2018. január 6., szombat

11. fejezet - Total eclipse of a heart

Sziasztok!

Különleges fejezet és annál is különlegesebb bejegyzés a mostani. A tervezettnél egy fejezettel hamarabb ér véget ugyanis az Only Human - A rocker is ember VI. kötete. Jelenleg a várandósságom 39. hetében vagyok, Kata Baba (és nem Donatella, ahogy a "kedves" volt kollégáim tudják :P) bármikor úgy dönthet, hogy felmondja a luxus albérletét ^^ Emiatt nem akartam félbe hagyni ismét hónapokra a képregényt, ezért úgy döntöttem, hogy egy alternatív véggel lezárom a történetet.
Ez egy olyan "vég" lesz, ami igazából nem is az, csak a fejezet zárásakor nem fog teljesen elvarratlan történetszál maradni senki részéről, viszont alkalom adtán bármikor újra tudom majd folytatni az alkotást, ha majd a pici mellett az időm engedi. A teljes, érettségi bankettel végződő story itt van a fejemben, és most már leírva a vázlat füzetemben is, időtől és energiától függően bármikor tudom majd folytatni, aminek remélem, Ti is örülni fogtok :)

Addig is, köszönöm Nektek, hogy ennyi éven át hű olvasóim és követőim voltatok, nélkületek a képregény nem tartana itt!

Remélem, a jövőben is látogatjátok majd a blogot, igyekszem frissíteni is a tartalmát, és ha lesz rá időm, az új rajzaimat is itt fogom megmutatni Nektek.
És mi már nagyon várjuk január 14-ét, és most kivételesen nem Marco Hietala szülinapja végett (azért micsoda Nightwish rajongó már most a kislányunk, lazán kinézte magának ezt a dátumot születésnapnak, amit a jelek szerint tartani is fog :D).



Ígérem, amint lehet, jelentkezem, ha Pocaklakónk végre velünk lesz :) De addig is, itt egy kis olvasnivaló, remélem, tetszeni fog mindenkinek ^^

 

Az utolsó oldal pedig egyben így néz ki:

Remélem, mindenki megtalálta a számára kedvező véget, ha nem, tessék reménykedni, hogy majd egyszer a kedvenc karaktere újra "életre kel" és úgy alakul az élete, ahogyan azt ő elképzelte olvasás közben ;) Rajtam nem fog múlni! ;)

Addig is, további szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése