2014. december 28., vasárnap

10. fejezet: Last ride of the year

Sziasztok!

Hát elérkezett ez a pillanat is :) Ezzel a fejezettel zárul az Only Human - A rocker is ember IV. kötete :)

K ö s z ö n e t n y i l v á n í t á s

 Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy továbbra is hittek és hisznek bennem, és abban, hogy mi, rockerek / goth-ok igenis érző, emberi lények vagyunk, nem pedig szörnyetegek. 
Külön köszönet jár a családomnak, akik végig támogattak, Bettinek, aki nélkül nem tartanék itt, mert ő mindig visszaránt a földre, ha nagyon elszállnék, és sok-sok okos dolgot tanultam tőle, és remélem, egy nap én is olyan leszek, mint ő, és merek váltani akkor, ha már nagyon tele a bakancsom ^^ 
És persze Kati barátnőmet sem szeretném kihagyni a sorból. Ő az egyetlen, akinek spoilereztem, mert az ő őszinte véleménye nélkül nagyon sok szart írtam volna bele a képregénybe, ami már az elején tönkrevágta volna az egész sztorit...
Köszönet jár Hidvégi Gabi művész úrnak is (aki megint mosolyogni fog ezen a megnevezésen :D), mert ő volt az, aki a legnagyobb zűrben is csesztetett, hogy rajzoljak, alkossak, és ne hagyjam abba, amit csinálok. Valamint, és nem utolsó sorban az összes kedves Olvasómnak köszönöm, hogy 2014-ben is szántak rám és Thomas-ékra időt :)
Külön szeretnék kiemelni három leányzót, "Zsebegért", "Blithe-t", és "Kianennt", akik 9.999; 10.000 és 10.001. látogatói voltak a blognak :)Valamint nem szeretném kihagyni Szűcs Pálmát sem, aki a Xandria koncert után a nyakamba ugrott, felejthetetlenné téve azt az amúgy is mesébe illő éjszakát ^^ <3


És most pedig, lássuk az Only Human-féle szilveszteri bulit! ;) Bátrabbak ötleteket is meríthetnek 31-ére xD És ahogy azt facebook-on is írtam, MINDEN esemény valós, megtörtént cselekményeken alapszik! ;) 
Jó szórakozást! :)

Dana


2 megjegyzés:

  1. Na jó, egy baromi jó kérdés.... én ezt eddig még miért nem láttam? O.o
    Ailyn, egyem azt az ijedt fejedet, nem harap a Jamie :D És ha te ettől hülyeségeket beszélsz, lányom... valaki hozzon neki egy sört! :D
    Ahogy elnézem, a többieket nem nagyon kell noszogatni... xD Dunaway, te meg ne legyél már ilyen búval baszott...
    Igen, Thomas, kösz, hogy kimondtad helyettem is! :D
    Táncolni? Igen? Tiéd a színpad, művésznő :D
    Háb+ ezek nem normálisak... *sírva röhög*
    Hóember. Ugye, hóember? :D
    Nem, fa. Még jobb. xD
    Neeee... xD És most mit mondjak anyáéknak, miért röhögök? xD
    Gyilkos szivárvány? Először is elmész te a francba, másodszor kösz, hogy feldobtad a szilveszteremet! xD
    *csendben döcörészik* Egyem a szívedet, Thomas, tiszta cuki vagy, ha hallucinálsz :3
    Szivárványok! Szivárványok mindenhol! *-*
    Ugyan, Stien, abba az egy órába még belefér egy kör... :D
    Egy lassú Tesäsbetoni szám? Olyan létezik is, vagy a szivárvánnyal jött? :D
    És igen, teljesen egyetértek, awww *-* *shipper mode on*
    És igen, halálcukik, ahogy ülnek, és totál beb*szva merednek maguk elé. :D
    Ó, Thomas, hogy eltaláltad.... még jó, hogy van rajtad nadrág :D
    Netti, rosszul csinálod, a kezed nem oda való...
    Ne már, Dunaway, sötét is van, úgyse emlékszik rá, hát mit veszíthetsz? Csináld!
    Thomas, fiam, tudod... kurvára romantikus vagy ilyenkor. xD
    *nevet* Hé, a szekrényben a halott német katona lakik Jonsuval, ne zavard őket!
    *majdnem kiköpi a beiglit*
    És igen, nincs év vége tanárnő nélkül. *kiköpi a tengerimalac forgácsát, ami valahogy a kajába került* Meg is vertem volna őket, ha külön szilvesztereznek. :D
    Nyő, már vége a résznek? :( Na mindegy, boldog új évet, vigyázz a szivárványokkal! :D

    VálaszTörlés
  2. B.Ú.É.K. neked is! :D A szivárványokkal vigyázok, a lassú Teräsbetoni dal címe pedig Metallisydän ;) Köszi, hogy egy fos szilveszter után feldobtad az Újév első napját a kommenteddel! :D

    VálaszTörlés