángatták a fülét. Még itthon is összegömbölyödve ordított, ha mellre tettem, annyira megmaradt benne az, hogy bántották. A 6 hetes növekedési ugrásig volt pótlás a tápszer, utána már csak "desszert" maradt az anyatej. 20 ml-t tudtam lefejni, a lányom meg 120-130 ml-t is bevert, ha éhes volt. De ez senkit se érdekelt, csak az, hogy húúúúúú nincs teje, micsoda szar anya az ilyen. És sajnos még családon belül is hallgattam a "szopjon", "fejjél" "mennyit szopott" kérdéseket, amik felőrölték az idegrendszeremet... Akkor nyugodtam meg, amikor anya elmondta, hogy én is zömmel tápin nőttem fel, és lám, kitűnő érettségim, nyelvvizsgám, két szakmám van, nem lettem hülyegyerek meg beteges, mert tápszert ettem. Így végül a harmadik hónapra sikerült elfogadnom, hogy a lányom nem anyatejes baba. Nagyon nehéz volt, magamat hibáztattam, holott tudtam, hogy mindent megtettem. A mai napig fejek neki, és fogok is, amíg egy cseppet is ki tudok facsarni magamból. Csak épp már nincs lelkiismeret-furdalásom, amit a kicsi is észrevett, mert még kiegyensúlyozottabb baba lett. A tápszert ugyanolyan gondossággal és szeretettel adom neki, mint az anyatejet (és most már a zöldség-gyümölcsöt). Egy szó, mint száz, ha az anyuka nem hozza fel ezt a témát, inkább ne kérdezzétek meg tőle, mert könnyen lehet, hogy a lelkébe gázoltok.
  2. SZOPIK a gyerek?
    A másik, amitől a falnak megyek. Egy baba az vagy szopizik, vagy cicizik. Szopni a rossz lányok szoktak a sarkon, illetve a +18-as filmekben...Pont.
  3. Jó baba?
    Mindenkinek a sajátja a legjobb, még akkor is, ha aznap átüvöltötte az éjszakát. DE! Ha azt mondod, hogy igen, akkor már is jön a "na várj még vele, fog még úgy ordítani, hogy ha jön a foga, hogy a hajadat téped tőle" Ha meg azt válaszolod, hogy sokat sír, akkor csak kárörvendő vigyort kapsz, és jön a "bezzeg az én gyerekemnek/unokámnak a hangját se hallani" mondat. Ha átalussza a z éjszakát, jön a "miért nem kelted enni" kérdés, ha meg éjjel is eszik, akkor "ne adj neki, mert csak el fog hízni"
  4. Kisfiú vagy kislány?
    Kérdik ezt úgy, hogy a lányom talpig rózsaszínben van. És ha lány, jön a "nem baj, majd a második fiú/ember lesz" válasz. Kurva anyád, az. Másik no.1 kérdés: a "Mikor jön már a kistesó?" Semmi közöd hozzá b+
  5. A mi időnkben ezt meg azt így csináltuk
    Ez az a mondat, amitől sikítófrászt tudok kapni. Kéretlen és idióta tanácsok tömkelege, amit nap mint nap végig kell hallgatnod vad idegenektől... De találták már meg családtagjaimat is az alábbiakkal: "mi még mostuk a pelenkát", "nem volt ám akkor ennyi ruha, minek is az, csak kinövi" "az én gyerekem rám fújta a bolti bébiételt, pazarlás az egész, nehogy vegyél" "adj neki ezt meg azt enni és inni, jó az" "adjál neki tehéntejet, az egészségesebb, mint a tápszer" Ha csak ilyenféle f*szságokat tudnál mondani egy újdonsült anyukának, akkor inkább maradj csöndben... De tényleg...
  6. De nagy hasad maradt!
    9 hónap oda, 9 hónap vissza. És igen, a hasam is csíkos lett meg a cicijeim is, akad egy kettő a combomon is, de köszönöm szépen, a férjem még mindig és így is szeret, mert kihordtam és világra hoztam a gyerekét, aki most az első az életünkben, és hálás azért, mert nem passzolom le a gyereket, hogy edzeni mehessek. Majd lemegy a hasam. Ha nem, attól még nem vagyok kevesebb, mint a nádszál vékony nők.
  7. Na, és megjött már a menstruációd? / Apa nem undorodott meg tőled? / Jól varrt össze a doki, nem lettél túl tág?
    Ezek azok a kérdések, amiknek nem kellene elhagyniuk egy vadidegen ember száját... És mégis... És persze, hogy mindezt a tömött bolt kellős közepén, legalább 600 decibellel, hogy mindenki hallja... Erre mit lehet válaszolni? Igen, azóta már megjött, ilyen darabos cucc ömlik belőlem egy hétig, apa köszöni, de még mindig szeret, nem hányja el magát tőlem, és igen, jól varrt össze a doki, nem jött ki a belem a császársebemen...?! Vagy nem, azt se tudom már milyen érzés a havi baj, apa menekül előlem, és kétszer kellett varrni, mert a császársebem szétnyílt...Nagy az Isten állatkertje, és kicsi a kerítés a nyitott kapu mellett...
  8. Miért nem adsz már neki normális kaját?
    "Én ilyenkor már megrágtam a kolbászt a gyerekemnek". Rágjad b+, az én lányom 4,5 hónaposan nem fog ilyet kapni. És igen, amit tudok, megfőzök neki, pepecselek vele a konyhánkban a mi ebédünk készítése közben, de képzeld, kap bolti bébiételt is, mert nem tudok jelenleg kiszívni a kisujjamból se barackot, se sütőtököt. Ámen. Neki most még a tápszer és az anyatejem a normális kaja, a többi csak kóstolgatás.
  9. Nem lázasodott be az oltás után? Forog már? Tud már ülni? Mert XY gyereke már rég csinálja ezeket.
    Hogyne, az enyém már magának szaggatja a nokedlit a körömpörköltbe.... Minden baba más, fölösleges egymáshoz hasonlítani őket. Ha valami nincs rendben, a védőnő és az orvos úgyis jelzi, ellát beutalóval, felkeressük a szakembert, és rendbe jön a kicsi. Az én gyerekem tegnapelőtt fordult át hátról hasra, most jön egyszerre két fogacskája is alul, és matricaként ragaszkodik hozzám. Másé meg már ennél többet vagy még ennyit se csinál. Mindhárom gyerek makk egészséges. Fölösleges stresszelni ezzel egy kezdő anyukát.
  10. És ami a legfájóbb:
    Senki le se szarja, hogy te hogy vagy. Meg se kérdeznek, kell-e segítség, hogy bírod a gyűrődést, mert ugye tápszeres a gyerek, így az anyja mindent meg tud csinálni, nem kell annak segítség. A barátok szépen lassan elkopnak, tízből 8-9 látogató csak az idegrendszereden táncol, ossza az észt, kikapja a gyereket kérdezés nélkül a kiságyból, nem mos kezet, puszilgatja a gyerek kezét és száját, pelenkázáskor lesi a nuniját meg a popsiját, hogy piros-e, ha véletlen hoz kaját, tuti, hogy olyat, amit a tejed miatt nem mersz megenni (bab, borsó, káposzta, tojás, minden, ami pocakfájást okoz...), elveszi a gyerek cumiját, mert az az ördögtől való, felkelti, holott jelezted, hogy most aludt el stb. Az meg, aki meg tényleg segíteni jön, és örülsz a jelenlétének, ő tud a legkevesebbszer jönni. Mások nemcsak téged, de a gyereket is leszarják. A terhesség alatt beígért segítség rendre elmarad, amint ki lehet mozdulni meg még inkább, mert ugye ti is mehetnétek... A férjed dolgozik, egész nap egyedül vagy. A gyerek mellett főzzél, mosogass, moss, vasalj, takaríts, tedd rendbe az udvart, utcát, de panaszkodni ne merjél, mert ez a nők dolga. Én nem szólhatok egy szót sem, mert mindent meg tudok csinálni Katika mellett, de sok anyuka nem ilyen szerencsés. Ezért ha azt látod babalátogatókor, hogy kupi van, kérdezés nélkül segíts elpakolni, elmosogatni. Vagy hívd fel, hogy kell-e valami a boltból. Sokkal nagyobb segítség ez, mintha beülnél órákra.
  11. És a 10+1: HAGYD SÍRNI A GYEREKET, MERT ÍGY ERŐSÖDIK A TÜDEJE
    Anyád picsája. Egy pici baba nem tud hisztizni, azért sír, mert csak így tud jelezni. 9 hónapig nem kellett ennie, innia, nem érzett éhséget, szomjúságot, nem volt erős fény és zaj, nem volt rajta pelenka meg ruha, állandó hőmérséklet volt körülötte. Neki a születés nagyobb trauma, mint nekünk az ő érkezése. És igen, sokszor a lányomnak is csak annyi kellett, hogy a mellkasomra fektessem, mert hiányzott neki a szívverésem hangja. Az akkor már fél órája síró gyerekem pár perc alatt elaludt. És nem, nem lesz felkapatva meg elkényeztetve. Később meg azért akar minden áron kézben lenni, mert minden érdekli, és a kezedben ülve többet lát a világból, és egyedül még nem tud csücsülni.
    Röviden ennyi jutott most az eszembe. Engem ezekkel lehet(ett) az őrületbe kergetni. De még mindig azt mondom, hogy áldott jó babánk van, a fogzást is olyan szépen tűri, észre se vettem volna a két készülődő fogacskát, ha nem a szájába cseppentettem volna a Vigantolt. Éjjel nyugodtan alszik, max a takarót rúgja le magáról, ha melege van, és reggelre elmászik az ágy másik végébe. Ha felkel, akkor se bömböl, csöndben nézelődik, játszik a kis kezeivel. De ha meghallja a hangunkat vagy a kávéfőzőt, akkor bizony indul a nap :) Már eszik almát, répát és krumplit, pár nap múlva beérik a meggyünk, így majd kap abból is meg majd a sütőtökpüréből is.
    Vele teljes az életünk:














    További szép napot mindenkinek!

    Dana

     

2018. április 3., kedd

Új rajzok

Sziasztok!

Volt egy szusszanásnyi időm március közepén, így a babaszoba általam üresnek ítél két falára alkottam pár dolgot :)
Ezt bő tíz éve festettem még az én szobám falára, amikor elkezdődött a Skandináv - finn - havas naplemente mániám :D A lakásom falán is kint volt, most pedig a pici szobáját díszíti.





Így néz ki közelről:




Ezek pedig friss, ropogós, 2018-as alkotások :D A három kedvenc mesémet rajzoltam meg a kisbabámnak: Az Oroszlánkirályt (azon a héten adta a tévé, amikor ő született, és ez a mese vezette a nézettségi listát :) ), a 101 kiskutyát és a Macskaarisztokratákat :) :) :)



Ezek pedig külön-külön a képek:

Oroszlánkirály és Szimba:




3 db kiskutya a 101-ből:





És a 3 kiscica a Macskaarisztokratákból:





Fura volt rajzfilmfigurákat rajzolni, legalább öt éve nem alkottam ilyesmit, akkor is hatalmas méretben, ráadásul falra Lőkösön az ovisoknak Zsolti festőművész "kollégámmal" még pünkösdkor :D Arra is emlékszem, hogy akkor tegeződtünk le az óvodavezetővel, aki még nekem is volt óvónénim, így furcsa volt neki sziát köszönni, sokáig megmaradt még ő nekem Klári óvó néninek :) Ahogyan a volt osztályfőnököm is Tanár Úrnak, hiába telt el általános óta már 14 év (ÚRISTEN, de öreg vagyok :OOOO ), a pertu óta meg legalább 3 év :)))

De tervben van még a Willy Fogg mese karakterei is, ahogyan még sok más is, csak az nem falra, hanem matrica lesz a szekrényekre :) Természetesen, ha elkészülnek, azokat is megmutatom ;)

További szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana

2018. március 30., péntek

Babával az élet

Sziasztok!

11 hetes a kislányunk, és mivel már van egy kialakult napirendünk, így megosztom veletek is, hogyan telnek a napjaink (így a volt főnökömnek, aki két éve csak szaporulatnak nevezte az akkor még meg se fogant gyermekünket, nem kell a legközelebbi községi rendezvényen dögkeselyű módjára letámadnia mamámat bájvigyorral a képén, hogy Katikáról faggatózzon...-.-")

Az első hét
Január 15-én mi voltunk a legboldogabbak a világon. Még kedd délelőtt is, mert már hajnalban kihozták a babámat, és egész délelőtt velem lehetett, ügyesen szopizott, nem sírt egyáltalán. Aztán jött a hideg zuhany: gyulladás van a pici szervezetében, és át kell vinni őt a gyerekkórházba..... Képzelhetitek, mit éreztem akkor, pláne annak a tudatában, hogy engem még csütörtökig bent tartanak a szülészeten... Aznap délután szellemként lézengtem, enni se tudtam... Két óra után jöttek érte a mentősök, és ő ott feküdt az inkubátorban... Csak úgy járt a kis szeme szegénykémnek, nem tudta, hová is viszik... A liftig kísértem őt, majd leültem  szülőszoba folyosóján, és nem tudom, meddig bőgtem... Úgy kapartak össze a nővérek... Örökkévalóságnak tűnt minden egyes perc... Három óránként fejtem a tejet, hogy küldjék át Katikának. Külön kértem, hogy fecskendőből adják, ne cumisüvegből. Szerdán át tudtunk menni meglátogatni őt. Fantasztikus volt friss császáros sebbel lépcsőzni, de nem érdekelt. Meg szerettem volna szoptatni őt, a csecsemősök át is szóltak, hogy 3-kor megyek, de mire odaértünk, teletömték szegénykémet tápszerrel...-.-" Az apja akkor fogta meg először Katikát. Szájmaszkban és köpenyben... Ahogyan én se adhattam puszit neki, mert nekem is be kellett öltözzek. Olyan kis pici volt, a szívem hasadt meg, hogy ott kellett hagyjam... Meg kiborultam a körülményektől is... Nem szépítek, egy Szovjetunióbeli lepratelep volt az a folyosó, ahol szoptatni kellett, és az anyaszállót akkor még nem is láttam... Másnap kiengedtek a szülészetről. És én a kislányom helyett csak a promó dobozt hozhattam haza, mert ő a város másik végén volt... Egyedül... Itthon még bedobáltam tiszta ruhát meg törölközőt a bőröndömbe, de nem bírtam ki, hogy ne menjek be a szobájába... Üresen állt a kiságy, ami csak rá várt. De ő nem jöhetett haza velünk... Borzasztó volt, ezt így nem lehet leírni. De az anyaszálló még ennél is rosszabb volt. Poros ágy, kiszakadt konnektor, borzasztó meleg, omladozó vakolat, a tusoló fekete volt a penésztől... A kaja meg ehetetlen. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy 3 óránként láthattam a kislányom.
Viszont a szoptatás nem volt egy leányálom. A szülészeten olyan ügyesen szopizó kislányom itt nem akart enni, bealudt etetéskor. Emiatt ha nem kelt fel, a nővérek tettek róla: meghúzták a haját, csipkedték a combját, morzsolták a lábujjacskáit... És ez annyira megmaradt benne, hogy a hét végére félt a szopizástól... Még itthon is összegömbölyödve "védte" magát attól, hogy bántsák, és csak sírt és sírt... Nekem a tejem meg apadt és apadt... Még a szoptatási tanácsadó se tudott segíteni. Az se tett túl jót az amúgy is pattanásig feszült idegrendszeremnek, hogy a nővérek közül mindig akadt egy, aki beszólogatott: "a maga tejétől éhen halna a gyerek" "így jár, aki császárral szül" "mit erőlködik maga azért a 20 milliért, az semmi a gyereknek" Az én lányomat hozták ki utoljára, és vitték el elsőnek, mert "úgyse tudja az anyja szoptatni" De igen, tudtam volna, ha nem abból a retek cumisüvegből etetik két napig, hanem fecskendőből, ahogy külön kértem... Álmomban se gondoltam volna, hogy a cumizavar egy létező dolog, és pont az én lányom is "áldozata" lesz... Mert a tejem bizony elég volt! Hiába voltam császáros, két nap múlva bedurrant a babaétterem, hajnalban ki kellett menjek, hogy segítsenek lefejni a tejemet, mert úgy éreztem, szétdurranok... Még a csecsemősök is alig hittek a szemüknek, mert a császárosoknak ritkán lövell be ilyen hamar a tej. De az én lányom nem volt hajlandó szopizni, már akkor sírt, amikor magam felé fordítottam :( Így fejtem neki, és cumisüvegből ette meg, de már pénteken nem volt neki elég, pótolni kellett. Azóta szinte csak tápszeres, amit nagyon sajnálok, hetekig martam magam emiatt, hogy nem tudom anyatejjel táplálni őt, és selejtnek tartottam magam. Aztán belegondoltam abba, hogy jó, oké, tápit eszik, de amikor szopizott, fél óra üvöltés volt előtte, és utána is, amíg el nem készítettem a pótlást, mert ugye előtte lemértem mérlegen a gyereket, hogy evés előtt hány kg volt, és hogy utána mennyi, és ez alapján készítettem a pótlást, hogy ne sok tápszer menjen pocsékba. Aztán vizet forralni, lehűteni, bekeverni, és várni... Addig persze a kicsi üvöltött torka szakadtából, mert éhes maradt... Volt viszont jó oldala is a kórháznak, volt három nagyon aranyos, segítőkész nővér, akik elláttak minket csupa jó tanáccsal. Nem nekünk kellett kitapasztalni, milyen tápszert kapjon, puffadásra mi használ stb. És ami a legfontosabb: január 22-én nem egy "idegen" babát hoztunk haza. Addigra már kiismertem, mikor miért sír, kb mikor fog enni, mire számítsak éjszaka, milyen kaja csinál szelet neki, hogyan büfiztessem, hogy pelenkázzam, ápoljam a köldökcsonkot. Mert szégyen, nem szégyen, én még sose fogtam ilyen pici babát a kezemben... És ettől jobban féltem, mint a szüléstől: hogy nem tudom majd ellátni őt, mert nem fogom tudni, mikor miért sír. De szó nem volt ilyenről szerencsére :) :) :)



2-11. hét
Itthon nagyon hamar kialakult a napirendünk: reggel 6-7 között ébred, berámolja a reggelinek valót, és mindenféle altatás nélkül visszaalszik 10 óráig. Ez idő alatt én meg tudok főzni, ki tudok mosni, vasalni, takarítani. Aztán ha felkelt, megtízóraizik, és bő egy óra hosszát még fent van, vigyorog, gagyarászik, birtokba veszi a játszószőnyeget. Igényli a törődést, és azt, hogy valaki játsszon vele már kb 2 hetes kora óta. De hiába minden játék, 11 körül győz az álommanó, és egyig durmol még egy sort, addig én is meg tudok ebédelni, kávézni, és el is mosogatok. Legkésőbb egy órakor ébresztő, ismét eszik, utána fent van egészen 3-4 óráig, általában ilyenkor a hálószobánkban vagyunk, és megy a háttérben a tévé, hogy ne legyen mindig csöndben. Az uzsonna után bealszik este 6-ig. Vagy addig, ameddig az apja haza nem ér, mert akkor kipattan a kis szeme, és csak Apa, Apa és Apa. Gagyarászik, vigyorog, jár keze-lába. Nem is alszik el csak olyan nyolc óra köröl, de előtte még pancsi, még egy nagy adag pótvacsora, és Katalin húzza a lóbőrt reggel 6-ig :) Kb. két hetes kora óta átalussza az éjszakát, azelőtt is csak egyszer kelt fel enni, percre pontosan akkor, amikor én a terhesség alatt felkeltem hűtőt fosztogatni xD Így mi is napi 7-8 órákat tudunk pihenni, ezért nem nézünk ki úgy, mint a zombik xD A hasfájást hála az égnek, hírből se ismerjük, Katika tényleg csak akkor sír, ha éhes. Vagy ha épp fázik/melege van, vagy ha annyira fáradt, hogy nem tud elaludni, ilyenkor kell egy kis ringatás a popójának, és 10 percen belül kidől :D A két hónapos kötelező oltás előtt is bealudt, nem is a szuri miatt sírt, hanem azért, mert a doktor bácsi felkeltette :D Beteg se volt még, hála az égnek, leszámítva a születésekor a méhen belüli fertőzést, de az meg borítékolható volt a mekóniumos magzatvíz miatt :(



Összességében szólva, én sokkal de sokkal rosszabbra számítottam. Olyan vad dolgokat meséltek nekem és olvastam a neten, hogy fel voltam készülve arra, hogy kb egy éves koráig nem fogok aludni. Azon az éjjelen, amikor hazahoztuk, óránként ébredtem, hogy nem-e éhes a gyerek. De nem, fél kettőkor evett, és utána reggel hatig aludt. Mivel van légzésfigyelőnk, így másnap már nyugodtabban aludtam, pláne úgy, hogy tudtam, nem kell óránként kelni, egy hét múlva pedig arra eszméltem, hogy éjjelente csak én kelek, a kicsi nem :D Mára már én is 7-8 órákat alszok, de éberen, a leghalkabb takaró rugdosásra is felkelek, hiába alszunk külön szobában, ugyanis csak az első tíz hétben aludtam az ő szobájában.



Pár napja már próbálkozik a hátról hasra fordulással, de még csak az akarat van meg, a lendület és az erő hiányzik hozzá, de látszik, hogy napok kérdése a dolog :) Már tud fogni a kis kezével, amit odaadunk neki, azt meg tudja tartani ügyesen. Sőt, éjjelre ki kell venni a csörgőket mellőle, mert püföli őket :D A játszószőnyegen mindig jár keze-lába, kis mosolygós baba, jobbat kívánni se kívánhatna az ember :) És még ha "rossz" is lenne, ki tudna ellenállni ennek a mosolynak:


Ő a legfontosabb nekünk, és mindent meg fogunk adni neki, hogy boldog, eseménydús gyermekkora legyen, és okos, becsületes, munkaszerető felnőtt váljon belőle, és egy napon olyan boldog és elégedett legyen a kis életével, mint amilyenek mi vagyunk most a férjemmel :)

Katika egy új fejezetet nyitott az életünkben, és boldogabbak vagyunk, mint valaha. Három éve, mikor kollégák lettünk, egyikünk se gondolta, hogy egyszer egy pár leszünk, csak titokban remélte mindkettőnk :D De aztán addig tekeredtek azok a kábelek, amíg összefonódtak most már mindörökre :) És a vér nem válik vízzé, a kiscsajunk már most odáig van a tévéért, még a kis fejecskéjét is megemeli, csak láthassa:


És egy punk egész órákat dolgozik azon, hogy kakastaraja legyen, Katikának alapjáraton ilyen a sérója, akármit is csinálunk vele :D


Most is alszik a csöppem, mit neki a hangzavar az udvaron, a dübörgő mosógép és a száguldozó mezőgazdasági gépek az utcán :D De mivel már korog a pocija, mindjárt vége az "énidőmnek" :) Délután teszünk majd egy nagy sétát ebben a szép időben, este pedig szép ruhába öltözünk, és felköszöntjük apát szülinapjára ^^ Kell ennél több az életben? Szerintem nem. Én már mindent elértem, amit akartam, most már csak élvezem a családommal töltött napokat :)


További szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana

2018. március 10., szombat

40 hét csoda

Sziasztok!

Szeretnék írni pár sort a várandósságomról, mert még adós vagyok vele, direkt nem írtam róla hamarabb, egyben szerettem volna leírni jót is, rosszat is erről a 40 hétről :) Még mindig szívesen gondolok vissza rá, néha hiányozni is szokott a "dinnyém" és még megszokásból kétségbeesek, ha valami leesik a földre, pedig már tudok hajolni :D Imádtam kismama lenni az első perctől fogva, és bármikor szívesen újra csinálnám (és fogom is!).

I. trimeszter (1-12. hét)
 Amire szívesen emlékszem:
  • Az a május 6-i hajnal, amikor pozitív lett a teszt
  • Amikor elmondtam a páromnak, hogy kevesebb virágot vett anyák napjára... mert engem kihagyott
  • Amikor elmondtuk a családnak (babona ide vagy oda, még aznap szétkürtöltük :D)
  • Amikor először hallottam a szívhangját az akkor még 9 mm-es babánknak
  • A 12. heti genetikai ultrahang, mert akkor láttuk Őt először
  • Az ezt követő ebéd, ugyanott, ahol az első randink volt (Gyulán a Hordóban)
  • Mikor megjött a kombinált teszt eredménye, hogy egészséges a babánk
  • Anyósom pörköltje :D Akkor már 3 éve nem ettem disznóhúst, de azt a pörköltet annyira megkívántam, hogy ha nem ehettem volna degeszre magam belőle, tuti sírva fakadtam volna
  • Hónapos retek. Kilószámra zabáltam, és ez valahogy olyan jó emlékként maradt meg bennem
  • Lelkifurdalás nélkül, jóízűen megenni BÁRMIT. Megszűnt a finnyásságom, olyanokat borítottam be a fejembe, amikre anno ránézni se tudtam (cékla, paradicsom, cupákos, zsíros disznóhús, kolbász stb.) Sajnos azóta minden visszaállt a régi kerékvágásba, sokszor nem esik jól az étel.
  • Mikor elkezdett egyértelműen gömbölyödni a hasam, kb. 9 hetesen. A trimeszter végére egyértelmű és tagadhatatlan terhespocakom volt.
Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Vérvételek tömkelege...
  • "Nincs hányingered?! Tuti baj van a babával" "De jól meghíztál az új munkahelyeden" "Mi az, hogy nem vagy rosszul? Minden okés a gyerekkel?" és hasonló rosszindulatú kérdések tömkelege... 
  • "Ne éld bele magad, a 12. hétig még bármi megtörténhet" ... Gyűlöltem ezt a mondatot...
  • Hiperfáradt voltam... Egy kaját nem tudtam úgy megfőzni, hogy ne szundítsak közben egy picit...
  • Idegbeteg voltam. Tök hirtelen, a semmin úgy fel tudtam húzni magam, hogy csak na... Pl. földhöz vágtam, és föl is rúgtam a fazekat, mert szétfőtt a lekváros derelye... xD
  • Állandóan ott volt kb a 8. hétig ez a "mindjárt megjön" érzés, és a görcsök hozzá. Rendkívül zavaró volt
Ez pedig a pocakom volt, 7 hetesen:

