2015. december 20., vasárnap

VÉGE AZ V. RÉSZNEK!

Sziasztok!

Hát, elérkezett ez az idő is. Az V. kötet végéhez értünk. Mikor szeptember 15-én megszületett az utolsó tollvonás, nagyon el voltam kenődve. Mindig félve kezdek bele az új részekbe, mert mi van, ha már nem lesz olyan, mint eddig... Hogy kifogyok az ötletekből és elbarmolom azt, amit eddig felépítettem, és elértem... Ráadásul nekem közrejátszott akkor még egy kis magánéleti káosz is, emiatt fogalmam se volt arról, hol leszek december 20-án, amikor publikálom a zárást... 
De a sors úgy döntött, hogy minden jóra forduljon körülöttem, és megtaláljam a Páromat, ami annyi energiát adott nekem, hogy valami hihetetlen. Egyik napról a másikra vett egy 180 fokos fordulatot az életem, és 26 év után először végre nem rossz irányba.

Vicces, mert ezt a szituációt, ahogy mi egymásra találtunk hellyel-közzel ugyanígy leírtam a vázlat füzetembe még tavasszal (most direkt nem árulom el, melyik 2 szereplő kapcsán). Így ha azt nézzük, én most a való életben megélem azt, ami majd 2 kötet múlva fog megtörténni a képregényben :D

De maradjunk a jelenben, és jöjjön most egy komplex köszönet nyilvánítás mindenkinek, mert Nélkületek sehol se lennék. A családom, a Párom, a kollégáim (Ildi nélkül nem lenne ilyen frappáns bevezetője ennek a kötetnek, örök élmény marad az esernyős műsorod, külön köszönet érte! ;) ) nagyon sok energiát, ötletet és bíztatást adtak, különösen öcsém a barom sztorijaival xD Külön köszönet Nikinek az interjúért, nagyon jókor találtál meg vele :) Köszönet a Nightwish-nek a két fenomenális koncertért, valamint nektek, Olvasóimnak, akik hónapról hónapra hűségesen várjátok a folytatást ^^

Sikerült összehoznom a dupla zárást, így egy picit ugrunk majd a végén az időben, és a történet a gólyabálon megnyert jutalom osztálkirándulással fog folytatódni 2016. januájában! ;)

Addig is, jó szórakozást és izgulást mindenkinek a 12+1. fejezethez!

Köszönök mindent még egyszer!
Dana 

12. fejezet: Bolondok háza
 





















12+1. fejezet: Február 14. - Valentin nap

 






6 megjegyzés:

  1. Juuuj,remélem hamar lesz még,ez most nagyon izgi volt *-* De ez a Thomas dolog nem jó-sírok =(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sírj, jó lesz ez! ;)

      Törlés
    2. Na ennek örülök és izgatottan várom *-* S remélem ha kilépnek a suliból,akkor is folytatódik a sztori *-*

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb lesz, megígérem! ;) Majdnem mindenkié jobb lesz :P

      Törlés
  3. Ümm… a bácsi mit is csinál a néninél? :D
    Állj állj állj állj! A néninek gyerekei vannak? :O
    Bácsi! Ezt nem szabad! Rossz ship! Nagyon rossz ship!
    Tanárnő, ők örülnének a legjobban, ha taperolnák egymást. :D
    Jaj nee, egy rajongó… Egy potenciálisan törpe rajongó… nyüssz…
    Tamás? Mostanában sokat káromkodok, és ez csúnya dolog, de azért baszd meg. Légy szíves!
    Delaines póló *-*
    Igen, csak úgy kibékültek, Marc, ne próbáld megérteni. Nők. :D És Dávid bácsi nem tanítja a Tarjust táncolni, szóval minek ölelgetné? Balfenyő…
    Tudtaaam, tudtam, hogy meleg! :D
    Tudtaaaaaam! :D
    Igen, Marci. Nagyon szépen fejezted ki magad. Most pedig takarodjál csajozni!
    Jaj, ne fenyveskedjetek máár… :(
    Ó, a tanárnéninek szinglidepressziója van? Bácsi kérem, tessék segíteni!
    Tamáska. Kerülj közelebbi kapcsolatba tetszőlegesen választott rokonoddal, jó?
    Naa, néni, hát a Tarjus is ott depressziózik, már ketten vagytok. :D
    NEM! Rossz ship! Hess, hess!
    Ez az, helyes, tanár úr, tessék csak kitakarni a rendszergizdát, úgy, úgy.
    Nyüff, már megint vége…. Ugye van még? :(

    VálaszTörlés