2015. január 24., szombat

V. kötet - egy új korszak kezdete

Sziasztok!

Ahogyan azt a címben is írtam, a IV. kötet végével lezárult egy korszak az Only Human - A rocker is ember című képregényemben. Na nem kell egyből rosszra gondolni, sőt!
Amikor 2009-2010-ben elkezdtem rajzolni, egy nagy alakú, sima spirálfüzetbe tettem ezt. A lapok átlátszottak, emiatt kénytelen voltam HB-s ceruzát használni. Korlátok közé voltam szorítva, úgy kellett felépítenem a sztorit, hogy max 125 oldal állt rendelkezésemre... Emiatt néhol kesze-kuszának tűnt a sztori, 1-1 fejezet túl rövid, másik túl hosszú lett. A karakterek nem voltak Isten igazából kidolgozva, mivel a színezés átütött volna a lapon. 4 évig nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy ezen változtassak. Nem éreztem, hogy a kezemben lenne a dolog, hogy képes vagyok szétfeszíteni a füzet adta korlátokat...

Idén nyáron, Szent Iván éjjelén tettem egy próbát... Egy próbát, mely végérvényesen megváltoztatta a hozzáállásomat a képregényhez, az íráshoz és az alkotáshoz... Elővettem a fekete toll és B-9B ceruza arzenálomat....

Szeptemberben döntöttem el, hogy még ennél is komolyabban akarom ezt az egészet csinálni. Hogy nem elégszek meg azzal, hogy firka ide, firka oda és kész. Mikor Kati barátnőm nálam járt októberben, addigra már 2 fejezet plusz a bevezető már kész volt. Tudtam, éreztem, hogy nem szabad megállnom, mert ez már nem csak rólam szól, hanem Rólatok is. Már nem csak magamnak bonyolítom Thomas-ék életét, hanem nektek, Olvasóimank is! 

2014. az én évem volt, 2015. viszont az Only Human-é lesz. Ennek fényében szeretném bejelenteni és egy úttal a 0. fejezet - Bevezető rész által bemutatni a megújult külsővel jelentkező, terebélyesebb kiterjedésű, kidolgozottabb V. kötetet!


Köszönöm, hogy továbbra is meghallgattok! Jó szórakozást!

Dana







10 megjegyzés:

  1. Én úgy bánom,hogy sokról lemaradtam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Össze fogom szedni a teljes VI. kötetet 1 fejezetbe, ott be lehet mindent pótolni, ha lesz egy kis időd :)

      Törlés
    2. Most ki fogsz nevetni: de az életemet mentették meg ezek a képregények tegnap! Ugyanis életem első 24 órás műszakját töltöttem tegnap és voltak pillanatok mikor besokalltam volna a fenn maradástól,de akkor megláttam a posztodat és visszamenőleg amíg bírtam megnéztem. Olyan jókat röhögcséltem csendes magányomba hogy nem igaz :D

      Törlés
    3. ÚÚÚÚÚ te is feldobtad a napomat ezzel a kommenttel ^^ Köszönöm szépen <3 Olyan jó ezeket a visszajelzéseket olvasni, mindig olyan plusz löketet adnak, hogy azt nem lehet szabakba önteni :D Ettől függetlenül összeszedem a IV. kötetet egy bejegyzésbe még a héten :D

      Törlés
    4. Örülök ha örülsz *-* Persze mindenképpen jó ötlet összefűzni a történeteket,mert nekem is visszamenőleg el kell olvasnom.

      Amúgy imádom a képregényeket :D Anno -még gimiben- barátnőm rajzolgatott ilyeneket (csak ne m ennyire kidolgozva); mindig megrajzolt engem valami sztoriba :D Imádtam :D

      Törlés
    5. Hajj mennyi ötlet jött össze nekem is a fostaslicska órákon... :3

      Törlés
    6. Akkor tudod miről beszélek :D De legalább volt hasznuk az óráknak :D

      Törlés
  2. Ú, de jó ^^ Mondjuk nekem minőségtől függetlenül baromira tetszik a dolog, de csak így tovább ^^

    Na de tanárnő, kéremszépen, hát hogy tetszik beszélni?:D
    Óó, egyem a szívüket *-* *shipper mode on*
    Nya, ez még nulladik fejezetnek is kevés volt, folytatást! MOST. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :) A folytatás pedig már fent van! ;)

      Törlés