II. trimeszter (13-27. hét)

Amikre szívesen emlékszem:
  • A 3 órási kávé a munkahelyemen :D Valamiért finomabb volt a reggelinél, habár aztán elvétve ittam csak, mert nem tanácsolták a sok koffein fogyasztást a hőségben.
  • Úgy az egész munkahelyi légkör. Imádtam Dombiratoson dolgozni, és rettentően sajnáltam, amikor augusztus elején táppénzre kellett menjek a bevérzés miatt :(
  • Amikor hazafele jövet a ház előtt tett le szinte az összes buszsofőr :D Úgy adták a jegyet, hogy kérnem se kellett xD Tudták, hogy hova megyek minden nap :D
  • Amikor 40 fok hőségben az egyik ügyfelünk küldött nekünk egy nagy bödön fagyit *-*
  • Amikor ebédidőben szuttyongattam a kiscicákat :D
  • A kórházban töltött napokra így utólag szívesen emlékszek vissza, bár akkor ott rendkívül magam alatt voltam. A két szobatársamat nagyon megkedveltem a végére. Meg arra is emlékszem, amikor az egyik ismerősömmel esténként kimentünk sétálni. Borzasztóan meleg, fülledt idő volt és már sötét, és elérződött a kórházig a Hambi bárból a kajaszag :D
  • 16 hetesen, amikor a kórházban megultrahangoztak, és a doki majdnem biztosra mondta, hogy kislányunk lesz *-*
  • 18 hetes genetikai uh, ahol a mi orvosunk is kislányt mondott, és kaptunk fényképet is róla :)
  • A meleg, fülledt, tikkasztó nyári esték, amikor a teraszon ülve vártam haza a páromat, és az egész udvar telítve volt az estike illatával
  • Giga-mega zabálások.....
  • A málnáért meg voltam húzatva... Ribizlit marékszámra toltam a fejembe :D
  • Amikor megvettem az első kis ruhácskát a lányomnak *-*
  • Amikor Judit barátnőmtől kaptunk egy csomó lányos holmit, és este "divatbemutatót" tartottam a páromnak :D
  • A menyasszonyi ruhapróba, és az esküvői előkészületek.
  • 09. 09.: az esküvőnk napja <3
  • Az azt követő vasárnapi búcsúval egybekötött zabálás (részemről, a többiek kulturáltan táplálkoztak :D)
  • Amikor zsákoltuk kora reggel Dombiratoson a csemegekukoricát *-* Imádtam azt a pár napot, a korán kelés ellenére is. Rohadt meleg volt, és tiszta csuhéj voltam a többiekkel együtt, de olyan jó volt, felidéztette bennem a gyerekkoromat :) Meg emlékszem, kolléganőmnek pont akkor született meg az unokája,és együtt izgultunk :) :) :) Istenem, de sok idő eltelt azóta!
  • Energiaital ízű fagyi :D Férjem rábeszélt a fagyizásra Békéscsabán, én meg nem mondtam nemet :D 
  • Pátyolgattam a két fehér cicánkat. Olyan kicsik voltak akkor még, nem olyan nagy kajla dögök, mint most :D
  • Amikor megvettük az első bútorokat a trimeszter vége felé *-* Kiságy, pelenkázó, babakocsi, kiskád, minden ott sorakozott már októberben a kicsi szobájában :)
  • Amikor előre engedtek a buszon, mert kismama voltam :) Tök jó érzés volt, 17 hetes voltam akkor.
  • A cukorterhelés! Olyan éhes voltam már, hogy szinte jól esett a cukros lötty :D A vérvételek közt meg keresztrejtvényeztem, és a boltokban beszereztem pár cuki kislányos rucit :)
  • A szülinapom :) Olyan finom diótortát kaptam a férjemtől, hogy a mai napig elcsordul a nyálam, ha rá gondolok :D
  • Hogy egyre szűkebb volt minden ruhám, és amikor megvettem az első kismama nadrágomat, azt gondoltam, hogy ebbe a naciba sose fogok belenőni (hát... kurva nagyot tévedtem xD)
  • Amikor a férjem minden este adott jóéjt puszit a hasamnak is
  • Amikor először éreztem Őt megmozdulni 15 hetesen, és amikor a férjem is érezte, kb a 21. hét közepén. Emlékszem, valami verekedős filmet néztünk, ő azt mondta, forduljak el, ne "lássa" a gyerek a rosszat. Én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy Ő még nem is tudja, mi az a verekedés... Abban a pillatatban egy olyat rúgott, hogy nem csak érezte, de látta is az apja :D
  • Amikor megjelent a linea negra a hasamon :D Nem tudom, miért örültem ennyire neki, de aztán minden reggel leellenőriztem, hogy megvan-e még a barna csíkom a köldököm alatt :D 
  • A 4D ultrahangnál, amikor a doki elsőre fiút mondott, én meg rászóltam, hogy nézze meg jobban, mert nekünk ketten is lányt mondtak :D :D :D
 Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Amikor megláttam a vért 16 hetesen a wc papíron... És rögtön nem sokra rá jött az első görcs... Azt hittem, mire beérünk az ügyeletre, már késő lesz...
  • Amikor a melegtől kis híján elájultam az ultrahangra várva...
  • Amikor vissza kellett vinni az esküvői ruhámat a szalonba :(
  • Amikor anya kórházba került
  • A hagyatéki tárgyalás, és az összes herce-hurca Apa halála miatt :(
  • Az a küszködés, amit a felöltözés, zoknihúzás stb. jelentett, és hol volt akkor még a vége...
  • Amikor véletlen lefröcsköltem étolajjal a falat :D Egy egész napot átbőgtem miatta :D
  • És ha már a bőgésnél tartunk, MINDENEN képes voltam órákat zokogni... Azon is, pl ha nem tudtam leütni a szobában a legyet, aztán meg amikor sikerült, azért sírtam, mert ő is valakinek a gyereke, és én megöltem... A Halálos fegyver c. filmen, az Advantix reklámon, Kasszás Erzsin, amikor a faszi nem adta oda neki a rózsacsokrot, egy kiszáradt virág miatt, amit egyébként utáltam, mert csak a nyűg volt vele... No comment xD
  • Ha nem bőgtem, akkor idegbeteg voltam xD
  • Amikor gyengébb magnéziumot adtak a gyógyszertárban, és begörcsöltem... Behívott a doki méhszájvizsgálatra, tiszta ideg voltam aznap, mert még csak 24 hetes voltam, de szerencsére nem kezdett el kinyílni...
És ekkora volt a pocakom 16 ill. 22 hetesen, mikor férjhez mentem :)




III. trimeszter (28-40. hét)

Amikre szívesen emlékszem:
  • A hatalmas pocakom! Imádtam a "dinnyémet" :D
  • Giga-mega zabálások a köbön... Annyit ettem, mint egy kisebb elefántcsorda :D
  • A pingvin járásom, ami a végén átment billegő kukába xDDD
  • Amikor beszorultam a fürdőkádba, és úgy kellett szólni a férjemnek, hogy "szabadítsa ki Willy-t" xD Akkor nem volt vicces, utólag jót nevetek rajta :D
  • Nagyobb adag kaját kaptam Csabán a Méteresben :D
  • A 32. heti uh, ahol még mindig kislányt mondott a dokink, és hogy minden rendben volt vele
  • Amikor eldöntöttük, hogy Katalin lesz a kicsi neve.
  • Katalin nap, amikor megsütöttem a kicsi "névnapi tortáját" xD És még aznap meg is ettük, én végigbőgtem a délutánt, mert megnéztem Hadas Kriszta Jön a baba c. műsorát, és nagyon nehéz szülése volt a kismamának, és én kiborultam... Férjem meg attól, hogy terhesen minek nézek ilyeneket :D
  • Amikor a patikában nem volt Aloe Vera First spray, amit a gátsebre ajánlottak. Még mondtam a férjemnek, hogy ez jel, és hogy tuti császáros leszek... (Bejött)
  • Az nstk, amikor negyed óráig hallgathattam a kicsi szívhangját ^^
  • Amikor szerdánként hazajöhettem nst-ről, és nem kellett befeküdjek xD
  • Amikor begyújtottuk a nappaliban a kandallót *-*
  • A karácsony és az előkészületek, és az izgulás. Betöltött 37. hétben voltam, kis híján befektettek 20-án a vizesedés miatt... És persze nem akartuk, hogy karácsonykor szülessen a kicsi :D
  • Amikor feldíszítettük a fát *-*
  • Reszkessetek betörők, amin elaludtunk xD
  • A barackos csirkemell, amit ünnepekre sütöttem... Isteni volt!!!
  • Az első jósló fájás szilveszterkor
  • Amikor szilveszterkor, éjfél után az emeleten néztük a tűzijátékot
  • Újév napja, senkit se mertünk felhívni, mert akkor már mindenki arra várt, hogy megcsörrenjen a telefon, hogy a szülőszobán vagyunk :D
  • Az az isteni tea, amit unokatesómtól kaptunk karácsonyra *-*
  • Az utolsó simítások a gyerekszobán :)
  • Amikor futni kellett a vonathoz két röhögőgörcs között (első: öcsém kijelentette, hogy nehogy már ő várjon egy órát a vonatra, várjon az ránk 3 percet xD második: elképzeltem, milyen látvány lehet a habtestem futva egy kívülálló számára xD)
  • Amikor festettük öcsémét házát *-* Szintén bálna feeling, ülve gletteltem és festettem, és nem tudtam felkelni xD
  • Kaptunk tesóméktól egy rózsaszín bilit :D Nem tudom miért, de én annyira örültem annak a bilinek xDDD
  • Amikor a férjem azt mondta, hogy csinos vagyok ^^ Pedig egy puffadék voltam a végére :D
  • Amikor rendezkedett a kicsi odabent :D Csodás érzés a magzatmozgás, pláne amikor a hasad is eldeformálódik, mert kidúrja magát oldalra, és csak az apja simogatására vesz vissza a tempóból :D
  • A kiírt nap. Az még inkább tele volt izgalmakkal,pláne, amikor a nyákdugó távozóban volt
  • Amikor már mindenki (még sógoromék kutyája is) hamarabb megszült, mint én :D Jó is volt, meg nem is. Imádtam kismama lenni, ugyanakkor már nagyon babázhatnékom volt :D
  • Gyönyörű lett a hajam, megnőtt a derekamig, nem töredezett, nem hullott, meseszép volt *-* 
  • A házi sült gesztenye *-* Kilószámra sütöttem és zabáltam

