Sok-sok évvel később a pici faház ismét
megtelt élettel. Egy kicsi lány szaladgált fel s le a szobában, kezében az
ismerős rongybabával. Három idős férfi és egy középkorú nő ülte körül a
kandalló tüzét. Kezükben egy bögre forró tea, a kis asztalon bejgli. A kislány
az anyja ölébe telepedett, újdonsült játékával együtt.
-
Anya,
ez a baba olyan más, mint a többi ajándék!
-
Így
van, Rosie, ez egy különleges rongybaba.
-
Miért?
-
Mert
ő az enyém volt. Ez volt az első, igazi karácsonyi ajándékom.
-
És
tényleg a Jézuska hozta?
-
Bizony,
pont Szenteste.
-
És
hogy hívják a babát?
-
Tényleg
Sunny, sose árultad el a nevét.
Kérdezte a már öreg Edgar. Alig volt már
haja, a hosszú, szőke lobonc őszbe csapott át. A mindig simára borotvált arc
most ráncos és meglehetősen szőrös. Marcus is hasonlóan festett, mintha ikrek
lettek volna Edgarral. Igaz, neki barna haja volt, ami mostanra már teljesen
fehér lett, így még szembetűnőbb volt a hasonlóság.
-
Tudjátok…
Én Tomnak neveztem el. – mindenki ledöbbent.
-
De
hisz ez egy lány baba! – szólalt meg Edgar.
-
Igen,
tudom, viszont egy Tom nevű angyal hozta őt nekem! – mondta, majd tekintetét a
már öreg, ősz hajú Tomra emelte.
-
Elmesélek
nektek egy történetet az igazi Jézuskáról! – mondta Sunny.
-
Jóóó!
– kiáltotta Rosie.
-
Az
az angyal, aki nekem ezt a babát hozta, bizony sokat dolgozott rajta. Sokszor
egész éjjel szorgoskodott. Saját kezével varrta, maradék ruhaanyagokból, a
kandalló fényénél. Majd Szent Karácsony Éjjelén becsempészte azt a fánk alá. Mi
meg azt hittük, beteg ez az angyalka, hisz egész nap álmos volt, és bizony még
vacsora előtt álomba szenderült. De ő volt a mi Jézuskánk…
Tom csak nézett maga elé, a döbbenettől
meg se tudott szólalni.
-
Te…
Te tudtad? – kérdezte Tom.
-
Igen.
– válaszolta pironkodva Sunny.
-
De…
De honnan jöttél rá?
-
Egyszerű.
Láttam a tűszúrásokat az ujjadon. Megismertem az írásod a szalagon. És lebuktál
akkor, amikor a fa alá tetted a babát. – mondta Sunny, huncut mosollyal az
arcán.
-
Nem
is igaz, hiszen mind aludtatok!
-
Tényleg
te varrtad ezt a babát? – kérdezte döbbenten Edgar – Ezért voltál mindig olyan
fáradt?
-
Igen.
– vallotta be végül Tom. – De… Hogy jöttél rá, hogy én nem a Jézuska vagyok?
Mivel buktam le? Mert sötét volt, nem láthattál…
-
A
tűlevelekkel. – Tom nem értette.
-
Mikor
odaültetted a babát, hamar álltál fel, és lefejelted a fát, emlékszel? – Marcus
és Edgar elnevette magát – Hallottam a szisszenést meg a koppanást a
mozgolódással együtt, a szívem majd kiugrott a helyéről. Tényleg azt hittem, a
Jézuska járt nálunk. Egészen addig, amíg másnap reggel le nem ültél közénk a
kandalló elé.
-
Mert?
-
A
tűlevelek beleragadtak a hajadba, és ott maradtak! Én már akkor tudtam, hogy te
voltál a „bűnös”, mert összeállt a kép! Csak nem mondtam meg, hogy rájöttem a
titkodra.
-
Miért?
-
Mert
olyan aranyos volt ez a két mamlasz, hogy semmit se értettek az egészből, és
hogy a végén tényleg azt hitték, egy angyal járt nálunk!
-
Nem
is igaz! – mondta Edgar nevetve.
-
Dehogynem,
egész éjjel ezt beszéltétek Marcus-szal az ágyban! – mondta nevetve Sunny.
-
Akkor
most van Jézuska vagy nincs? – kérdezte Rosie. A hosszú csöndet édesanyja törte
meg:
-
Ne
a Jézuskában higgy, hanem a karácsonyban! Abban, hogy a legegyszerűbb dolgok is
válhatnak mindennél értékesebbé, ha egy olyan személytől kapod őket, akit
nagyon szeretsz. És mindegy, hogy az egy rongybaba, egy mézeskalács vagy csak
egy jó szó. Az számít, hogy a családod és a szeretteid közelében legyél azon a
szent napon, amit úgy hívnak, Karácsony.
Vége
Lőkösháza,
2012. December 22.
Írta:
Dana Mitzy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése