I walk alone

Sziasztok!

Péntek este van, ami azt jelenti, hogy új bejegyzés ^^

Nem épp egyszerűen megfogalmazható téma piszkálja a csőröm már hónapok óta... Amióta dolgozok, azóta pedig még erősebb ez az észrevételem. Történetesen az, hogy én az idősebb (harmincas-negyvenes) korosztállyal sokkal jobban kijövök, és megértetem magam, mint a sajátommal...

Talán emiatt volt olyan nehéz beilleszkednem gimiben az új emberek közé. Nekem sose voltak fontosak azok a dolgok, amik egy átlag tininek. Nem érdekelt a divat, a márkás ruhák hidegen hagytak épp úgy mint a bulik. Világ életemben otthonülő típus voltam, éltem a saját világomban (akkor még ABBA rajongóként), rajzolgattam, szövögettem egy álmot egy képregényről, amiről, ha bárkinek is meséltem, kinevetett miatta, mondván PONT nekem úgyse sikerülne... Mindig is azt éreztem, hogy egy laza 20 évet eltévedtem az időben, és nem '89-ben, hanem '69-ben kellett volna megszületnem. Aztán, miután nem sikerült a felvételim a képzőművészetire, teljesen összeomlottam. Évekig nem nyúltam papírhoz és ceruzához. Akkor szedtem össze magam, amikor az Euro-Oktaéder Szakközépiska segítségével 3 hetet kint tölthettem Németországban. Furcsa módon ott is inkább a nálam idősebb emberekkel találtam meg a közös hangot. Aztán elérkezett 2010. decembere, amikor munkába álltam. Az elkövetkező években találtam meg igazán önmagam, mind emberként, mind művészként. Ekkor született meg az Only Human első kötete, ekkor találtam meg önmagam a metál zene és a goth szubkultúra világában. És ekkor forrtam ki, mint művész, rájöttem arra, hogy a portré rajzolás az én világom, az igazi lelki megnyugvást ezek a képek adják meg nekem.

Ez most még nem zavaró, szingli emberként élvezem az életem, minden tökéletes. Csak azt nem tudom, ilyen lesz-e 20 év múlva is...

Az is kész tény, hogy a saját korosztályom gyerekes viselkedésétől a falra mászok... Egyszerűen nem tudom se elviselni, se tolerálni... Nem érdekel a buli, a pia, a pasizás, a smink, a divat.... Sajnálom, ez van. Azokat a volt osztálytársaimat se tudom hova tenni, akik csak gúnyolni tudtak, most meg, hogy az Only Human felfutóban van, megosztják a blogom, hogy "ez a csaj a volt osztálytársam"... Undorító.

A 30-50 év közötti ismerőseim, barátaim, kollégáim semmit se változtak az elmúlt 3 év alatt. Nem azért vesznek emberszámba, mert van egy képregényem meg tök sokan olvassák a blogom, és hozzá szépen rajzolok stb. Ők azért tartják velem a kapcsolatot, mert szeretnek, mint embert, minden hibámmal együtt. És ez tükröződik a munkámban is, mivel idősek klubjában dolgozom. Ha nem így lenne, már nem tartanának igényt a munkámra. Aki személyesen is ismer innen-onnan (vagy azt hiszi, hogy ismer...), az tudja, hogy nekem igazából csak két korombeli barátnőm van, mindenki más jóval elhagyta a harmadik X-et... És aki olvassa a képregényem, az tudja, hogy eléggé ocsmány a beszédstílusom... Akarom mondani, szabad szájú vagyok, ami a szívemen, az a számon, és ezt a férfiak jobban tolerálják, mint a nők. :D De ugye falun lakok, és itt ha beindul az információ áramoltatás... Ha kiállsz az udvarra, és fingasz egyet, akkor a település másik végén már azt beszélik, hogy befostál... -.-" És ha ezt megfűszerezed egy csipet jóindulattal... Nagyon sok cifra sztori terjengett itt rólam, amit inkább nem részleteznék :D :D :D A legjobb az, hogy a képregényemben sátánista szektatagok meg boszorkánytanok vannak :D :D :D Hogy az állítólagos szeretőimet meg se említsem :D :D :D

És, hogy adjak okot is annak tévhitnek, hogy én egy sátánista szektatag és boszorkány lennék (mert ugye aki metált hallgat, és feketében jár, csak az lehet ^.^): Íme, a munkahelyi farsangi bulin csak azért is boszorkánynak öltöztem! (Illetve... felvettem egy boszi kalapot a civil szerelésemhez, de ez már részlet kérdése :D)

További szép estét mindenkinek!

Dana