Sziasztok!
Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy a címben említett napon férjhez megyek, körbe röhögtem volna. Férjhez én?! Az örök szingli?! Hát kérem szépen, igen, ez is megtörtént, bővült a nevem egy Tarrnéval :) (Így a monogramom kis híján T.N.T. lett xD). És most mesélek Nektek egy picit erről a napról :)
Amikor februárban Apa meghalt, lefújtuk az idei esküvő tervét... Nem is került szóba, Párom (most már férjem :O) teljes mértékben tiszteletben tartotta a kérésemet, hogy gyászévben ne esküdjünk. A családunk is mellettünk állt, természetesen. Még április 21-én is ehhez tartottam magam, amikor a hivatalból történő búcsúztatásomkor az egykori főnököm bunkó paraszt stílusban még odaköpte, hogy várják az esküvővel egybekötött lakodalom hírét a kollégákkal...-.-" Na, azt idén lesheted, gondoltam magamban, de talán még mondtam is neki. Aztán május 6-án hajnalban ellőttem egy pozitív terhességi tesztet *-* Már javában a második trimeszterben jártunk, amikor felvetődött a gondolat, hogy mégis meg kéne esküdni, ne csak apaságival vegye majd a nevére a kicsit. Elkezdtünk számolgatni, de a jövő évi esküvő még a szülés előtt necces lett volna, lévén, hogy január 13-ra vagyok kiírva, de mivel nagy babánk van már most, számítani lehet, hogy korábban jön a kiírtnál. plusz kurva hideg, csúszós út, takony idő, bálna méretek részemről stb. Végül úgy döntöttünk, hogy szeptember elején valamikor szűk családi körben, mindenféle lagzi, buli és dorbézolás nélkül egybe kelünk. A családunk maximálisan mellettünk állt, lévén a gyászt belül érzi mindenki, és tudták, hogy Apa hiánya mennyire megvisel lelkileg, így senki se vetette ezt a szemünkre (ha meg más tenné meg, annak tuti kikaparnám a szemét, csak én tudom, mit viaskodtam saját magammal és min mentem keresztül).
Igen ám, DE HOL?! Mert ugye egyértelmű volt, hogy a lőkösi hivatalba én be nem teszem a lábam, és az a vipera se eskessen minket, akinek a méhecskéi terrorizálják mamámat, plusz telepofázta a polgi fejét azzal, hogy én miket mondok stb. A kevermesi is kilőve, valahogy nem tudtuk ott elképzelni az esküvőnket. Így az eleki hivatalra esett a választásunk, amit egyáltalán nem bántunk meg. Az anyakönyvvezető egy végtelen precíz és alapos fiatalember volt, ő ajánlotta a fotósunkat, a Nagy Napon meg minden úgy ment, mint a karikacsapás, egy pici malőr se volt, leszámítva az izgulást a részünkről :) Vicces, hogy anno kiálltam közel 200 ember elé egy másfél órás műsort levezetni, fellépőket konferálni, és semmi izgalom nem volt bennem, most meg kevesebb, mint 30 ember előtt alig tudtam megszólalni :D De persze nem ment minden egyszerűen, egy fránya hematóma miatti vérzéssel július végén kórházba kerültem, 6 napig "élveztem" a Pándy-féle wellness-t, így kis híján kicsúsztunk a 30 nappal előtti bejelentkezésből xD
Aztán teltek-múltak a napok, hetek, Poci időközben max sebességre kapcsolt, és iszonyatos ütemben növekedett, így a ruhapróbák nem voltak olyan egyszerűek, de jobb is, a sok meseszép költeményből nem tudtam volna választani. A kismama fazonok közt is volt trampli, szép, átlagos és meseszép. Igaz, pont az nem jött rám :( Gondolom, sejtitek, hogy a fehér ruha fekete csipkével volt díszítve :D De már akkor szoros volt :( Viszont átalakították volna, ha megveszem 170 000 Ft-ért..... Szóval próbáltam tovább xD Volt egy, aminek gyönyörű volt a díszítése mellben, viszont ekrü volt, én meg fehéret akartam. Első szalon kilőve. Jöhet a második. Az első ruha olyan semleges volt. A másodikban állítólag 2x akkorának tűntem, mint amekkora voltam :D Végül a 3. ruha lett a befutó, anya, öcsém és a barátnője is egyértelműen erre szavaztak, velem együtt *-*
Aztán én elképzeltem hozzá egy kontyot, barátnőm, Judit pedig megvalósította *-* Amíg ő a hajammal bíbelődött, addig én a kisfiát szuttyongattam :D Azt kell mondjam,profi munka lett, mindenki dícsérte a frizurámat, nem alaptalanul ;) Így nézett ki próbán:
Így pedig élesben:
Aztán a sok szervezkedés (ebéd, fotós, virágok, gyűrűk, kocsi, ruhák, meghívók stb) után végre eljött a szeptember 9-e. Én már 5 óra előtt fent voltam, nem tudtam aludni. Párom még elrobogott Elekre a virágokkal, gyűrűkkel és a pezsgőkkel, addig Judit meg felöltöztetett engem, és megcsinálta a hajam. Bő 2 óra hosszát vett igénybe, de megérte :)
És a kötelező, 22 hetes pocakfotó :)
A leendő gyerekszobában folyt a munka, a háttérben már ott sorakoznak a babarucik is *-* Aztán Józsi épp akkor ért haza, amikor Judit indult, így teljes harci díszben vártam Őt a teraszon ;) Még a szava is elakadt, amikor meglátott :) Ezután egy gyors smink, egy abroncs miatti macerás kétbetűs kitérő, gyors felvettük az anyukáját és a húgáékat, majd irány az anyakönyvvezető...
Az öcséink voltak a tanúk, a családunk többi tagja pedig már bent várt minket, mi pedig úgy izgultunk, mint hülyegyerek karácsony napján :D
De mint írtam is, semmi baki nem történt, a könnyeimmel kellett hadakozzak, amikor Apa eszembe jutott, és amikor meghallottam, hogy sokan csörögnek a zsepis papírral :D
Maga a szertartás kb 30-40 perc volt, de életem eddigi legszebb pillanatai voltak :)
A bevonulás:
Aztán a hivatal előtt fogadtuk a gratulációkat :)
És végül a kisebb csokromat el is dobtam, túl sok még a hajadon a családban ;)
Végül unokatesóm, Ági lett a szerencsés :)
Ezután mentünk ki a pósteleki Mókus Csárdába, ott volt ugyanis a fotózásunk második fele, valamint az ebéd. A fotósunk kb. 3 hét múlva adja át a képeket, azokat majd csak úgy október eleje körül tudom megmutatni, de annyit elárulhatok, hogy profi munka lett mindegyik ;)
A kaja meg kiadós és finom volt, én személy szerint degeszre ettem magam :D Na jó, nekem/nekünk most meg van engedve :P De a fűző pl. egyre jobban szorított, nem is tudom, miért :D A nap végén vágtuk fel a MI Tortánkat, amit a kevermesi Kati néni sütött külön nekünk :) Köszönet érte, isteni finom volt mind a 4 ízesítés (csoki, vanília, gesztenye és citrom)
Az idő is végig nekünk kedvezett, nem volt dög meleg (ki hitte volna, hogy én valaha 25 fokért imádkozom, és nem 35-ért?!) Csak késő délután kezdett el cseperegni egy pici eső, pont amikor indultunk volna.
Amikor hazaértünk, a szívem hasadt meg, hogy le kellett vegyem a ruhámat, de már levegőt se kaptam benne, annyira szorított... :( Még gyors végiglátogattunk még egyszer mindenkit Kevermesen és Lőkösön, aztán hullafáradtan kidőltünk a sorból... A kislányunk is nyugiban volt egész nap, biztos nem tudta hova tenni azt a sok hangot, amiket aznap hallott, de estére megjött a focizhatnéka, és jelezte, hogy ébren van, és még egy darabig bökdösött, de kb 11-re én is bealudtam vele együtt :D
És lehet, hogy "csak egy papír" a házasság, de szerintünk ez nem igaz. Igenis más érzés feleségnek és férjnek lenni. Az a nap volt a mi nagy napunk, és onnastól kezdve minden nap a miénk, mert szeretjük, tiszteljük és becsüljük egymást. Hisz megesküdtünk, hogy amit eddig éreztünk, az csak erősebb lehet napról napra. És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a születendő kislányunk. <3
Köszönöm, hogy meghallgattatok :)
Dana
