Kényszerből, és a valósághoz közeli állapot megtartásából lecseréltem az iskola össznépét "átlagos" emberekre. Még nem tudom, miként hat majd ez a fő cselekményszálakra, jelenleg a fejemben is katyvasz van, újra kell gondolnom a tömegjeleneteket. Az biztos, hogy a főszereplőkből nem vettem ki senkit. (Bár ki merem jelenteni, hogy Thomas ökörségei nélkül az egész lapos és egyhangú lenne:P) Ugyanakkor Dunaway személyiségébe rendesen belenyúltam. Letettem arról, hogy szívassa Anettet csak azért, mert szereti az új Nightwish-t. Pár évvel ezelőtt még kemény ütközeteket lehetett volna kihozni a helyzetből, de azt hiszem, ennyi évvel az ominózus eset után már lerágott csontnak számít a Tarja vs. Anette téma.
A másik kemény dió az Jamie helyzete. Beköltöztettem hozzájuk a nagyszülőket, nem tetszett az "egyedül nevelem húgomat" felállás. Nem akarok nyáladzást belevinni, igyekszem kulturált keretek közt kihozni a legjobbat ebből a nem épp egyszerű helyzetből.
Az örök kérdés viszont (számomra) még mindig, hogy hogyan sűrítsek bele minden mondanivalót egy 6x6 cm-es négyzetbe? Mert lassan elérkezek az ezredik rajzhoz, de még mindig csak a második napnál tartok! Nem gondoltam volna, hogy ennyire hosszadalmas lesz, hisz az eddigi képregényeim és novelláim jóval rövidebbek voltak. Mindenesetre hagyom, hogy a cselekmény (és sokszor a hülyeség) magával ragadjon, élvezem az alkotás minden egyes percét! Legyen szó akár a rajzolásról, akár a szövegírásról, vagy arról, amikor csak ülök az ágyon, nézek ki a fejemből, és a karaktereim fejével gondolkozva tovább szövöm a szálakat. Sikerült egy olyan világot alkotnom, aminek bárki részese lehet azzal, ha beleolvas az Only Humanbe. Nem kell rockernek vagy Goth-nak lenni ahhoz, hogy valaki visszaemlékezzen a gyerekkori csínytevésekre! És gyakorlatilag ez volt a célom. Hogy lássátok, mi nem is vagyunk annyira mások, mint ti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése