Nightwish

Sziasztok!

Azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy kifejtsem álláspontomat az Anette - Nightwish - Floor - Tarja kérdésben. Legalábbis, most már higgadtan tudok beszélni az eseményekről...

Én nem csináltam sose titkot abból, hogy én Anette-vel ismertem, és szerettem meg a bandát. Nagyon szerettem őt, tipikus példája a "nem a ruha teszi az embert" mondásnak. Nekem ő egy közvetlen, aranyos nő, aki hatalmas tehetséggel bír. A Tarja-fanok, most valószínűleg nem olvassák tovább ezt a bejegyzést, de én szeretném kifejteni, miért alakult ez így nálam :D

Először is: én NEM utálom Tarja-t.

Mikor 2009-ben 3 hetet Németországban töltöttem, akkor kezdtem el ismerkedni a Nightwish-el. Az Oceanborn, a Century Child és a Once egyből elnyerte a tetszésemet, a többi albummal hadilábon álltam. Van 1-2 nagy durranás a többin is, de ez a három lemez nagyon ott van. Viszont nekem valami hiányzott belőle. Nem vitatom Tarja tehetségét, de a hangjából számomra hiányzik az érzelem. Nem beszélve az iszonyatos akcentusáról, sokszor még dalszöveggel a kezemben se tudtam követni... A koncertfelvételek se győztek meg, nekem olyan ridegnek tűnt... Nem tudtam elképzelni, mi közös témája lehet négy alkesz metál zenésszel, akik férfiből vannak, tehát gátlás nélkül finganak, böfögnek és káromkodnak... Nem tudtam elképzelni, hogy ők öten leülnek, beszélgetnek, hülyülnek stb. Azt meg pláne nem, hogy közösen isznak... Mint utólag kiderült, nem csalt a megérzésem. A tévében láttam a Bye Bye Beautiful klipjét, szintén 2009-ben. Na nézd már, ez a nő tud így is énekelni?! Gondoltam magamban. Aztán néztem és hallgattam meg jobban, hogy valami bibi van, ez a nő nem a Jéghercegnő... Rühellek az interneten más élete után kutakodni, de ott, akkor muszáj volt megtudnom, mi is ez az egész... És elolvastam AZT a bizonyos nyílt levelet meg a választ is. Nem döbbentett meg, igazából logikusnak és elképzelhetőnek tartottam a dolgot. Nem is izgatott a dolog, az új lány annál inkább. Nagyon megtetszett az a nóta, majd miután meghallgattam a Dark Passion Play-t nem csak a BBB, hanem az egész album levett a lábamról. Végre, érzelmet is hallok a dalokban, arról nem is beszélve, hogy értem, mit énekel. Hülyén hangzik, de első gondolatom az volt az utolsó szám után, hogy milyen tisztán beszéli az angolt ez a lány. Utána néztem, és kiderült, hogy ez a "lány" az anyám lehetne. Puff neki. Piercing, tetkó, szabad száj a Nightmail-ben, gyönyörű hosszú fekete haj, hm, egyre szimpibb ez a csaj! Tuomas is elismerően beszélt róla, a fiúk is. Viszont egy valami nem hagyott nyugodni: hogy a fenébe fogja ez a nő elénekelni a régi dalokat?! Azt gondoltam, hogy sehogy, nem játszanak több régi nótát és kész. YouTube-on láttam egy egész estés 2008-as koncertet, mondom belehallgatok... Ledöbbentett amit tapasztaltam... Hamis hangok, idétlen mozgás, trampli ruha... Nagyot csalódtam. Hónapokig kerültem az új lemezt... Poénból mutattam meg a Dark Chset Of Wonders-t tesómnak. Először az eredetit, utána az Anette-st. Öcsém véleménye az volt, hogy ez így jobb, mint az a visítás (utálja az operás hangot, Tarja-t kiváltképp). Aztán meghallgattam újra. Majd megint. végül a többi régi számot is... Egy hónap leforgása alatt átpártoltam hozzá, reggel-este őt hallgattam, róla olvastam, egyszóval nagyon megszerettem a hangját. Letöltöttem és átkonvertáltam a videókat mp3-ba, és full hangerőn bömbölt a Nightwish. Ekkortájt kezdtem el kirajzolni a képregényem kezdeti karaktereit, ekkor raktam össze a sztorit, majd végül 2009. március 23-án megszületett az első rajz, 2011. szilveszterére pedig elkészült az első kötet. Ez idő alatt álltam munkába, és történt velem 1-2 dolog, ami örökre megváltoztatta az életem...

Szívesen részletezném miért és hogyan, de sajnos akaratom és igyekezetem ellenére elég sokan tudják a valódi nevem, és a kilétem...

Maradjunk annyiban (a pletykák elkerülése végett), hogy beleszerettem egy férfibe, viszont soha nem is volt, és soha nem is lesz köztünk semmi. Túl sok legyőzhetetlen akadály áll kettőnk között, ezért még csak el se mondtam senkinek, hogy mit érzek iránta. De aztán mégis kibukott egy-két dolog, 2012. februárjában elég sok kínt megéltem emiatt, de végül semmi se változott. Volt viszont egy csodálatos új Nightwish album, az Imaginaerum. Milliószor hallgattam meg, a Scaretale-t egymás után vagy hússzor. Imádtam. Rajongtam érte. A Nightwish-ért. Az ÉN Nightwish-emért. És azért a bizonyos férfiért... Az év februárjában őrülten nagy havazás volt, szó szerint fél méternyi hó esett, csak úgy repkedtek a mínuszok. Viszont minden reggel az volt az első gondoltatom, hogy talán ma is találkozok vele. Ma is beszélünk. És miközben az utakat róttam gyalogosan, a fülemben az Imaginaerum duruzsolt. Csodálatos, de egyben fájdalommal teli korszaka ez az életemnek, de azt a telet életem végéig Taikatalvi-nak (Varázslatos tél) fogom hívni. Ha meghallok egy dalt erről a lemezről, vagy egy Anette által énekelt régi nótát, ez a korszak, és ezek az érzések jutnak eszembe. És nagyon jó emlékezni rájuk! Egy dallam, egy illat, egy havas táj... Mind-mind arra a csodálatos emberre emlékeztetnek, aki a mai napig a szívemben lakik. Ezek a dalok a lelkem legrejtettebb zugáig hatolnak. Olyan érzéseket csalnak elő belőlem, amiknek létezéséről én magam se tudtam. Az érzéketlen Fémszív mégis csak tud szeretni... A Nightwish zenéje sok szaron segített át, megtaláltam a helyem a világban. A képregényem végre sínen volt, felébredt a kómából a Művész énem, olyan csodálatos rajzokat készítettem az elmúlt 2 évben, amikről sokszor én se hiszem el, hogy ez az én kezem munkája. Megszületett az első novellám, melynek fejezetcímei rendre az Imaginaerum dalai, hiszen ők ihlették. És minden művész munkám hátterében a Nightwish szólt.

2012. április 29-én pedig valóra vált az álom: Budapesten, a Papp László Sportarénában színpadra lépett a banda, és én ott voltam velük! Az elsők között érkeztünk a stadionhoz, és nagyon közel voltunk a színpadhoz is. Életemben először önfeledten tudtam örülni, énekelni és táncolni. Valahogy átléptem egy másik dimenzióba, és ott akkor, másfél órán keresztül nem érdekelt, mennyire hamisan éneklek, nem szégyelltem kiereszteni a hangomat, villáztam, és headbangeltem, amit azelőtt csak otthon csináltam, ha senki se volt a házban rajtam kívül. Ott akkor valami nagyon csodálatos dolog történt velem. Látni őket, pláne Tuomas-t élőben, megmagyarázhatatlan érzéssel tölti el az embert. Minden pillanatra emlékszem... Mikor az Amaranth előtt lengettük unokatesómmal a finn zászlót, rajta finnül az "imádunk titeket" felirattal, Anette azt mondta, aranyosak vagyunk. Tuomas pedig ránk mutatott és mosolygott. Kell ennél több? Csodálatos este volt, ráadásul egyik ismerősömnek sikerült autogramot kérnie Emppu-tól, Marco-tól és Tuomas-tól. Bátran ki merem jelenteni, hogy az volt életem legboldogabb napja. Anette csodásan énekelt, a fiúk eszméletlenek voltak, és az az érzés, amikor több ezer ember egymásba kapaszkodva tombolja végig a finálét... Elmagyarázhatatlan.... Újra akartam élni ezt a csodát, hetente néztem a honlapjukat, hátha visszajönnek még egyszer, úgy mint a DPP-el.

De nem. Anette távozott. Még a filmpremiert se várták meg a szakítással. Aznap nem tudtam mit kezdeni magammal... És bevallom őszintén, azóta sem. Fáj, nagyon fáj, ami történt. Utólag persze megtudtam, hogy Anette a születendő baba miatt lépett ki, de az a pár hónap maga volt a pokol... Miért történt ez? Kilépett vagy kirúgták? Hogyhogy ilyen hirtelen? És senki se adott válaszokat. Akik utálták Anette-t, azok örvendeztek, és az egekig magasztalták Floor-t, nem törődve azzal, hogy hamisan énekelt, és nem tudta a szöveget... Annak idején Anette-t kiátkozták ezért, őt meg istennőnek nevezték... Azóta se kerestem rá azokra az oldlakra, ahol ezeket olvastam, nem vagyok hajlandó Floor-t istenesíteni. Az Imaginaerum nem az övé, nem ő vitte sikerre, hanem Anette.

Szerencsétlen dolog ez, de tőlem elvettek valamit. Valamit, ami sose volt az enyém... Most befejezem az írást, mielőtt belefulladok a könnyeimbe... Lehet nevetni, de ez van. Ezt csak az értheti, aki ott volt a koncerten, és átélte mindazt, amit én. A "mesék ideje" lejárt.

This was the "Song of myself"

További szép napot mindenkinek!

Dana