A mi Katica Bogarunk :)

Megérkezett Katalinunk

"Mikor megszületik egy várva-várt gyermek,

Az élet dolgai új értelmet nyernek.

Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban,

Új fénnyel ragyognak a világba hárman."

A kiírt dátum után szűk egy nappal, 2018. január 15-én megszületett kislányunk, Katalin. Nem épp mindennapi körülmények között, a Védőangyalunk ismét bizonyította jelenlétét, úgy, mint amikor 36 hetesen úgy taknyoltam el, hogy a hasamnak semmi baja se lett, vagy épp amikor 16 hetesen bevéreztem...

Én már karácsony óta azt hallgattam, hogy úgyis hamarabb megszülök, mert hatalmas hasam van, és le is van ereszkedve. Hát, ez úgy bejött, mint az, hogy fiút várunk, mert nincs hányingerem... Sehogy! Bár szilveszterkor ott tartottam, hogy indulás, mert görcsöltem, és szét akart szakadni a medencém, de miután megdézsmáltam a sógornőmtől kapott isteni lencselevest, minden fájásom elmúlt. Még mondtam is a férjemnek, hogy ebből még enni akar a Kisasszony, még hozzá odabent :D Aztán nst nst-t követett, végig zárt voltam, még mondtam is, hogy ez a gyerek már bent marad...

Január 13. (szombat): Nst. Kiscsaj nem aktívkodik, egy óra hosszát vett igénybe az amúgy 15-20 perces vizsgálat, mert közben kiküldtek sétálni... Eredmény: reaktív, mehetek haza, holnap csoki+kávé+kóla kombóval folyt. köv.

Január 14. (vasárnap): Lejárt a "szavatosságunk". Még azon járt az eszem, mekkora Nightwish fanná nőném ki magam, ha a lányunk pont Marco szülinapján érkezne :D De nem, nst ismét reaktív, de semmi jele annak, hogy indulna a buli, viszont legalább már 1 ujjnyira nyitva voltam, hurrá, mégse marad bent a gyerek! :D Mehetek haza, holnap kórházi cuccal és osztályos felvétellel folyt. köv.

De én már délben, mikor anyósoméknál megebédeltünk, tudtam, hogy másnap mi nem nst-re megyünk, hanem szülni. Valahogy megéreztem, hogy nincs sok hátra, teljesen lenyugodtam, és befelé fordultam, mintha nem is ezen a bolygón lennék. Átnéztem még a kórházi cuccomat, a kicsi ruháit, leellenőriztem a hűtőt, hogy nem hiányzik-e még valami, leültem az ágyra, és járt az agyam, mi maradt még el. Közben lebontottuk és kiültettük a karácsonyfát (épp időben...:D), nekem meg végig fura érzésem volt, plusz le akart szakadni a derekam... Dél óta távozóban volt a nyákdugó, annak tudtam be ezt az egészet, de biztos, ami biztos, nekiálltam felhordani az emeletre a karácsonyi díszeket, plusz megszórtam fahéjjal rendesen a meggylevest, hogy ha indulni akar a buli, akkor hadd szóljon! Ezzel csak az értem el, hogy estére nem volt étvágyam, plusz elviselhetetlenül fájt hátközéptől lefelé mindenem... De mivel ez jóformán állandó tünet volt az utóbbi 2-3 hétben, nem foglalkoztam vele, gondoltam, tusolás után úgyis elmúlik... de nem... Hirtelen, szó szerint egyik percről a másikra elmúlt a napok óta kínzó terhességi viszketésem is... Ettől függetlenül én elmentem aludni :D :D :D És sikerült is, tök jót szundítottam, egészen hajnal háromig, amikor is arra keltem, hogy görcsöl a hasam. De mivel nem volt olyan erős és brutális, mint amire felkészítettek, így nem foglalkoztam vele, egészen fél ötig elvoltam az ágyban a fájásaimmal, amik egyre másra jöttek, hol erősebbek, hol gyengébbek. Aztán már amikor sehogy se volt jó, előkaptam a telefonomat, ennek a fele se tréfa, nézzük, hány percesek... 3-3-3-3... Aztakurva... felkeltem, sétáltam, mértem, 4-4-4 majd beálltak 5 percesekre. Na, ennyi volt, riadót fújunk, indulni kell, mert igaz, hogy nem kibírhatatlan, de rendszeres fájásaim vannak, ma szülni fogunk! Férjem a másodperc tört része alatt készült el, mire észbe kaptam, már tuszkolt volna a kocsiba, de én még kávézni és enni akartam :D

Laza 25-30 perc alatt beértünk Gyulára, a kocsiban 3 olyan ihaj-csuhaj fájás kapott el, hogy azt hittem, kigúvad a szemem... A kórházban már alig tudtam kiszállni a kocsiból, a beszart rokkantnyugdíjas fóka maratoni futó volt hozzám képest xD A derekam le akart szakadni, az jobban fájt, mint a görcsök xD A nővérkével még viccelődni is volt erőm, ő mondta, hogy na akkor még messze a buli vége, és nyugodjak meg, ennél SOKKAL jobban fog fájni... Kösz -.-" Az ügyeletes doki megvizsgált, egy ujjnyi, magzatvíz tiszta, menjek fel az osztályra, szóljak, ha jobban fáj... Okés... Pont vizit volt, mázlinkra a mi orvosunk is jelen volt, akkor még nem is tudtuk, mekkora szerencsénk volt vele.

Fel kellett menjek uh-ra, ahol kiderült, hogy kevesebb a magzatvizem...Aztán jött a szokásos, nem éppen kellemes méhszáj vizsgálat, 2 ujjnyi, menjek szobára, szóljak, ha jobban fáj. Okés, legalább végre ehetek! Gondoltam én, viszont egy kb körömnyi mennyiségű falat után benyitott a dokim, hogy változott a terv, a kevés magzatvíz és a nyitott méhszáj miatt burkot repeszt, menjek át a szülőszobára. Aztakurva, gondoltam magamban, hívtam is a férjemet, hogy ha minden jól megy, este felé már babázunk!

Hát, semmi se ment úgy, ahogy azt én elterveztem. Maga a burokrepesztés nem fájt, az előkészületek jobban xD Igaz, végig a plafont néztem, nem akartam tudni, mik kerülnek belém (bőven elég volt annak a termosz méretű csőnek a látványa ahhoz, hogy a többi felszerelés ne érdekeljen) xDDD Éreztem, hogy a kemény hasam picit puhább lesz, meg össze is ment egy picit, de ugyanebben a pillatatban hallottam, az "Oké, zöld, hívom XY-t" mondatot is... Megkérdeztem, hogy baj van-e, de tudtam, hogy igen, a babánk belekakilt a magzatvízbe... Azonnal készítettek elő sürgősségi császárra... Mire észbe kaptam, már be volt kötve az infúzió, fent volt a katéter, és csak egy kórházi lepel takart... Alig tudtam kivenni a fülbevalómat az idegességtől, plusz akkorra már nagyon fájtam... A nővérke úgy szólt rám, hogy az apukát nem-e hívnám fel. Szegény férjemet totál lesokkoltam, hogy megyünk a műtőbe, hívom, ha túl leszünk rajta, és hogy nagyon szeretem őt. Próbált volna nyugtatni, de nem sok sikerrel, mindenre fel voltam készülve, csak a császárra nem, pláne ilyen s.o.s. körülmények között... A hívás végére beért az anesztes orvos is, ő is próbált nyugtatni az én dokimmal együtt, de azért láttam rajtuk némi feszültséget, ami épp elég volt ahhoz, hogy ne tudjak lenyugodni. Még jött egy hölgy, ő is kérdezősködött valami adatokról, de nem emlékszem, mikről. Aláírtam a szükséges papírokat, és már a műtőben voltunk. Pedig a laparoszkópiám után megfogadtam, hogy ide soha többet be nem teszem a lábam, és mégis... Az érzéstelenítő gyorsan megvolt, nem is éreztem, hatni is gyorsan hatott, felhúzták a paravánt a fejem elé, és még én azzal voltam elfoglalva, hogy a felújítás miatt olyan, mintha épp a fejünk felett fúrnának, már szólt is az anesztes, hogy elkezdték a műtétet. Perceken belül kaptam az infót, hogy nagy haja van (pedig nem is égett a gyomrom a terhesség alatt)! És hogy hatalmas baba :D Végül felsírt a mi kislányunk, akinek a súlyát az érzéstelenítő miatt épp csak hogy éreztem a mellkasomon. Még mielőtt elvitték volna megmérni, megkérdeztem, hogy jól van-e, és hogy ugye kislány xD Utóbbira azt a választ kaptam az anesztestől, hogy nem nézte meg, de olyan lányosan sír a gyerek :D Végül Katalin 51 cm-el, 3980 grammal született meg, 10:25 perckor. Nyakra tekeredett köldökzsinórral... Én pár perc múlva láttam meg őt, letisztítva, szépen felöltöztetve, és el se hittem, hogy ilyen gyönyörű gyerekünk született! Tiszta apja! Aztán engem még egy jó darabig varrtak, utána visszatoltak a szobámba. A nővérke visszahozta a fülbevalóm, telóm és a szemüvegem, kaptam, fájdalomcsillapítót, és kb fél egy felé már fel is tudtam hívni a büszke apukát, aki már tűkön ülve várta a hívásom :) A családot ő telefonálta végig, nekem pedig kihozták a csöppségünket, és így ketten vártuk Apát, hogy ő is csatlakozzon hozzánk ^^

Maga a császármetszés is fantasztikus élmény volt számomra, utána a felépülés pedig annál inkább. Már aznap este felkeltem az ágyból, tudtam sétálni, forgolódni az ágyban, ellátni a babánkat, kimenni enni stb. Sokkal de sokkal rosszabbra és nagy fájdalmakra számítottam, de semmi extra. A másnapi vizitet már törökülésben vártam, csak akkor fájt egy picit, amikor ki kellett kelni az ágyból. Varratszedésig volt itt-ott némi húzódás, de miután ki lett szedve, olyan voltam, mint régen. Hajoltam, guggoltam, bármit meg tudtam csinálni. A laparoszkópia után meg 3 hétig azt se tudtam, merre vagyok arccal, annyira fájt mindenem.... Ma meg már nem is érzem a heget, a két szélét lehet kitapintani csak, fájni pedig egyáltalán nem fáj.

Hihetetlen, de a kórházba érést követően röpke 3 óra alatt letudtuk a szülést. Semmi se úgy történt, ahogy elképzeltem, de végül isteni szerencsével jól végződött a 40 heti kaland lezárása. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha aznap nincs bent az orvosunk... Órákig vajúdtam volna zöld magzatvízzel, és a pici lehet, hogy ki se tudott volna bújni, mert a nyakán volt a köldökzsinór... Bár a gyerekkórházat így se úsztuk meg, de arról a borzalmas helyről és hétről inkább nem is beszélek, mert felzaklat a mai napig, hogy alig egy naposan elvették tőlem a babánkat, és én csak csütörtökön mehettem hozzá, akkor se mint anya, hanem mint egy tejcsárda, aki csak szoptatásra kapja meg a gyereket... Ráadásul lépcsőzzél napi 8-szor fel-le az alagsorból az elsőre friss császáros sebbel, plusz idegeskedj, nehogy elfertőződjön a seb, mert az anyaszálló nem épp a leghigiénikusabb hely... Embertelen egy helyzet volt, de mára már csak egy rossz emlék a sok szép mellett :) A véletlenek ismét a mi malmunkra hajtották a vizet, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen gyönyörű kislányunk született a tragédia után, amit Apa elvesztése jelentett. És azért pláne, hogy ez a csodás 40 hét nem torkollt szintén tragédiába, mert valljuk be, az esély bőven megvolt rá... De Apa vigyázott rám és a kis unokájára, és igaz, hogy már ő sajnos nem láthatja, de odafentről mindig egyengetni fogja az utunkat, és sose fogja hagyni, hogy bármi bajunk essen.

Katica már közben két hetes nagylány lett, eszik-alszik baba, naphosszat gyönyörködünk abban a kerek kis pofijában, hosszú hajacskájában. Vele lett teljes az életünk, és egy családdá váltunk. (és halkan megjegyzem, alig várjuk már, hogy kis tesója is legyen :P)

Mindenkinek ilyen csodás várandósságot és szülést kívánok!

További szép napot!

Dana

11. fejezet - Total eclipse of a heart

Sziasztok!

Különleges fejezet és annál is különlegesebb bejegyzés a mostani. A tervezettnél egy fejezettel hamarabb ér véget ugyanis az Only Human - A rocker is ember VI. kötete. Jelenleg a várandósságom 39. hetében vagyok, Kata Baba (és nem Donatella, ahogy a "kedves" volt kollégáim tudják :P) bármikor úgy dönthet, hogy felmondja a luxus albérletét ^^ Emiatt nem akartam félbe hagyni ismét hónapokra a képregényt, ezért úgy döntöttem, hogy egy alternatív véggel lezárom a történetet.

Ez egy olyan "vég" lesz, ami igazából nem is az, csak a fejezet zárásakor nem fog teljesen elvarratlan történetszál maradni senki részéről, viszont alkalom adtán bármikor újra tudom majd folytatni az alkotást, ha majd a pici mellett az időm engedi. A teljes, érettségi bankettel végződő story itt van a fejemben, és most már leírva a vázlat füzetemben is, időtől és energiától függően bármikor tudom majd folytatni, aminek remélem, Ti is örülni fogtok :)

Addig is, köszönöm Nektek, hogy ennyi éven át hű olvasóim és követőim voltatok, nélkületek a képregény nem tartana itt!

Remélem, a jövőben is látogatjátok majd a blogot, igyekszem frissíteni is a tartalmát, és ha lesz rá időm, az új rajzaimat is itt fogom megmutatni Nektek.

És mi már nagyon várjuk január 14-ét, és most kivételesen nem Marco Hietala szülinapja végett (azért micsoda Nightwish rajongó már most a kislányunk, lazán kinézte magának ezt a dátumot születésnapnak, amit a jelek szerint tartani is fog :D).

Ígérem, amint lehet, jelentkezem, ha Pocaklakónk végre velünk lesz :) De addig is, itt egy kis olvasnivaló, remélem, tetszeni fog mindenkinek ^^

 

 

Az utolsó oldal pedig egyben így néz ki:

Remélem, mindenki megtalálta a számára kedvező véget, ha nem, tessék reménykedni, hogy majd egyszer a kedvenc karaktere újra "életre kel" és úgy alakul az élete, ahogyan azt ő elképzelte olvasás közben ;) Rajtam nem fog múlni! ;)

Addig is, további szép napot mindenkinek!

Üdv,

Dana 

10. fejezet - Ride The Sky

Sziasztok!

A mai nappal folytatódik az Only Human - A rocker is ember című képregényem ^^ Remélem, Ti is annyira vártátok a startot, mint én :) Aki később kapcsolódott a történetbe, vagy esetleg nem emlékszik, mi történt eddig ebben a kötetben, az erre a linkre kattintva megteheti: Only Human VI. összefoglaló

A következő képsorokért pedig köszönet öcsémnek, ugyanis  közel egy éve mesélte el nekem a következő berúgásos sztorit, és még akkor (két röhögőgörcs között) beígértem neki és a haverjainak a V.I.P. "belépőt" a képregénybe. És íme:

2017. 09. 09. - A Mi Nagy Napunk

Sziasztok!

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy a címben említett napon férjhez megyek, körbe röhögtem volna. Férjhez én?! Az örök szingli?! Hát kérem szépen, igen, ez is megtörtént, bővült a nevem egy Tarrnéval :) (Így a monogramom kis híján T.N.T. lett xD). És most mesélek Nektek egy picit erről a napról :)

Amikor februárban Apa meghalt, lefújtuk az idei esküvő tervét... Nem is került szóba, Párom (most már férjem :O) teljes mértékben tiszteletben tartotta a kérésemet, hogy gyászévben ne esküdjünk. A családunk is mellettünk állt, természetesen. Még április 21-én is ehhez tartottam magam, amikor a hivatalból történő búcsúztatásomkor az egykori főnököm bunkó paraszt stílusban még odaköpte, hogy várják az esküvővel egybekötött lakodalom hírét a kollégákkal...-.-" Na, azt idén lesheted, gondoltam magamban, de talán még mondtam is neki. Aztán május 6-án hajnalban ellőttem egy pozitív terhességi tesztet *-* Már javában a második trimeszterben jártunk, amikor felvetődött a gondolat, hogy mégis meg kéne esküdni, ne csak apaságival vegye majd a nevére a kicsit. Elkezdtünk számolgatni, de a jövő évi esküvő még a szülés előtt necces lett volna, lévén, hogy január 13-ra vagyok kiírva, de mivel nagy babánk van már most, számítani lehet, hogy korábban jön a kiírtnál. plusz kurva hideg, csúszós út, takony idő, bálna méretek részemről stb. Végül úgy döntöttünk, hogy szeptember elején valamikor szűk családi körben, mindenféle lagzi, buli és dorbézolás nélkül egybe kelünk. A családunk maximálisan mellettünk állt, lévén a gyászt belül érzi mindenki, és tudták, hogy Apa hiánya mennyire megvisel lelkileg, így senki se vetette ezt a szemünkre (ha meg más tenné meg, annak tuti kikaparnám a szemét, csak én tudom, mit viaskodtam saját magammal és min mentem keresztül).

Igen ám, DE HOL?! Mert ugye egyértelmű volt, hogy a lőkösi hivatalba én be nem teszem a lábam, és az a vipera se eskessen minket, akinek a méhecskéi terrorizálják mamámat, plusz telepofázta a polgi fejét azzal, hogy én miket mondok stb. A kevermesi is kilőve, valahogy nem tudtuk ott elképzelni az esküvőnket. Így az eleki hivatalra esett a választásunk, amit egyáltalán nem bántunk meg. Az anyakönyvvezető egy végtelen precíz és alapos fiatalember volt, ő ajánlotta a fotósunkat, a Nagy Napon meg minden úgy ment, mint a karikacsapás, egy pici malőr se volt, leszámítva az izgulást a részünkről :) Vicces, hogy anno kiálltam közel 200 ember elé egy másfél órás műsort levezetni, fellépőket konferálni, és semmi izgalom nem volt bennem, most meg kevesebb, mint 30 ember előtt alig tudtam megszólalni :D De persze nem ment minden egyszerűen, egy fránya hematóma miatti vérzéssel július végén kórházba kerültem, 6 napig "élveztem" a Pándy-féle wellness-t, így kis híján kicsúsztunk a 30 nappal előtti bejelentkezésből xD

Aztán teltek-múltak a napok, hetek, Poci időközben max sebességre kapcsolt, és iszonyatos ütemben növekedett, így a ruhapróbák nem voltak olyan egyszerűek, de jobb is, a sok meseszép költeményből nem tudtam volna választani. A kismama fazonok közt is volt trampli, szép, átlagos és meseszép. Igaz, pont az nem jött rám :( Gondolom, sejtitek, hogy a fehér ruha fekete csipkével volt díszítve :D De már akkor szoros volt :( Viszont átalakították volna, ha megveszem 170 000 Ft-ért..... Szóval próbáltam tovább xD Volt egy, aminek gyönyörű volt a díszítése mellben, viszont ekrü volt, én meg fehéret akartam. Első szalon kilőve. Jöhet a második. Az első ruha olyan semleges volt. A másodikban állítólag 2x akkorának tűntem, mint amekkora voltam :D Végül a 3. ruha lett a befutó, anya, öcsém és a barátnője is egyértelműen erre szavaztak, velem együtt *-*

Aztán én elképzeltem hozzá egy kontyot, barátnőm, Judit pedig megvalósította *-* Amíg ő a hajammal bíbelődött, addig én a kisfiát szuttyongattam :D Azt kell mondjam,profi munka lett, mindenki dícsérte a frizurámat, nem alaptalanul ;) Így nézett ki próbán:

Így pedig élesben:

Aztán a sok szervezkedés (ebéd, fotós, virágok, gyűrűk, kocsi, ruhák, meghívók stb) után végre eljött a szeptember 9-e. Én már 5 óra előtt fent voltam, nem tudtam aludni. Párom még elrobogott Elekre a virágokkal, gyűrűkkel és a pezsgőkkel, addig Judit meg felöltöztetett engem, és megcsinálta a hajam. Bő 2 óra hosszát vett igénybe, de megérte :)

És a kötelező, 22 hetes pocakfotó :)

A leendő gyerekszobában folyt a munka, a háttérben már ott sorakoznak a babarucik is *-* Aztán Józsi épp akkor ért haza, amikor Judit indult, így teljes harci díszben vártam Őt a teraszon ;) Még a szava is elakadt, amikor meglátott :) Ezután egy gyors smink, egy abroncs miatti macerás kétbetűs kitérő, gyors felvettük az anyukáját és a húgáékat, majd irány az anyakönyvvezető...

Az öcséink voltak a tanúk, a családunk többi tagja pedig már bent várt minket, mi pedig úgy izgultunk, mint hülyegyerek karácsony napján :D

De mint írtam is, semmi baki nem történt, a könnyeimmel kellett hadakozzak, amikor Apa eszembe jutott, és amikor meghallottam, hogy sokan csörögnek a zsepis papírral :D

Maga a szertartás kb 30-40 perc volt, de életem eddigi legszebb pillanatai voltak :)

A bevonulás:

Az eskü:

A gyűrűhúzás:

A pezsgőbontás:

Aztán a hivatal előtt fogadtuk a gratulációkat :)

És végül a kisebb csokromat el is dobtam, túl sok még a hajadon a családban ;)

Végül unokatesóm, Ági lett a szerencsés :)

Ezután mentünk ki a pósteleki Mókus Csárdába, ott volt ugyanis a fotózásunk második fele, valamint az ebéd. A fotósunk kb. 3 hét múlva adja át a képeket, azokat majd csak úgy október eleje körül tudom megmutatni, de annyit elárulhatok, hogy profi munka lett mindegyik ;)

A kaja meg kiadós és finom volt, én személy szerint degeszre ettem magam :D Na jó, nekem/nekünk most meg van engedve :P De a fűző pl. egyre jobban szorított, nem is tudom, miért :D A nap végén vágtuk fel a MI Tortánkat, amit a kevermesi Kati néni sütött külön nekünk :) Köszönet érte, isteni finom volt mind a 4 ízesítés (csoki, vanília, gesztenye és citrom)

Az idő is végig nekünk kedvezett, nem volt dög meleg (ki hitte volna, hogy én valaha 25 fokért imádkozom, és nem 35-ért?!) Csak késő délután kezdett el cseperegni egy pici eső, pont amikor indultunk volna.

Amikor hazaértünk, a szívem hasadt meg, hogy le kellett vegyem a ruhámat, de már levegőt se kaptam benne, annyira szorított... :( Még gyors végiglátogattunk még egyszer mindenkit Kevermesen és Lőkösön, aztán hullafáradtan kidőltünk a sorból... A kislányunk is nyugiban volt egész nap, biztos nem tudta hova tenni azt a sok hangot, amiket aznap hallott, de estére megjött a focizhatnéka, és jelezte, hogy ébren van, és még egy darabig bökdösött, de kb 11-re én is bealudtam vele együtt :D

És lehet, hogy "csak egy papír" a házasság, de szerintünk ez nem igaz. Igenis más érzés feleségnek és férjnek lenni. Az a nap volt a mi nagy napunk, és onnastól kezdve minden nap a miénk, mert szeretjük, tiszteljük és becsüljük egymást. Hisz megesküdtünk, hogy amit eddig éreztünk, az csak erősebb lehet napról napra. És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a születendő kislányunk. <3

Köszönöm, hogy meghallgattatok :)

Dana