 Amikre nem szívesen emlékszem:
  • Ez az istenverte terhességi viszketegség... Karácsony után kezdtem el a két kezemen, majd végül MINDENHOL viszkettem, tele voltam csalánkiütéssel, a bőrömet le tudtam volna kaparni magamról, ráadásul mindez a melegre fokozódott, aludni pedig nem tudtam tőle :( Volt úgy, hogy a hálóingemben voltam egész nap meg nyári szellős ruhában, hogy ne érjen a bőrömhöz... Meg kiálltam a hidegre, hogy csillapodjon... Megváltás volt a rázókeverék, amit a bőrgyógyon adtak... És az is, hogy nem epepangás miatt volt ez a cirkusz, hanem "csak úgy, mert terhes vagyok, és mindjárt szülök"....
  • Amikor 36 hetesen elestem az udvaron... Hála az égnek, a hasamat nem ütöttem meg, csak a térdemet vertem le, de így is szörnyű volt... :(
  • A 36. héttől folyamatosan fájt a hátam, aztán csatlakozott hozzá a medencecsontom és a derekam is.
  • Ráült a baba egy idegszálra, emiatt a bal csípőm nonstop fájt járás közben, emiatt a pingvinjárás átment billegő kukába... xD
  • Amikor lecseszett a védőnő, mert túl sokat híztam :(
  • Ez a rohadt vizesedés, nem tudtam behajlítani az ujjaimat, a lábam olyan volt, mint egy sárkányé...
  • Só- és fűszermentes diéta... Nekem, aki a delikátot is sóval ette... Változatosságképpen, brutál módon kívántam a chipset és a ropit meg a sós mogyorót... de kibírtam, a babámért.
  • A 38. heti uh, ahol azt mondta a dokim, hogy kisebb a babám feje a rajtam lévő rengeteg víz miatt... Máig nem tudom, hogy így volt-e, a leletemen semmi kóros nem volt írva, a méretek korának megfelelőek voltak. Lehet, hogy csak azért mondta, hogy tényleg tartsam a diétát, és ne csaljak. Bejött neki, attól kezdve még a kenyeret is külön sütöttem magamnak só nélkül.... Kb 5 kiló le is ment rólam, a maradék a szülés utáni napon. Most már csak kb 3-5 kg plusz van rajtam (ami a két cici, és a megnyúlt bőr a hasamon xD)
  • A striák a hasamon. A műtéti hegemnél rettenetes szétrepedt a bőröm, ami várható is volt, de nem gondoltam volna, hogy a tigriscsíkok egy éjszaka alatt bérlik ki a hasamat. Sokkolt reggel a látvány :D De mára már büszke vagyok rájuk, örökre emlékeztetni fognak erre a csodás 40 hétre és a kislányom születésére :)
  • Nem fértem be az ajtókon, nem tudtam lehajolni, guggolni, ha valami leesett a földre (mert miért is ne...) nemes egyszerűséggel arrébb rúgtam... Nem kaptam rendesen levegőt, és nonstop be volt dugulva az orrom.
  • Amikor a buszon állnom kellett, mert nem volt ülőhely, és persze át se adták...
  • Egy kb 10 perces út is egy órába telt, míg A pontból elbillegtem B pontba...
  • Az ágyban való megfordulás és felkelés nekem maga volt a Ninja Warrior... Fújtatás, nyögés és küszködés nélkül nem ment a dolog, kb a 35. héttől.
  • Mindig attól féltem, hogy úgy folyik el a magzatvíz, hogy valamit eláztatok vele, amit nem kéne... Vagy a boltban, utcán stb. fog megtörténni. Az meg se fordult a fejemben, hogy úgy fog szivárogni, hogy nem veszem észre (és így lett)
  • Minden apró görcsre, fájásra ijedten reagáltunk a férjemmel, a telefonokon lévő stoppert napi ötször minimum elindítottuk, fölöslegesen, mert mind vaklárma volt
  • Az a kérdés, hogy "egyben vagy még?" Hejj de utáltam :D
  • Meg az "Úristen, mekkora hasad van, hogy bírod? Nem nehéz???" Áh, pille könnyű :D
  • A hólyagfoci nyilvános helyen, ahol a másodperc tört része alatt kellett wc-t találni, eljutni, körbecsomagolni a kagylót zsepivel, levetkőzni, leülni, mindezt egy 10 kg-os görögdinnyével a hasadon... Békéscsabán mindent úgy közelítettem meg, hogy az OBI, Csaba Center és Csaba Gyöngye elérhető távolságban legyenek :D
  • Nem jutottunk ki az Adventi vásárra, és forralt bort se ihattam. Ez nagyon hiányzott nekem karácsony előtt.
  • Segítség nélkül nem tudtam be- és kiszállni a fürdőkádból.... xD
  • És a legjobb: BÁRMIN tudtam most már napokig bőgni...

 És ekkora volt a pocakom 29, 35 és 38 hetesen :)




Ez pedig egy nappal a szülés előtt készült, a minőséget ne nézzétek :D


Itt 30 hetes volt a pocaklakó, ezen a napon jött meg a babaverda :)


Ez pedig 39 hetesen készült, kb 5 nappal a szülés előtt:


 Összességében szólva, én imádtam a várandósság minden percét. Soha életemben ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben. Nem volt feszültség és aggodalommentes ez a kilenc hónap, de bármikor gondolkodás nélkül végigcsinálnám újra :) Igaz, a császár végett egy évet várni kell Kistesóval, de már csak 10 hónap (és úristen, egy éves lesz a lányunk :O )
A szülésemről már írtam korábban, ezen linken olvashatja az, aki még nem látta:  Megérkezett Katalinunk

Katika pedig áldott jó baba, eszik-alszik :) Az éjszakát átalussza, este 10-től reggel 8-ig húzza a lóbőrt :D A hasát nagyon szereti, így már érthető, miért zabáltam annyit amíg a pocakomban volt :D A hasfájást hírből se ismerjük, hála az égnek, sírni is csak akkor sír, ha éhes (de akkor hajjaj :D) Már mosolyog, kommunikál, próbál fogni a kis kezecskéjével, minden érdekli, ami színes és csörög. Ügyesen tartja a kis fejét hason fekve is, átfordítani is át tudja ügyesen. Egyre többet gőgicsél, vigyorog, nem győzünk csodálkozni azon, hogy napról napra szebb és okosabb :) Ő a mi Hercegnőnk:






 Én ilyen csodás várandósságot, szülést és anyaságot kívánok mindenkinek!

További szép napot!
Dana

2018. január 30., kedd

Megérkezett Katalinunk

"Mikor megszületik egy várva-várt gyermek,
Az élet dolgai új értelmet nyernek.
Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban,
Új fénnyel ragyognak a világba hárman."


A kiírt dátum után szűk egy nappal, 2018. január 15-én megszületett kislányunk, Katalin. Nem épp mindennapi körülmények között, a Védőangyalunk ismét bizonyította jelenlétét, úgy, mint amikor 36 hetesen úgy taknyoltam el, hogy a hasamnak semmi baja se lett, vagy épp amikor 16 hetesen bevéreztem...
Én már karácsony óta azt hallgattam, hogy úgyis hamarabb megszülök, mert hatalmas hasam van, és le is van ereszkedve. Hát, ez úgy bejött, mint az, hogy fiút várunk, mert nincs hányingerem... Sehogy! Bár szilveszterkor ott tartottam, hogy indulás, mert görcsöltem, és szét akart szakadni a medencém, de miután megdézsmáltam a sógornőmtől kapott isteni lencselevest, minden fájásom elmúlt. Még mondtam is a férjemnek, hogy ebből még enni akar a Kisasszony, még hozzá odabent :D Aztán nst nst-t követett, végig zárt voltam, még mondtam is, hogy ez a gyerek már bent marad...

Január 13. (szombat): Nst. Kiscsaj nem aktívkodik, egy óra hosszát vett igénybe az amúgy 15-20 perces vizsgálat, mert közben kiküldtek sétálni... Eredmény: reaktív, mehetek haza, holnap csoki+kávé+kóla kombóval folyt. köv.

Január 14. (vasárnap): Lejárt a "szavatosságunk". Még azon járt az eszem, mekkora Nightwish fanná nőném ki magam, ha a lányunk pont Marco szülinapján érkezne :D De nem, nst ismét reaktív, de semmi jele annak, hogy indulna a buli, viszont legalább már 1 ujjnyira nyitva voltam, hurrá, mégse marad bent a gyerek! :D Mehetek haza, holnap kórházi cuccal és osztályos felvétellel folyt. köv.

De én már délben, mikor anyósoméknál megebédeltünk, tudtam, hogy másnap mi nem nst-re megyünk, hanem szülni. Valahogy megéreztem, hogy nincs sok hátra, teljesen lenyugodtam, és befelé fordultam, mintha nem is ezen a bolygón lennék. Átnéztem még a kórházi cuccomat, a kicsi ruháit, leellenőriztem a hűtőt, hogy nem hiányzik-e még valami, leültem az ágyra, és járt az agyam, mi maradt még el. Közben lebontottuk és kiültettük a karácsonyfát (épp időben...:D), nekem meg végig fura érzésem volt, plusz le akart szakadni a derekam... Dél óta távozóban volt a nyákdugó, annak tudtam be ezt az egészet, de biztos, ami biztos, nekiálltam felhordani az emeletre a karácsonyi díszeket, plusz megszórtam fahéjjal rendesen a meggylevest, hogy ha indulni akar a buli, akkor hadd szóljon! Ezzel csak az értem el, hogy estére nem volt étvágyam, plusz elviselhetetlenül fájt hátközéptől lefelé mindenem... De mivel ez jóformán állandó tünet volt az utóbbi 2-3 hétben, nem foglalkoztam vele, gondoltam, tusolás után úgyis elmúlik... de nem... Hirtelen, szó szerint egyik percről a másikra elmúlt a napok óta kínzó terhességi viszketésem is... Ettől függetlenül én elmentem aludni :D :D :D És sikerült is, tök jót szundítottam, egészen hajnal háromig, amikor is arra keltem, hogy görcsöl a hasam. De mivel nem volt olyan erős és brutális, mint amire felkészítettek, így nem foglalkoztam vele, egészen fél ötig elvoltam az ágyban a fájásaimmal, amik egyre másra jöttek, hol erősebbek, hol gyengébbek. Aztán már amikor sehogy se volt jó, előkaptam a telefonomat, ennek a fele se tréfa, nézzük, hány percesek... 3-3-3-3... Aztakurva... felkeltem, sétáltam, mértem, 4-4-4 majd beálltak 5 percesekre. Na, ennyi volt, riadót fújunk, indulni kell, mert igaz, hogy nem kibírhatatlan, de rendszeres fájásaim vannak, ma szülni fogunk! Férjem a másodperc tört része alatt készült el, mire észbe kaptam, már tuszkolt volna a kocsiba, de én még kávézni és enni akartam :D

Laza 25-30 perc alatt beértünk Gyulára, a kocsiban 3 olyan ihaj-csuhaj fájás kapott el, hogy azt hittem, kigúvad a szemem... A kórházban már alig tudtam kiszállni a kocsiból, a beszart rokkantnyugdíjas fóka maratoni futó volt hozzám képest xD A derekam le akart szakadni, az jobban fájt, mint a görcsök xD A nővérkével még viccelődni is volt erőm, ő mondta, hogy na akkor még messze a buli vége, és nyugodjak meg, ennél SOKKAL jobban fog fájni... Kösz -.-" Az ügyeletes doki megvizsgált, egy ujjnyi, magzatvíz tiszta, menjek fel az osztályra, szóljak, ha jobban fáj... Okés... Pont vizit volt, mázlinkra a mi orvosunk is jelen volt, akkor még nem is tudtuk, mekkora szerencsénk volt vele.

Fel kellett menjek uh-ra, ahol kiderült, hogy kevesebb a magzatvizem...Aztán jött a szokásos, nem éppen kellemes méhszáj vizsgálat, 2 ujjnyi, menjek szobára, szóljak, ha jobban fáj. Okés, legalább végre ehetek! Gondoltam én, viszont egy kb körömnyi mennyiségű falat után benyitott a dokim, hogy változott a terv, a kevés magzatvíz és a nyitott méhszáj miatt burkot repeszt, menjek át a szülőszobára. Aztakurva, gondoltam magamban, hívtam is a férjemet, hogy ha minden jól megy, este felé már babázunk!
Hát, semmi se ment úgy, ahogy azt én elterveztem. Maga a burokrepesztés nem fájt, az előkészületek jobban xD Igaz, végig a plafont néztem, nem akartam tudni, mik kerülnek belém (bőven elég volt annak a termosz méretű csőnek a látványa ahhoz, hogy a többi felszerelés ne érdekeljen) xDDD Éreztem, hogy a kemény hasam picit puhább lesz, meg össze is ment egy picit, de ugyanebben a pillatatban hallottam, az "Oké, zöld, hívom XY-t" mondatot is... Megkérdeztem, hogy baj van-e, de tudtam, hogy igen, a babánk belekakilt a magzatvízbe... Azonnal készítettek elő sürgősségi császárra... Mire észbe kaptam, már be volt kötve az infúzió, fent volt a katéter, és csak egy kórházi lepel takart... Alig tudtam kivenni a fülbevalómat az idegességtől, plusz akkorra már nagyon fájtam... A nővérke úgy szólt rám, hogy az apukát nem-e hívnám fel. Szegény férjemet totál lesokkoltam, hogy megyünk a műtőbe, hívom, ha túl leszünk rajta, és hogy nagyon szeretem őt. Próbált volna nyugtatni, de nem sok sikerrel, mindenre fel voltam készülve, csak a császárra nem, pláne ilyen s.o.s. körülmények között... A hívás végére beért az anesztes orvos is, ő is próbált nyugtatni az én dokimmal együtt, de azért láttam rajtuk némi feszültséget, ami épp elég volt ahhoz, hogy ne tudjak lenyugodni. Még jött egy hölgy, ő is kérdezősködött valami adatokról, de nem emlékszem, mikről. Aláírtam a szükséges papírokat, és már a műtőben voltunk. Pedig a laparoszkópiám után megfogadtam, hogy ide soha többet be nem teszem a lábam, és mégis... Az érzéstelenítő gyorsan megvolt, nem is éreztem, hatni is gyorsan hatott, felhúzták a paravánt a fejem elé, és még én azzal voltam elfoglalva, hogy a felújítás miatt olyan, mintha épp a fejünk felett fúrnának, már szólt is az anesztes, hogy elkezdték a műtétet. Perceken belül kaptam az infót, hogy nagy haja van (pedig nem is égett a gyomrom a terhesség alatt)! És hogy hatalmas baba :D Végül felsírt a mi kislányunk, akinek a súlyát az érzéstelenítő miatt épp csak hogy éreztem a mellkasomon. Még mielőtt elvitték volna megmérni, megkérdeztem, hogy jól van-e, és hogy ugye kislány xD Utóbbira azt a választ kaptam az anesztestől, hogy nem nézte meg, de olyan lányosan sír a gyerek :D Végül Katalin 51 cm-el, 3980 grammal született meg, 10:25 perckor. Nyakra tekeredett köldökzsinórral... Én pár perc múlva láttam meg őt, letisztítva, szépen felöltöztetve, és el se hittem, hogy ilyen gyönyörű gyerekünk született! Tiszta apja! Aztán engem még egy jó darabig varrtak, utána visszatoltak a szobámba. A nővérke visszahozta a fülbevalóm, telóm és a szemüvegem, kaptam, fájdalomcsillapítót, és kb fél egy felé már fel is tudtam hívni a büszke apukát, aki már tűkön ülve várta a hívásom :) A családot ő telefonálta végig, nekem pedig kihozták a csöppségünket, és így ketten vártuk Apát, hogy ő is csatlakozzon hozzánk ^^

Maga a császármetszés is fantasztikus élmény volt számomra, utána a felépülés pedig annál inkább. Már aznap este felkeltem az ágyból, tudtam sétálni, forgolódni az ágyban, ellátni a babánkat, kimenni enni stb. Sokkal de sokkal rosszabbra és nagy fájdalmakra számítottam, de semmi extra. A másnapi vizitet már törökülésben vártam, csak akkor fájt egy picit, amikor ki kellett kelni az ágyból. Varratszedésig volt itt-ott némi húzódás, de miután ki lett szedve, olyan voltam, mint régen. Hajoltam, guggoltam, bármit meg tudtam csinálni. A laparoszkópia után meg 3 hétig azt se tudtam, merre vagyok arccal, annyira fájt mindenem.... Ma meg már nem is érzem a heget, a két szélét lehet kitapintani csak, fájni pedig egyáltalán nem fáj.

Hihetetlen, de a kórházba érést követően röpke 3 óra alatt letudtuk a szülést. Semmi se úgy történt, ahogy elképzeltem, de végül isteni szerencsével jól végződött a 40 heti kaland lezárása. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha aznap nincs bent az orvosunk... Órákig vajúdtam volna zöld magzatvízzel, és a pici lehet, hogy ki se tudott volna bújni, mert a nyakán volt a köldökzsinór... Bár a gyerekkórházat így se úsztuk meg, de arról a borzalmas helyről és hétről inkább nem is beszélek, mert felzaklat a mai napig, hogy alig egy naposan elvették tőlem a babánkat, és én csak csütörtökön mehettem hozzá, akkor se mint anya, hanem mint egy tejcsárda, aki csak szoptatásra kapja meg a gyereket... Ráadásul lépcsőzzél napi 8-szor fel-le az alagsorból az elsőre friss császáros sebbel, plusz idegeskedj, nehogy elfertőződjön a seb, mert az anyaszálló nem épp a leghigiénikusabb hely... Embertelen egy helyzet volt, de mára már csak egy rossz emlék a sok szép mellett :) A véletlenek ismét a mi malmunkra hajtották a vizet, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen gyönyörű kislányunk született a tragédia után, amit Apa elvesztése jelentett. És azért pláne, hogy ez a csodás 40 hét nem torkollt szintén tragédiába, mert valljuk be, az esély bőven megvolt rá... De Apa vigyázott rám és a kis unokájára, és igaz, hogy már ő sajnos nem láthatja, de odafentről mindig egyengetni fogja az utunkat, és sose fogja hagyni, hogy bármi bajunk essen.

Katica már közben két hetes nagylány lett, eszik-alszik baba, naphosszat gyönyörködünk abban a kerek kis pofijában, hosszú hajacskájában. Vele lett teljes az életünk, és egy családdá váltunk. (és halkan megjegyzem, alig várjuk már, hogy kis tesója is legyen :P)

Mindenkinek ilyen csodás várandósságot és szülést kívánok!

További szép napot!
Dana

2018. január 6., szombat

11. fejezet - Total eclipse of a heart

Sziasztok!

Különleges fejezet és annál is különlegesebb bejegyzés a mostani. A tervezettnél egy fejezettel hamarabb ér véget ugyanis az Only Human - A rocker is ember VI. kötete. Jelenleg a várandósságom 39. hetében vagyok, Kata Baba (és nem Donatella, ahogy a "kedves" volt kollégáim tudják :P) bármikor úgy dönthet, hogy felmondja a luxus albérletét ^^ Emiatt nem akartam félbe hagyni ismét hónapokra a képregényt, ezért úgy döntöttem, hogy egy alternatív véggel lezárom a történetet.
Ez egy olyan "vég" lesz, ami igazából nem is az, csak a fejezet zárásakor nem fog teljesen elvarratlan történetszál maradni senki részéről, viszont alkalom adtán bármikor újra tudom majd folytatni az alkotást, ha majd a pici mellett az időm engedi. A teljes, érettségi bankettel végződő story itt van a fejemben, és most már leírva a vázlat füzetemben is, időtől és energiától függően bármikor tudom majd folytatni, aminek remélem, Ti is örülni fogtok :)

Addig is, köszönöm Nektek, hogy ennyi éven át hű olvasóim és követőim voltatok, nélkületek a képregény nem tartana itt!

Remélem, a jövőben is látogatjátok majd a blogot, igyekszem frissíteni is a tartalmát, és ha lesz rá időm, az új rajzaimat is itt fogom megmutatni Nektek.
És mi már nagyon várjuk január 14-ét, és most kivételesen nem Marco Hietala szülinapja végett (azért micsoda Nightwish rajongó már most a kislányunk, lazán kinézte magának ezt a dátumot születésnapnak, amit a jelek szerint tartani is fog :D).



Ígérem, amint lehet, jelentkezem, ha Pocaklakónk végre velünk lesz :) De addig is, itt egy kis olvasnivaló, remélem, tetszeni fog mindenkinek ^^

 

Az utolsó oldal pedig egyben így néz ki:

Remélem, mindenki megtalálta a számára kedvező véget, ha nem, tessék reménykedni, hogy majd egyszer a kedvenc karaktere újra "életre kel" és úgy alakul az élete, ahogyan azt ő elképzelte olvasás közben ;) Rajtam nem fog múlni! ;)

Addig is, további szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana