All that great heart lying still – Egy szívből jövő, kegyes hazugság

1. fejezet: Taikatalvi – Egy varázslatos tél kezdete  

A hó lassan szállingózott a csendes, London melletti kis város kihalt utcáin. Néha alább hagyott, néha erősebben esett, de három napja egyfolytában havazott. A járda melletti árkok mind hóval voltak belepve, elfeledtetve az emberekkel azt, hogy itt bizony tavasztól őszig virágok nyíltak. Most csak a fehérség látszik. Egy-egy ház előtt hóember töri meg az egyforma látványt. Egy középkorú férfi még most is havat lapátol, néhány gyermek pedig szánkóval kergetőzik a hófedte utakon. ők nem aggódnak a hideg miatt. Élvezik a tél minden percét. Végigsétálva az utcán bárki láthatja, hogy közeleg a Mikulás: az ablakokban üres, tisztára fényezett kiscipők és kiscsizmák pihennek. A függöny mögül azért elő-elő tűnik egy-két gyermek, hogy meglessék a Télapót. Vajon sikerül nekik? Vagy idén is csak a kész csomagot találják meg a nagy gonddal megtakarított lábbelikben?

Az iskolában most lett vége az utolsó órának. A gyerekek alig várták ezt a percet, hisz a kicsengővel megkezdődött a téli szünet. Idén a rendkívüli havazás miatt már december elején befejezik a tanítást. Nincs pénz fűteni az iskolát, így kiadják az anyagot, hogy otthon tanuljanak a gyerekek. Egyikük se tiltakozott, nem úgy a január végi szintfelmérő dolgozat ellen. Mert hát ki venné elő a könyvet-füzetet karácsonykor?! Senki. így hát kellett valami motiváció, és a tanári kar ezt találta ki.

a kis elsősök most azonban nem a januári dolgozat miatt izgulnak, hanem azért, hogy üresen vagy teli találják-e otthon a kis cipőiket, hiszen ma jön a Mikulás! Az iskolába idén nem látogatott el, mert tavaly a végzős diákok kicsúfolták a kicsiket, akik emiatt sírva mentek haza. A gúnyolódás tönkretette az ünnepi hangulatot, a karácsonyi ünnepség is annak a jegyében telt, hogy ha nincs Télapó, akkor nincs Jézuska sem? Egy kicsi se tudott örülni az ajándékoknak, hisz az egész történet a jóságos Télapóról és a Jézuskáról csak átverés… Sok családban nem volt már olyan meghitt a karácsony, mint régen…

Az elsősök termében nagy volt a sürgés-forgás. Mindenki olyan gyorsan pakolta el a füzeteket és a könyveket, amilyen gyorsan csak lehetett. Tizenhárom pici gyermek apró keze szorgoskodott, hogy mire édesanyjuk jön értük, csak fel kelljen venni a kabátot. Az anyukák pedig jöttek egyre-másra, öltöztették és vitték haza legdrágább kincsüket, a gyermeküket.

- Sunny, neked mit hoz a Mikulás? – kérdezte az egyik jómódú kislány.

- Nem tudom. Nekem eddig sose hozott semmit. – vonta meg a vállát az apró gyermek. Sunny kisebb volt a többieknél, soványabb is. Hullámos, hosszú szőke haja, és égszínkék szeme volt. Olyan, mint egy porcelán babáé. Mindig mosolygott, sose volt szomorú. Akkor sem, h kicsúfolták az egyszerű, szegényes ruháit, összefoltozott zoknijait, lyukas kesztyűit. Fel se fogta igazából, hogy ezek a mondatok a gyűlöletből és a kiközösítésből születtek. Nem szerették őt, mert szegény volt. Az egyetlen gyerek az osztályból, aki nem kapta meg az élettől azt, hogy megvegyenek neki bármilyen játékot és ruhát, vagy amit csak akart.

- Háh, Sunny-ék családja olyan szegény, hogy még a Télapó se járt eddig náluk!

Az osztály nevetett. Gúnyosan nevetett. Egy szülő se fegyelmezte a gyerekét. Sunny nem értette miért. Csak állt, és nézett hatalmas boci szemeivel, miközben osztálytársai ujjal mutogatva nevettek rajta. De Sunny-t nem érdekelte, hisz meglátta azt, aki ma érte jött az iskolába. Edgar volt az, Sunny nagybátyja. Egy alacsony termetű, szőke hajú, kék szemű, harmincas éveiben járó férfi állt az osztályterem ajtajában.  Mosolya melegséget és nyugalmat árasztott. Kopottas, itt-ott foltozott kabátja volt, de sapkája és kesztyűje nem. Mikor meglátta a kislányt, hatalmasra tárta karjait, amibe pillanatokon belül beleugrott az aprócska Sunny. Szorosan átölelte nagybátyját, majd elszaladt, felvette kopott kabátját és iskolatáskáját, végül kézen fogva kisétáltak a teremből. A többiek lenéző pillantást etettek rájuk. Volt, aki el is húzódott tőlük. Kivéve egy kislányt, aki ajándékokkal telepakolt táskával közelített feléjük.

-            Látod Sunny, a mi Mikulásunk ezt hozta nekem! Meg egy csomó édességet.

-            Ez mind a tiéd? – csodálkozott a kislány.

-            Igen. Itt ez a maci. Olyan puha, mint a bársony! Ez a baba meg porcelánból van! Ruhákat is kaptam hozzá, meg egy egész babaházat!

-            Szóhoz se jutok. Megfoghatom őket?

-            Még csak az kéne, hogy összefogdosd őket a piszkos kezeddel! – förmedt rá a gyerek – Ezek az én játékaim, nem pedig a tiéd! – húzódott arrébb a kislány.

-            Nem akarta elvenni őket tőled! – szólalt meg Edgar.

-            Maga csak ne avatkozzon a lányom dolgaiba! Én se örülnék, ha egy ilyen koszos utcagyerek fogdosná össze a gyerekem játékait! Tudja maga, mennyibe kerültek ezek?!

-            Nem, asszonyom.

-            Ugyan, honnan is tudná… Az életben nem látott még ennyi pénzt… Gyere kicsim…

Edgar mély lélegzetet vett. Nem szólt semmit, csak nézte, amint anya és lány eltávolodik tőlük.

-          Ne is törődj velük, Sunny. Gyere, menjünk haza.

Ahogy sétáltak a hófödte utcákon, Edgar nem szólt egy szót sem. Csak ment előre, kézen fogva a kislánnyal, aki egész végig a Télapóról beszélt. Edgar nem is hallotta, miket mond a gyerek.

-          Ed bácsi, figyelsz te rám egyáltalán?

-          Tessék?

-          Azt kérdeztem, figyelsz-e rám. – tette csípőre a kezét a durcás Sunny.

-          Persze, prücsök. – guggolt le Edgar – A Mikulásról beszéltél.

-            Igeeeeen, hozzánk is eljön majd? A többiek azt mondták, hogy minden gyerekhez ellátogat, és visz nekik valamit!

-          Nem tudom, Sunny.

-            Pedig jó gyerek voltam! – fonta össze kezeit a kislány – mindig összepakoltam, adtam enni a kutyánknak és a cicáinknak, egyszer pedig útba igazítottam egy idős nénit! Lehet, ő volt a Télapó testvére! Mert eléggé hasonlított rá…

-          Hasonlított? – kérdezte Edgar nevetve, miközben tovább sétáltak.

-          Igen. Piros ruhát meg kendőt viselt, és volt bajusza is!

Edgar hangosan felnevetett.

-          Ha te mondod kicsim, akkor az úgy is van! Az a néni volt a Mikulás testvére!

-          Akkor nekem is hoz majd valamit a Télapó?

A férfi mély lélegzetet vett.

-          Tényleg nem tudom, Sunny, mi elég szegények vagyunk…

-            Tudom, nem is olyan kirakati babára gondoltam, hanem valami apróságra! Valamire, amit nem mindennap kap az ember.

-          Majd meglátjuk, Sunny. De most gyere, siessünk haza!

Azzal kézen fogta a kislányt, és szépen lassan eltűntek a hatalmas hóesésben.