Sunny összeráncolt a homlokát. Fordult
jobbra, fordult balra, majd végül kinyitotta a szemét. a telihold pont az
arcába világított. A kislány tüntetőlegesen a fejére húzta szakadt takaróját.
Próbált visszaaludni, de nem ment. Tomon járt az esze. Mert hiába nem beszéltek
róla, tudta, érezte, hogy nagy baj van. Egy ici-pici könnycsepp gördült le a
szeme sarkából… Letörölte, majd megfordult, és feltérdelt az ágyra. Kezeit az
ablakpárkányra helyezte, tenyerét imára kulcsolta.
-
Kedves
Jézuska! – mondta Sunny lehunyt szemmel. – Én ez nagyon szegény kislány vagyok,
nincs jogom bármit is kérni tőled. Mégis, most az egyszer szeretnék kívánni
valamit. Nem játékot vagy pénzt akarok, a magam sorsa nem érdekel. Tom bácsikám
viszont nagyon beteg, és miattam van ilyen rosszul. Ezért szépen kérlek kedves
Jézuska, hogy ha rám nem is gondolsz, de Tom bácsit gyógyítsd meg! Nem akarom,
hogy beteg legyen soha többé! Se ő, se a másik két testvére. Nem fogok ennél
többet kérni egyetlen karácsonyra sem, ha őt visszaadod nekünk! Mert… Mert… -
szipogott Sunny – Mert én nagyon szeretem őt! – zokogott végül halkan, nehogy
bárkit is felébresszen. Majd a párkányról a párnára borult, és szépen lassan
álomba sírta magát…
…Eközben Tom már ébren volt. Ő is sírt.
A szíve legmélyebb zugáig hatolt a kislány imája. Végigfutott a hideg a hátán
attól, amit róla gondoltak… Dehogy volt ő halálos beteg! Csak azóta, amióta
Sunny hazatért, minden éjjel felkelt, hogy egy kicsit hozzátegyen a előző napi
munkájához… Ma viszont már nem kellett éjszakázni. Tegnap elkészült a nagy
titokkal: a kislány ajándékával. Tom az éj leple alatt, teljes titokban megvarrt
egy rongybabát. Egy olyan igaz, hercegnőruhás babát. Foszlányokból volt az
egész, de mégis szép volt. Kócból csinálta meg a haját, volt köténye és földig
érő ruhája is. Két hétig minden áldott éjjel varrta Tom, cserébe a törött
mézeskalácsért. Ha már tönkretette a Mikulás napot, tökéletes karácsonyt
szeretett volna. Ő azt mondta, hogy a Télapó nem létezik, de a Jézuskáról nem
volt szó. Ez az ünnep, és annak varázsa még menthető volt. Éjjel varrt, nappal
aludt. Meg kellett tennie Sunny-ért. És most már biztosan tudja, hogy a kislány
szereti őt, a történtek ellenére is. Tom mosolyogva fogta kezébe művét.
Mosolygósra csinálta a baba arcát is. Elképzelte Sunny-t, amint reggel
megtalálja a fa alatt a Jézuska ajándékát. És el fogja mondai azt is, hogy már jól
van, és hogy nem is volt igazából beteg. A teljes igazságot persze csak a
testvéreivel fogja megosztani, nem szeretné ezt az ünnepet is elbaltázni. Hagy higgyen
Sunny a Jézuskában! Hisz még gyerek. Muszáj hinnie valamiben, ami felsőbb,
nemesebb és tisztább ennél a földi világnál. Legyen ez az ő napja. Érezze Sunny
is azt a határtalan boldogságot, amit most ő érez. A szívét – lelkét kitette
ezért a babáért. Hányszor összeszurkálta az ujját… De sose szitkozódott, mert
arra az arcra gondolt, amit Sunny fog produkálni, mikor a fa alatt találja majd
a babát. Tom kötött egy nagy szalagot a kicsiny ajándékra, majd ráírta gyöngybetűkkel:
„Sunny-nak, a világ legjobb gyermekének!”
Óvatosan kelt fel, hogy ne nyiszorogjon
az ágy. Lábujjhegyen osont a fához. Hirtelen elejtette a babát, mert Marcus
felhorkantott, de olyan hangosan, hogy talán még a szomszédok is hallották.
Edgar is elkezdett mocorogni az emeletes ágy tetején. Egy tompa puffanás, és
egy halk, de cifra káromkodás jelezte, hogy beverte a fejét a gerendába. Majd a
párnáját a bal kezébe vette, lelógatta az ágyról, majd az alatta hortyogó
Marcus arcába dobta, egy „Hallgass már el, úgy horkolsz, mint egy grizzly
medve!” mondat kíséretében. De közben végig a hasán feküdt, arccal a falnak
fordulva. Marcus továbbra is a hátán aludt, tátott szájjal, immáron két
párnával a feje alatt. Tom alig bírta ki hangos nevetés nélkül. De valahogy
mégis sikerült. Leültette a babát a fa tövébe. Megigazgatta a kezét, lábát és a
haját. Mosolygott még egyet, ásított, majd felállt.
Igen ám, de a haja belegabalyodott egy
fenyőágba, sőt, még egy díszt is levert a tornamutatványával… A kavics-szaloncukor nagyot koppant, ő meg annál is nagyobbat
szisszent. Visszarakta a díszt, végül gyorsan beugrott az ágyába, fejére húzta
a paplant, és úgy tett, mint ki az igazak álmát alussza. A nap utolsó
pillanataként még mosolygott egyet, majd ő is elszenderedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése