2016. január 17., vasárnap

Nightwish koncert 2015. 12. 12.

Sziasztok!

Hááát... Több, mint egy hónapos késéssel, de megírom az élménybeszámolót..... Mentségemre legyen, hogy a december-január nagyon zsúfolt volt meg rohanással teli, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy december 24-én, délben még nem volt karácsonyfánk, és az utolső ajándékokat 23-án, zárás előtt tudtuk megvenni..... xD Na de kezdjük az elején..... ;)

A nyári bulit követően nagyjából tudtam, mire lehet majd számítani, de azért reménykedtem, hogy nem cakkompakk ugyanaz lesz a setlist. Bár, amennyire fos volt a PeCsában a hangosítás, lehet, hogy nem zavart volna :D A 8:50-es vonattal indultam úgy, hogy már fel voltam öltözve. Párom akkor látott először igazi true goth-nak felöltözve meg kisminkelve, de nem borult ki a látványtól, sőt, kifejezetten tetszett neki :D A 3 órás vonatozás egy örökkévalóságnak tűnt... Békéscsabától Pestig egy bácsival és egy 4 éves kislánnyal utaztam együtt, aki elnevezett Aranyhajnak... Nem kellett beszélgessek vele hála az égnek, de a Keletiig produkálta magát, és be nem állt a szája :)

Pesten már várt Betti barátnőm, akin a legfaszább Nightwish-es póló volt, amit valaha láttam *-* Aztán együtt elbuszoztunk a Déliig, ahol összeszedtük Katit, majd visítófrászok közepette elmentünk Bettiékhez lecuccolni. A kávé életmentő volt, kiitoksia paljon érte <3 Meg azt is, hogy ráálhattam a mérlegre, ami csak 65 kg-ot mutatott, és nem tört szét alattam xD Az ajándékozások után elindultunk be a városba az adventi vásárokra, hátha összefutunk Tuomas-ékkal (háhá, remény hal meg utoljára...xD) 4 óra körül még mindig kóvályogtunk, pedig már a stadionnál kellett volna foglalni a helyet... Aztán felhívott tesóm, hogy a haverjával már a bejáratnál szobroznak. ÉLJEN! Amikor elindultunk, Kati nyakában volt egy fehér zászló, rajta a "We were here, we're the voyagers" felirattal, az enyémben meg a bazi nagy finn zászló. Mondanom se kell, akadt egy troll, aki megkérdezte, milyen felkezethez tartozunk...-.-" A stadionhoz közeledve szaporodott a pulzusom rendesen. Amikor Bettiék megálltak kaját venni,már totálkár voltam. Akkor nyugodtam meg, amikor megláttam öcséméket, majdnem a sor elején voltak. Akkor már egy órája álltak ott, szétfagyva, mert mocsok hideg volt... Hatalmas respect érte! Arról nem is beszélve, hogy ők az Arch Enemy-re jöttek, a Nightwish pont nem hatotta meg se Bálintot, se a haverját, Olivért xDDD



A kapunyitásnál felgyorsultak az események... Rohanás a ruhatárhoz, rohanás a küzdőtérre. Öcséméket el is hagytuk, de mivel nekik csak álló jegyük volt, amúgy is szétváltunk volna. Aztán megint futás. 2. sor, ÉLJEN! Mikor hátra néztem, kiszúrtam öcséméket, a kordonnál voltak, tehát nekik is jó hely jutott. Megint ÉLJEN! Aztán a kötelező szelfi:



Aztán besötétült az Aréna..... És elkezdődött az Amorphis *-* Én ismertem és szerettem a bandát, tudtam kb. mire számíthatok. Jó is volt, de nekem valami hiányzott a buliból... Nem tudom megmondani, hogy mi, de nem volt az az igazi átütő érzés, hogy "úúú baszki, itt van előttem az egész Amorphis, beszarok" A koncert végére azért belejöttem a csápolásba rendesen xD Az pedig hab volt a tortán, amikor Marco feltűnt a színpadon *-* Összességében jó bulit csaptak, alapozásnak tökéletes volt!






