Furcsa.....

..... érzések és emlékek kavarognak bennem pár napja, amiről nagyon nehéz írnom, de még is, úgy érzem, muszáj kiírni magamból...

Először is, nekem jóval érzékenyebb az orrom az átlagnál, ezért sokkal több illatot (és persze szagot.....-.-") érzek az átlag embernél. És nem tudom, ki hogy van vele, de nekem bizonyos illatokról mindig eszembe jut valami vagy valaki. Pl. nagyon szeretem az "ősz illatát", azt, amikor égetik a tarlót meg a falevelet, és erről a füstös szagról mindig a gyerekkorom jut az eszembe :) Ugyanígy emlékszem a számomra fontos emberek illatára, soksor ez alapján ítélek meg ismeretleneket is(ne kérdezzétek miért).

Tegnapelőtt, mikor hazafele jöttem, megcsapta az orrom egy régi, de számomra annál kellemesebb illat: egy volt tanárom parfümje. Általános iskola 1-2. osztályába jártunk, amikor ő a sulinkban tanított. 17 év elteltével még ma is emlékszem azokra a napokra :) Akkor még a mesék és sorozatok bűvöletében éltünk, és az akkori aktuális mániánk a Rex felügyelő volt. Mi, lányok mind oda voltunk Tobias Moretti-ért, és mivel az említett tanárunk szakasztott mása volt neki, így érte is :) Emlékszem, minden szünetben kiültünk a terem előtti kis padra, és tízóraiztatásnál igazi harc folyt azért, hogy mellette lehessünk :D Mikor ofőnk beteg lett, ő jött be helyettesíteni, és akkor cseppet sem zavart, hogy előző héten ki lettem ültetve az első padba :P (mert összefirkáltam a román könyvemet xD) Az egyik fiú meg végig hangoskodott, az óra nem haladt, a "tanár bácsi" egyre mérgesebb lett, én meg ugye nem hagyhattam, hogy bántsák őt, így felálltam, és lefejeltem (!) az illetőt xDDDDD Emlékszem, mindenki totál le volt döbbenve, mert azért majd' mindenki félt ettől a gyerektől, én meg mint a hős amazon lefejelem xD A beíráson kívül nem lett bajom hála az égnek, arra meg büszke voltam, mert hát végül is Ő írta be ;) Meg emlékszem, az utolsó napjára csináltam neki egy rajzot, meg végig körülötte legyeskedtünk a lányokkal :) Ő azóta is külföldön él, lehet, nem is emlékszik már erre a flúgos osztályra, meg a "lefejelős lányra", de nekem ő a mai napig fontos szerepet játszik az életemben. Pláne akkor, amikor így megrohamoznak az emlékek :) Mert hát azért valljam be őszintén, ő iránta éreztem először valamiféle vonzalmat... Ökörségnek hallatszik ez tény, de így utólag visszagondolva kicsi gyerekként tényleg szerelmes voltam belé... :) Gyermeki, de annál tisztább érzelmeket tápláltam iránta. Persze ő ebből valószínűleg semmit se vett észre, meg hát azért na :D Most nem sok az a kb 10-12 év ami köztünk van, de akkor ez leküzdhetetlen akadály volt. Csak egy fellángolás, amolyan diákszerelem, ami idővel elmúlik. Mert nekem senki se mondja, hogy ha van egy helyes tanára, akkor nem kezd el vonzódni hozzá...

Azóta se rajongtam úgy senkiért (nem mintha annyi férfi rég dédelgetett vágya lennék...), és lehet, hogy már nem is fogok. Azóta eltelt pár év, tele fos dolgokkal, és teljesen kiábrándultam mind a férfiakból, mind az emberekből... Nem tudok se bízni, se ragaszkodni, se önfeledten boldog lenni. Évekig  én voltam az, akibe bele lehetett rúgni, akit lehetett gúnyolni, csúfolni, megalázni... Az elmúlt kb. 15 év teljesen tönkretette az érzelmi világomat, és porig rombolta az énképemet, az önbizalmamról nem is beszélve. Egyszerűen nem tudok szeretni. És nem tudok szerelmes lenni. Már nem tudok pirult arccal mosolyogni, és félve rápillantani valakire, mert egyből rámtörnek azok az érzések, hogy "ugyan miért álmodozok, egy ilyen rondaság nem érdemel meg egy ilyen jóképű pasit" És emiatt nem tudom elhinni azt, hogy bárki képes lehet arra, hogy szeressen engem...

Ezért annyira jó visszaemlékezni erre a két csodálatos évre. Mert lehet, hogy plátói volt ez a szerelem, de igazi, szívből jövő érzelmek táplálták. Nem ismertem a "szép-csúnya" a "hátsó szándék" a "gúnyolódás" és a "kibeszélés" szavakat. Ha megláttam őt, hevesebben vert a szívem, vörösödtem, és sete-suta dolgokkal próbáltam felhívni magamra a figyelmet, és a világ legboldogabb embere voltam akkor, ha hozzámszólt vagy rámmosolygott. Ma már képtelen lennék erre, még akkor is, ha ő állna előttem... Nem titok, a gimnáziumi évek (inkább kínok) tönkretettek engem, mint érző lényt. Nemhiába az Acélszív becenév... Igaza van annak, aki azt vágja a fejemhez, hogy képtelen vagyok arra, hogy kimutassam az érzelmeim. Ez így igaz, csak azt épp senki se kérdezi meg tőlem, hogy miért. Senki se tudja, hogyan éltek vissza a bizalmammal, és a titkaimmal, az érzelmeimről nem is beszélve... Pusztán azért, mert nem voltam divatos, csinos és szép, kirekesztettek, és bármit mondtam vagy csináltam kigúnyoltak, megaláztak, kibeszéltek és kiröhögtek a hátam mögött. Nem én kértem, hogy ebben a testben éljem le az életemet. Sőt, az életet se kértem, kaptam. Próbáltam eldobni, de nem ment. A Művész nem engedte...

Most, lassan 24 évesen, egyedül vagyok. Egyedül, mert nem merek nyitni és közeledni. Nem merek érezni. Csak a szép emlékek maradtak nekem, semmi más. És az átvirrasztott, és végigbőgött éjszakák, amikor egy oly ismerős illat felkavarja a mélyen eltemetett érzelmeket, melyeket már sose fogok újra átélni... :'(

Ezt most csak azért írom ki magamból, hogy lássátok, hogyan lehet tönkretenni egy emberi életet. Nem kell megverni vagy megcsonkítani, bőven elég, ha a méltóságát veszitek el. Ha elhitetitek vele azt, hogy ő egy értéktelen ocsmányság, és soha nem lenne gusztusa hozzá senkinek. Ne bántsatok senkit csak azért, mert pattanásos, nagy a füle/orra, kancsal a szeme, szeplős az arca, kövér vagy sovány, esetleg hiányzik pár foga. Nekem elhihetitek, ezek az emberek tisztában vannak azzal, hogy ők milyenek. Én gimis korombn minden este és reggel, mikor tükörbe néztem, szívem szerint leköptem volna magam. Gyűlöltem azt, aki vagyok, és még egy piros seggű páviánt is szebbnek tartottam magamnál. Szó szerint belebetegedtem abba, ahogy az osztálytársaim, és az "elit Rózsás diákok" bántak velem. Ti legyetek okosabbak és emberibbek ennél a csürhénél, és ne alázzátok meg azt, akit amúgy is ver a sors a külsejével! Ne teremtsetek még több Dana Mitzy-t erre a bolygóra..... :'(

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

Dana

Hi my blogreaders!

A few days ago I felt a very old and a very good smell which caused an emotional crush to me. It was the smell of my teacher from the grammar school. The little schoolgirls and I loved him so much..... But for me it was much more, I couldn't forget him, because he was my first and true love. :) He looks like Tobias Moretti (he's an actor from a TV series called Komissar Rex), and he was my favourite actor when I was a little girl :) It was not difficult to fell in love with my teacher. But of course it was just a childhood-love :) I had a very deep and clear emotions and I think I can't be able to fall in love once more... 

I had a very bad times while I was a teenager... I was the black sheep of the class, you know what I mean, when everyone hurt me and laugh at me and so on..... :( These were the days that has destroyed my emotional life. Nowdays people call me Metalhearted, but they have right: I can't be able to love someone because I always have a fear...

So... please don't hurt someone because of his/her body... Too big ear or nose, or lost tooth or overweight are very big problem of those people. Don't hurt them, because you can destroy all of their life..... I know what it means when you think you are a peace of shit because nobody handle you as a human being..... Please don't hurt these peope..... :'(

Thank you so much!

Kisses, Dana