Aztán jött az Arch Enemy. Őket Betti ismertette és szerettette meg velem, bár akkor még Angela volt az "énekes"nőjük, de én Alissa-val is szeretem őket. Szóval ez nekünk Bettivel dupla élvezet volt! A koncert előtt ez a leányzó tuti elszívott egy karton cigit, és tuti megivott egy hordó energiaitalt, mert hogy közel egy óra hosszán keresztül bírta szusszal a hörgést és az ugrálást... Az énektanárnője általános iskolában tuti nem erre gondolt, amikor bíztatta őt, hogy foglalkozzon az énekléssel xD Brutálisan jó hangja van, brutálisan jó volt a zene, és brutálisan jó volt az egész koncert *-* Bár a végén egyre többször vártam a búcsút, mert az a Nightwish kezdetét jelentette xD





És aztán... AC/DC közel 15-20 percig xD Olyan deja-vu érzésem volt, eszembe jutott a 2012-es koncert még Anette-vel..... Gyorsan elhesegettem a gondolataimat, és csevegésbe kezdtünk, hogy teljen az idő. Rengetegen voltunk (a bejáratnál nem láttuk a sor végét) és most hirtelen mindenki elkezdett (volna) előre nyomulni, de hát a mi hármasunkhoz nem fértek hozzá xD Aztán elsötétült az Aréna. Leengedték a fekete függönyt, és mire feleszméltem, már láttam Tuomas-t, és hallottam, hogy elindul a Shudder before the beautiful *-*
Aztán az én nagy kedvencem, a Yours is an empty hope *-* Hisztiztem volna, ha pont ezt nem játszák el, odáig vagyok érte meg vissza xD
Az Ever dreamnél Floor hatalmasat énekelt, bár nekem ez a szám örökre Tarjáé marad, de Tuomas arca is erről árulkodott. Aztán felgyúltak a kivetítők, megláttam a baglyot, és mire megörülhettem volna a Crow, the owl and the dove-nak, megszólalt a Wishmaster xD
Meglepett a dolog elég rendesen, de nagyon megörültem neki. Bár mindannyian a félrehallott verziót énekeltük, végig az járt a fejemben, hogy szinte ugyanazon a hangon énekli, mint Anette, de Floort valamiért senki se cseszteti ezért.....
Aztán, amikor Troy elkezdett beszélni, megörültem, hogy most is lesz My walden.
Aztán, amikor Marco elkezdte a mondókáját, csak remélni tudtam, hogy nem az Islander jön, hanem a While your lips are still red. Kati mondta még délután, hogy az is felkerült az előző bulikban 1-2 alkalommal a setlistre, és nagyon felvisítottam, amikor meghallottam. Gyönyörű feldolgozás volt. Eszembe jutott, hogy mindig ezt hallgattam, ha a képregényben elakadtam az Anett & Marc történetszállal, és minden télen, amikor hóesésben sétálok, kötelező darab ez a dal az mp3-asomon. 100 %-os telitalálat.
Aztán szintén egy örök kedvenc, csak épp a fájdalmas emlékek miatt... Az Élan-t akkor hallgattam ronggyá, amikor tavaly februárban Mulder cica meghalt :( Amint meghallom a kezdő dallamot, eszembe jutnak azok a hideg éjszakák, amikor kerestem őt, és az a kép, amikor a szomszéd kertben megláttam őt élettelenül feküdve...Talán sose fogom tudni úgy végighallgatni ezt a számot, hogy ne zaklasson fel, de akkor ott, valahogy kibírtam könnyek nélkül. Júliusban nem ment, most igen. De arra nem emlékszem, mi volt a háttérben, melyik tag hol volt... Csak néztem ki a fejemből, és a kis pici fekete-fehér cicafejet láttam... :'(
Aztán feleszméltem, hogy baszki, ez a Weak fantasy lesz!!!!! És igen, az voooolt *-* Szintén örök kedvenc, Marco ének szólójáért odáig vagyok meg vissza <3 Floor eszméletlen jól énekli ezt a dalt, van benne erő és szenvedély rendesen.
Amikor arra gondoltam, mi jöhet még, mivel lehet ezt fokozni, megszólalt a 7 days to wolves. Először fel se fogtam, mi ez xD Amit Floor és Marco művelt ez alatt a kb 8-10 perc alatt, az valami fenomenális volt. Leírhatalanul jó volt hallani ezt a dalt előben, ebben a verzióban. Hatalmas köszönet érte.
Aztán én teljes katarzisba kerültem, amikor Floor felkonferálta az Alpenglow-t *-* Kellemes emlékek kötnek hozzá, mert séta közben nyáron mindig ezt hallgattam meg az Edemah Ruh-t, és valahogy mindig belebotlottam Páromba, bár akkor még csak álmodoztam arról, hogy mi valaha egy pár leszünk ^^ Szóval ez a szám nekem olyan, mint valami romantikus filmből kiharapott dolog, elindulnak tőle bennem a rózsaszín pillangók <3 Szinte érzem a lila akác illatot is, meg érzem a bőrömön a nyári meleget *-* Imádom, kész, nincs mit ragozni rajta :D
Ahogy a Storytime-ot is. Már kezdtem aggódni, hogy lassan a koncert vége felé közeledünk, és híre-hamva sincs ennel a mesterműnek. Ezt a számot annyira szeretem, hogy tök mindegy, ki énekli, még talán Fekete Pákótól is szeretném (na jó, nem xD) Abszolút nr.1! Eszméletlen nagyot pörögtem rá.
És még levegőért kapkodtam, amikor meghallottam az I want my tears back-et! Szintén telitalálat. Katival rohadt nagyot csápoltunk rá, sok közös emlék köt minket ehhez a dalhoz ^^
Aztán, amikor meghallottam a Nemo-t, azt gondoltam, hogy na, majd most pihenek, ez a szám úgyis a könyökömön jön ki, sose szerettem annyira, hogy koncerten nyomuljak rá. AHA, nem a frászt, ezt is végig tomboltam, Bettiék még szóvá is tették, hogy nagyon élveztem, holott 3 órája azt mondtam, hogy ez csak foglalja a helyet a setlistben xD
Aztán, amikor Floor elkezdte húzni a közönséget, hogy egy régi dal jön, titkon reménykedtem az Operaház fantomjában, de tudtam, hogy a Stargazers lesz az. De ez most annyira megfogott, talán a látvány, talán a piro, talán Floor miatt, nem tudom, de ezt tátott szájjal bámultam és hallgattam végig. Mocskos jó volt.
Aztán kicsit elszontyolodtam a Ghost love score miatt, mert az már a finálé része, de azért végig tomboltam ezt is. Csodásan meg volt tervezve, hogy mi legyen a kivetítőkön, az a sok gyertya, meseszép volt. A fináléról nem is beszélve. A PeCsában pont ezt a részt nem lehetett hallani, itt viszont teljes volt az élvezet a füleknek *-* Bombasztikus volt az ending.
Ahogyan a Last ride of the day is! Ezt már alig bírtam szusszal, de megembereltem magam, végig azt mondogattam magamnak, hogy évek fognak eltelni, mire újra jönnek, ki tudja, el tudok-e majd jönni rá, és ha igen, leszek-e ilyen jó helyen stb. A végénél azt hittem, ott fogok elájulni, muszáj volt igyak egy kicsit. Megörültem, hogy nem lőtték el a konfettit, mert ez 2 dolgot jelentett: 1. még nem ez volt a finálé, 2. most fog jönni a nagyon nagy kedvenc, a Greatest show on earth.
És így is lett. Kimondottan örültem, hogy nem a vágott verziót játszották, hanem letolták teljes egészében. A kivetítőn gyönyörű képek voltak kivetítve, az elején lévő opera résztől konkrétan rázott a hideg, de jó értelemben. Floor kieresztette a hangját rendesen. A fiúk viccesek voltak, mert a közepénél a majomhangokat ők produkálták xD Marco hatalmasat énekelt itt is, az egész koreográfia max pontos volt. Bár a ránk fröcskölt vízen meglepődtem, de jó poén volt :D A közepénél attól a nagy hangrobbanástól meg kis híján beszartam, de ettől volt olyan jó az egész :D Még másnap is konfettit szedtem ki a ruhámból xD



























 A végén még Kati megörökítette a színpadot, amint épp bontják xD


Meg a kötelező szelfi a végén:



Aztán az előtérben leálltunk dumálni, mindenki túl volt pörögve, majd a klubtagokkal leültem pihenni és csövezni a ruhatár elé xD Nyár óta jó volt látni Anitát, Kriszt és a töbieket. Aztán elindultunk haza, Zoli faterja rendes volt, és elvitt minket Bettiékhez kocsival, bár így lemaradtunk az autogramról :( Pedig csak 30-40 percen múlt a dolog, de majd legközelebb tuti összejön :)

Otthon még késő éjjelig dumáltunk Katival, egyikünk se tudott aludni, remélem, nem voltunk túl hangosak, és Bettiéket nem zavartuk 1 szobával arrébb. Akkor már nagyon hiányzott Párom, alig vártam, hogy reggel legyen. A 7 órási vonatot kapásból lekéstem, a 9 órásit is épp hogy elértem.

Nagyon-nagyon jó koncert volt, bár nekem a 2012-es volt a csúcs. Lehet, hogy azért, mert akkor láttam őket először élőben, vagy azért, mert én nagyon szerettem az Imaginaerumot meg Anette-t. Nem tudom. De ez a decemberi buli csak egy lehelletnyivel maradt el attól az élménytől. És lehet, hogy az a lehellet volt az első "találkozás" okozta katarzis, amit már többször nem fogok átélni. De ha minden Nightwish koncert ekkora élmény lesz, akkor a többiről se hiányozhatok!


Remélem, mindenki, aki ott volt, hasonló élményekkel lett gazdagabb.

Nightwish, Kiitoksia paljon! Köszönet még Bettiéknek, hogy náluk aludhattunk, és Katinak, hogy a fényképeit felhasználhattam a bejegyzéshez! :*

További szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana

Nightwish az életünk - blogajánló

Sziasztok!

Amint ígértem, most a nightwishazeletunk.blogspot.hu ajánlója következik, mégpedig egy, a blog írónőjével, Nikivel készített interjú keretében. :)

Dana: Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy blogot fogsz vezetni a Nightwish-ról?

Niki: Fiatal korom ellenére többször is próbálkoztam a blogolással. Ez természetesen abból állt, hogy az internetről ilyen-olyan oldalakról másolgattam ki cikkeket, majd azokat bemásoltam a saját blogomba. Ez így eléggé siralmas volt. Szerencsére eljött az idő, hogy rájöjjek, van bőven kreativitásom, és ezt egy "picit" nagyobb erőbedobással ki tudnám élni egy blog formájában. Ekkor indult el az a blogom, amit talán komolyabban is veszek a többinél (itt a blog: http://mydarknotesblog.blogspot.hu/). A Nightwish-sal foglalkozó blogom követte ezt. Az End Of An Era koncert 10 éves évfordulóján "alapítottam" (2015. október 21). A cél nem más, mint kifejezetten az érdekességek összegyűjtése, hiszen a zenekar története minden második honlapon fent van, viszont azokat az információkat, amiket az internet "legmélyéről" szedtem össze, közelebb szeretném adni az embereknek. A blog előtt pár hónappal létrehoztam egy Nightwish-sal foglalkozó Ask.fm fiókot, tulajdonképpen ez volt az előzménye a blognak. (https://ask.fm/nightwishhun)

Dana: Mikor és hogyan szeretted meg őket?

Niki: Alsós koromban, talán 3. osztályban (talán 2010-2011) az akkori divatos zenéket hallgattam én is, mint a többiek (Hannah Montana, David Guetta, Kesha, Black Eyed Peas). December környékén történt az az alkalom, ami megváltoztatta az életemet és engemet. Apukám megmutatta az End Of An Erát. Bevallom, nagyon nem tetszett, szidtam őket nagyon... Valahogy mégis megmaradt bennem a zenekar, és talán 1 héttel rá elkezdtem őket hallgatni. A Slaying the dreamer volt az első számom tőlük.

Dana: Melyik a kedvenc albumod, és milyen emlékek fűznek hozzá (már ha publikus)?

Niki: A Century Child, ugyanis ez volt a legelső, amit ismertem tőlük. Olyan szempontból is közel áll hozzám, hogy a születésem évében adták ki, talán én vagyok a „Century Child”?

Dana: Top 10 dal? 

Niki:

1. Slaying The Dreamer
2. The Greatest Show On Earth
3. Sleeping Sun 
4.  Wish I Had An Angel
5. Ghost Love Score 
6. Song Of Myself
7. Dark Chest Of Wonders 
8. FantasMic 
9. Nightwish 
10.Weak Fantasy

Dana:Voltál-e már koncertjükön, és mi volt a legemlékezetesebb pillanat akkor?

Niki: Igen, a decemberin csak. A legemlékezetesebb pillanat talán az első volt, amikor besötétült az egész Aréna, és megszólalt a Shudder Before The Beautiful... Abban a másodpercben kitört rajtam a sírás, hisz ez volt életem legnagyobb álma… Sorra megjelentek előttem a Nightwish tagok, akik az egész életemet megváltoztatták… A másik többiből is kiemelkedő pillanat pedig a zárószám, a The Greatest Show On Earth volt. Kifejezetten tetszettek a képek, amiket kivetítettek. Leírhatatlan volt…

Dana: Mi volt az első kifejezés, amit megtanultál finnül? (nekem a perkele :D)

Niki: Nem perkele, hanem PERRRRRRRRRRRRRRRRKELE!!! (így az igazi). Viccet félretéve, talán a Kiitos volt, mert sokat mondta Tarja az End Of An Erán. Aztán már hogy hogyan jöttem rá a jelentésére, már örök rejtély marad.

Dana: És a végére egy személyes: mikor és hol találkoztál először az Only Human-el?

Niki: Talán 1(-2) éve találkoztam az Only Humannel a netes barangolásaim során. Mondanom se kell, elég gyorsan elolvastam a történetet, pedig van bőven rész (szerencsére, bár még mindig nem elég). Nem találkoztam (még) olyan képregénnyel, ami tetszene az Only Human-an kívül, örültem nagyon, hogy van egy olyan történet, ami kapcsolódik a kedvenc bandámhoz, ráadásul vicces és igényes is. A másik, hogy abban az időben azt hittem, hogy nem is élnek rajtam kívül Nightwish-rajongók… Azóta rájöttem, hogy vannak bőven, csak én vagyok a szerencsétlen (és a fiatal, akinek a korosztályában ritka).

Dana: Köszönöm az interjút! 



Nightwish rajongóknak igazi csemege mindegyik oldal, tessék leskelődni nyugodtan! ;) És én birka most jöttem rá, hogy nem írtam meg a bejegyzést a decemberi Nightwish buliról...-.-" Szóval nem sokára az is meg fog születni, ígérem, ahogy az is, hogy jövő héten

Indul a VI. kötet!!!!!


Addig is, szép napot mindenkinek!

Üdv,
Dana

2015. december 31., csütörtök

Welcome 2016

Sziasztok!

Békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak! :) Taláĺkozunk 2016-ban! ;)

I wish a happy new year to everybody! ;) See you in 2016! ;)

2015. december 25., péntek

Xmas

Kellemes karácsonyi ünnepeket minden Olvasómnak! :)

Merry Christmas to everyone! :)


2015. december 20., vasárnap

VÉGE AZ V. RÉSZNEK!

Sziasztok!

Hát, elérkezett ez az idő is. Az V. kötet végéhez értünk. Mikor szeptember 15-én megszületett az utolsó tollvonás, nagyon el voltam kenődve. Mindig félve kezdek bele az új részekbe, mert mi van, ha már nem lesz olyan, mint eddig... Hogy kifogyok az ötletekből és elbarmolom azt, amit eddig felépítettem, és elértem... Ráadásul nekem közrejátszott akkor még egy kis magánéleti káosz is, emiatt fogalmam se volt arról, hol leszek december 20-án, amikor publikálom a zárást... 
De a sors úgy döntött, hogy minden jóra forduljon körülöttem, és megtaláljam a Páromat, ami annyi energiát adott nekem, hogy valami hihetetlen. Egyik napról a másikra vett egy 180 fokos fordulatot az életem, és 26 év után először végre nem rossz irányba.

Vicces, mert ezt a szituációt, ahogy mi egymásra találtunk hellyel-közzel ugyanígy leírtam a vázlat füzetembe még tavasszal (most direkt nem árulom el, melyik 2 szereplő kapcsán). Így ha azt nézzük, én most a való életben megélem azt, ami majd 2 kötet múlva fog megtörténni a képregényben :D

De maradjunk a jelenben, és jöjjön most egy komplex köszönet nyilvánítás mindenkinek, mert Nélkületek sehol se lennék. A családom, a Párom, a kollégáim (Ildi nélkül nem lenne ilyen frappáns bevezetője ennek a kötetnek, örök élmény marad az esernyős műsorod, külön köszönet érte! ;) ) nagyon sok energiát, ötletet és bíztatást adtak, különösen öcsém a barom sztorijaival xD Külön köszönet Nikinek az interjúért, nagyon jókor találtál meg vele :) Köszönet a Nightwish-nek a két fenomenális koncertért, valamint nektek, Olvasóimnak, akik hónapról hónapra hűségesen várjátok a folytatást ^^

Sikerült összehoznom a dupla zárást, így egy picit ugrunk majd a végén az időben, és a történet a gólyabálon megnyert jutalom osztálkirándulással fog folytatódni 2016. januájában! ;)

Addig is, jó szórakozást és izgulást mindenkinek a 12+1. fejezethez!

Köszönök mindent még egyszer!
Dana 

12. fejezet: Bolondok háza
 





















12+1. fejezet: Február 14. - Valentin nap

 






2015. december 6., vasárnap

Újabb interjú az Only Human-ről *-*

Sziasztok!

Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy interjút kértek tőlem a képregény kapcsán ^^ Én mindig hatalmas megtiszteltetésnek érzem, ha valaki az idéjét rám és az Only Human-re szánja, arról nem is beszélve, hogy Niki blogján külön bejegyzést is kapott ajánlóval együtt, holott az ő blogja első sorban a Nightwish-ról szól. Úgyhogy most dagad a májam a büszkeségtől elég rendesen :D 
Nagyon jól esett a felkérés, szuper volt minden kérdés, amit feltett nekem, és szuper lett amaga a kész interjú is, amit ezúton is szeretnék még egyszer megköszönni neki! :)
Már folyamatban van a válasz interjú is, szóval hamarosan itt is bemutatásra kerül a Nightwish az életünk blog ;) Ami valljuk be őszintén, akár a mottónk is lehetne :)

A teljes interjú, és hiper-szuper rajongói blog ezen a linbken érhető el:



Én még egyszer köszönöm a lehetőséget, Nektek pedig jó olvasást ^^
Üdv,
Dana

Advent I-II.

Sziasztok!

A múlt hét végén meg úgy egész héten szét voltam esve, nem volt se időm, se energiám a blogra, amiért elnézéseteket kérem... Cserébe írok egy kis összefoglalót az adventi készülődésről :)
Először is, rólam tudni kell, hogy szívem szerint már novemberben feldíszíteném a karácsonyfát... Ritka karácsonybuzi vagyok, amivel a közvetlen környezetemet általában már Katalin nap környékén felidegesítem xD Párom hála az égnek nagyon toleráns, őt nem zavarja, ha visítófrászt kapok az utcabeli kivilágításoktól ^^ Na tesóm már nem ennyire megértő, ő általában egy "te se vagy normális" mondat kíséretében emlékeztet arra, hogy utcán vagyok, és ne viselkedjek már 6 éves gyerekként, mikor kerek 20-al vagyok több annál... De a karácsony szép, hanem a legszebb ünnep, és bárki bármit mond, megnyugtatja az ember lelkét a sok szép fény és dísz :)

Most pénteken adtuk át egymásnak a Mikulás csomagokat, ami tavaly vált hagyománnyá a Rajzklubban. Én Diát húztam, aminek tökre megörültem, mert az utóbbi időben nagyon jó barátnők lettünk. A slussz poén az, hogy ő is engem húzott, és kaptam tőle egy karácsonyos bögrééééét *-*


Judit mindenkinek hozott valami apróságot, én ezt a verses kötetet kaptam. Az író-költőnő a rokona, és a benne lévő rajzokat is Judit csinálta!





Az ajándékozás után gumisütiztünk, meg forralt boroztunk, és persze mindenki rajzolt valami Télapósat. Én ezt a csillámos izét, ami így képen baromi fos a fényviszonyok miatt, de élőben sokkal szebb, de a sok csillám miatt lehetetlen normálisan lefotózni:




Múlt hét pénteken az Alkotók Klubjában adventi koszorút és ajtódíszt készítettünk, kivéve Gabit, mert ő rajzolt, amit én marha nem fényképeztem le, így arról nem tudok külön képet mutatni :( A Lőkösháza Feljődéséért Alapítvány idén is támogatott minket egy bizonyos összeggel, így a koszorúalapra és díszítő elemekre, valamint a festékekre idén se kellett költenünk, amit ezúton is köszön a kis csapatunk (reklám vége :D) Dia, Marica és én egyből láttuk magunk előtt, hogy mit is fogunk csinálni már akkor, amikor még csak ez volt az asztalon:




 


 Aztán mindenki nekilátott a szorgoskodásnak, az asztal tiszta ragasztó, tobozmaradvány és csillámpor volt perceken belül, ami a délután végére kb. katasztrófa sújtotta területté vált, de annál szebb dolgok születtek a végére:









 És íme a végeredmény:

Dia ajtódísze, ami élőben meseszép, a fénykép nem adja vissza hűen azt, hogy kinéz:






 
Marica adventi koszorúja, ami egyedi lett, mert mi nem ezüstös-műhavasat csináltunk:



 És végül az én adventi koszorúm:


Aminek első gyertyáját meg is gyújtottuk múlt vasárnap:


És mivel Judit csak később csatlakozott hozzánk, és ő akkor nem alkotott, így a kimaradó koszorúalapot megcsináltam falidísznek, ami az előszobám falát díszíti:


És hát ugye nincsen rajzklub baromkodás nélkül, ünnepi hangulat ide vagy oda, vannak olyan magas labdák, amiket le kell csapkodni, és vannak olyan ökör helyzetek, amiket ki kell használni...



Ez volt a NoComment kategória xD

És ugye senki se felejtette el kikészíteni a kis csizmákat az ablakba? ;) Az mi Télapónk már tegnap meglátogatott minket:



További kellemes készülődést mindenkinek!

Üdv,
Dana